Teljes a munkánk
Kérdés
Miért nem tárul fel nekünk a megtört kapcsolataink hálózata? Miért nem mutatkozik meg a sérülés pontosabban, hogy tudjuk, hol kell erőfeszítést tenni?
Válasz
Igen, de akkor a reményvesztettség miatt akarnánk felépülni, javulni. Az erőfeszítéseink rendszeres egoista munkák lennének. Olyan, mint ahogy a kajáért pénzt keresünk. A szellemi szinten nem számít munkának, amikor az éhség miatt dolgozom.
Igen, az a helyzet, hogy egy olyan célért kell küzdenem, aminek nem érzem igazán a szükségét. A természetem nem kötelez, s egy mindentől független, szabad vágyat kell kifejlesztenem a felépülésre. Az adásra nincs szükségem, nem függ tőle semmim, s nem függök emiatt senkitől. Mint a Teremtő, minden októl független vagyok.
És akkor egyszerre felfedezem, hogy hogyan is függök másoktól; akarok adni, társakat szolgálni, akarom, hogy én legyek a legkisebb köztük. Enélkül nem én csinálom a munkát, hanem a teremtő lök.
Van egy pont , amit a szellem munkájában folyton növelnem kell: ez az a szabadság, ami a fizikai világban teljesen ismeretlen. Senkitől sem függök és semmit sem tehetek ezen a ponton. Az egész világ a lábam előtt hever és semmi erőfeszítést nem kell tennem. Ez az igazi munka lehetősége. Az adás, a szeretet ok nélkülisége.
Azért küldődnek nekem gondok és bajok, hogy tanuljak belőlük és eljussak erre a pontra. Akkor eljutok a szellem világáig s a munka ellenkezőjére vált, mintha sebességet váltanánk. És az a feladat: “Fogadj el mindent!” De én ezt még elutasítom.
