Egy pontból, az első spirituális fokozatig
Kérdés
A kongresszus után hatalmas elválasztottságot és visszautasítást éreztem, amelyet soha nem éreztem ezt megelőzően. Lehet ez, a kongresszuson végzett rossz munkám eredménye?
Válasz
Egy olyan mértékű egység és emelkedés érzése után, amelyet a kongresszuson érzékeltünk, ha valaki szeparációt, elutasítást, zavarodottságot érez, ezek helyes állapotok. Az egoisztikus természetünk ellenállása hatalmas, és a kiegyensúlyozásához végig kell harcolnunk ezeket az állapotokat.
Ha elverekedjük magunkat az egység ugyanarra a pontjára, amit már elértünk, akkor a megjelenő ego által, amely ehhez kapcsolódik, ez a pont növekedni fog. Kaptunk egy mintát, és most meg kell élnünk ugyanazt az inspirációt. Már bennünk van az állapot, amit „egységnek” nevezünk, és amit elértünk a kongresszuson, egy nagyon tiszta, és aktív, élénk formában. Meg kell tartanom ezt az állapotot, meg kell kísérelnem, emlékezni rá, az életem minden pillanatában.
Igaz, most rögtön ezután, mindenféle zavarokat kapok, de ezek valójában megerősítések, hogy tartani tudjam a konvención elért pontot. Akkor ez a pont növekedni fog, az összes említett zavarra alapozva. Ezek belépnek ebbe a pontba, támogatják, az erőfeszítéseim segítsége által. Akkor ez a pont elkezd kiterjedni. Ez az, ahogy ez a pont, kiterjed az első spirituális szintté válva. Nincs semmilyen más lehetőségem a spiritualitásban való növekedésre, csak az ellenem dolgozó, de ezzel engem támogató zavarok által.
KN