Dr. Michael Laitman

Miért esik ki a média legfontosabb áramlataiból, a szociális tüntetésekről való tudósítás?

A hír (A Huffington Post UK)

„A Wall Street tüntetők általi elfoglalása most már elérte a harmadik hetet. A mozgalom megtorpant egy kicsit, az első lépéseiben, azonban most már felvette a lendületet, és szétterjedt egész Amerikában. A New Yorki születésétől, az „elfoglalás” premisszáján át, most megvetette a lábát az Egyesült Királyságban is, ott el akarják a tüntetők foglalni a Londoni Tőzsdét.

„A konvencionális média csak most figyelt fel a „Területfoglalási” mozgalomra, de ez nem olyan régen történt. Miért csak három hete került a média főáramlatába, mint jelentős mozgalom, különösen, amikor nagyon sok ember kísérte figyelemmel a történéseket? A legfontosabb média csatornák nem tartják ezt rendkívüli hírnek? Miért van annyi ember tájékozatlanul hagyva? Eldöntötte a tömegmédia, hogy ami pillanatnyilag a híreket képezne, azzal ellentétes dolgokról tájékoztatja az embereket?

„A tömegmédia megbukott az emberek szemében, mivel a fő feladata az informálás lenne és nem a foglalási akciók megállítása. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik kizárólag a tömegmédiára támaszkodnak, egy végzetesen keskeny résen át látják a világot.”

„A nyáron történt zavargások és pusztítások szereplői az Egyesült Királyságban azt prédikálták, hogy a brit kormány veszélyezteti a szabadságjogokat azzal, hogy erodálja a polgári szabadság megnyilvánulását a médiában. A lázongók szánalmasak voltak, de ez nem jelenthet indokot arra, hogy bármely média megszorítására, magára hagyva bármely társadalmi réteget.”

„Az Egyesült Királyságról szólva, a tömegmédia csak akkor kezdett jelenteni a Wall Streetet elfoglaló tüntetőkről, amikor a hírek 700 letartóztatásról szóltak már, amiért egy jogosulatlan tüntetésen vettek részt. A Foglalási Mozgalom azonban a növekedő támogatás ellenére, példaértékű békességgel van irányítva. Talán önmagában ez a tény egy aggasztó trend, és a békés tüntetés nem kap elegendő figyelmet, ameddig nem történik valamilyen erőszakos cselekedet. Csak amikor valamilyen szaftos hír bukkan fel, fordul a tömegmédia spekulatív tekintete a történések felé. „

„Tehát ahogy a területfoglalási mozgalom elterjed, és annak brit verziója, a Londoni Tőzsde elfoglalása megtörténik, azaz az október 15.-től, egészen december. 12.-ig, terjedő időszak, valóban érdekes lesz. Mind a média, mint a tüntetők kell, hogy figyelje és értékelje a saját szerepét és irányítását az eseményekben. A politikusoknak pedig csak arra lenne szükségük, hogy figyeljenek, és letegyék a poros retorikáikat. „

Kommentem

A hatalomnak az összes országban, meg kell ismernie az az új tendenciákat a világban. Egyre nehezebben lehet a világot manipulálni, mivel integrálttá válik,  és az előző kormányzati eszközök, használhatatlanokká válnak.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,102 seconds.