Dr. Michael Laitman

Gondolatok a november 1-i leckéből. 14:48

Ha a környezetünk nincs jó irányban /káváná/ a gondolataiban, akkor semmi nem segít rajtunk.

Amennyire az ember törődik a környezetével, annyira törődik a környezete ővele. Ezért semmi mással nem kell foglalkozni, csak a közöttünk lévő kapcsolaton kell dolgozni.

Kell vágynunk a teljességre; az ember mindig akkor fejlődik, ha a jobb oszlop felé tart, s ennek a jele az öröm.

Semmilyen tettet nem tudunk végrehajtani a vágyakozáson túl. Amikor nyomottak és megtörtek vagyunk, akkor a kapcsolódásra kell vágynunk, ami erőt ad, és kölcsönös felelősséget, (árvut), ami elvezeti hozzánk a felépülés megvilágítását, fényét, amely összeköt minket. Ez az, ami feltárja a hordozót, ami azonos alakú a fénnyel, s a hordozó és a fény együtt a „ragaszkodás”, a devékut.

Az a mi dolgunk, hogy növeljük a fontosságát annak az érzésnek, amit saját elképzelésünk szerint „teremtőnek” nevezünk, s olyan erőfeszítést kell ennek érdekében tennünk, mintha olyan valakiről lenne szó, aki nagyon fontos nekünk s ezért jót akarunk neki. Érezni fogom, hogy jó érzés, felmelegítő érzés nekem ez a jóakarat. Ez az amit éppen egy közösség adhat eg az embernek.

Nincs más lehetőség közel kerülni a Névhez (a Jöhwöh-höz, a teremtőhöz), csak és kizárólag., ha közel kerülünk a társainkhoz, mert az, ahogy a közösséget építjük, a kapcsolatainkat, az azonos a „teremtővel”. A „teremtő” az azonos azzal az érzés-hordóval, ami egy közös vágy a felépülés fényére, megvilágítására, ami megtölti ezt az érzés-hordót.

A következő gyűlés sikere a felkészülésen múlik: hogy hogyan leszek ott, az attól függ, mennyire tudok leválni az otthoni és munkahelyi bajokról, eleget kell tenni az igényeknek, az otthoniakat és a munkahelyieket is ki kell elégíteni, hogy ne zavarjanak.

Le akarok válni az evilágról, tisztán maradni nélkülük. Ez az elsőrendű eleme a felkészülésnek a gyűlés előtt és a másik, hogy olvasok és tanulok a könyvekből.

Felkészülés a tanulásra

A Zohár könyve a köztünk lévő kapcsolatok sokféleségét mutatja be: hogy milyen formái vannak a közös felépülési vágynak és ez hogyan segít megalkotni a saját elképzelésű teremtőt, s mi minden tárul fel közöttünk ezáltal.

Az odaadás azonos a szellemmel: ez az, amikor úgy tudok tenni valamit, hogy én nem akarok magamnak hasznot belőle. Ezt a lehetőséget csak a megvilágító fény nyújtja nekünk, ami akkor hat ránk, ha a bölcsek tanácsai szerint dolgozunk az egónkkal: ha együtt ülünk és tanulunk, ha elképzeljünk magunk közt a kijavított, felépült helyzetet, s elképzeljük magunkat benne, s ezáltal magunkra vonjuk az átölelő fényt.

Amikor a kapcsolataink az evilági helyett szellemi világ szintjén jönnek létre, akkor adjuk nekik azokat a neveket, amiket a Zóhárban találunk. Ezek leírják a taszítást, a vonzást, a közelséget és a távolodást köztünk s mindezekben a szabad választást, ami a mi munkánk. Amíg feltárulnak nekünk az erők a megtörtségben, sokszorosra növekedve a kapcsolat által, mint amink a megtörtség előtt volt. /geo/

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

63 queries in 0,634 seconds.