
Oroszország folyamatosan halad a halálos vég felé
Vélemény: (Leon Aron, Amerikai Vállalkozási Intézet)
„A rendszer, amit Putyin kovácsolt a 2000-es évek elején, teljes, de kimerült, és a halálos vég felé hajtja az országot. Radikálisan meg kell változtatni, vagy ami még jobb lenne, elvetni. Azonban hogy lehetne úgy megszüntetni, ha a létrehozója kerül vissza a hatalomba?”
„Ennek az évszázadnak az első éveiben, az olaj export adta az egyharmadát az állami költségvetésnek, ma ez adja a felét. Ezen a ponton az ország költségvetése csak akkor maradhat egyensúlyban, ha az olaj hordónkénti ára 125 dollár fölé emelkedik.”
„Ha a jelenlegi út folytatódik, Oroszország tovább halad abba az irányba, hogy egy olajállam legyen belőle, minden olyan problémával együtt, amit egy ilyen rendszerből származik, mindent átható korrupció, éles jövedelem különbségek, a szociális mozgékonyság hiánya, csökkenő tudományos és technológiai fejlődés, és növekvő kormányzati befolyás a gazdaságban.”
“A gyógymódja ennek az állandóan romló, akut rossz működésre pontosan ismert, ez pedig a modernizáció. Mind Medvegyev, mind Putyin kimondta ezt a szót több százszor, azonban nem sikerült magukévá tenni, mit kellene ennek Oroszországban jelenteni: pártatlan bíróságot, őszinte és kompetens bürokráciát, igazi, és cenzorálatlan sajtót, szabad és igazságos választási rendszert a kormányzat minden szintjén, de-monopolizált kulcs szektorokat és csökkenő állami ellenőrzést a gazdaságban.”
„Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie a világ egyéb atomhatalmainak, legkülönbözőbb módon destabilizált fejlődésére. Fel kell készülnünk a sokkal nagyobb vadságra Oroszországban a Nyugattal való viszony tekintetében, és erősödő önérvényesítésre a volt Szovjetunió köztársaságaival szemben, amelyekben hatalmas szerepet játszanak a befolyásolási szándékok.”
„Oroszország kemény vizekre evezett, és a világ érezni fogja hánykolódását.”
Hozzászólásom
Minden ország, beleértve az Egyesült Államokat is, bukdácsolni fog a saját útján, mivel nem akarja megérteni, a természet egységre irányuló tervét, sőt ellenében megy ennek. Mégis láthatjuk, hogy azoknak a viselkedése okozza a legtöbb kárt a világnak, akik Amerikához hasonlóan folytatják a halálos vég felé haladást.
KN