A csoport egység pontjától – a Gát – mahszom – elérésig
Kérdés
A legutóbbi világtalálkozón éreztem először az egység ízét. Most jön a kérdés, mi lesz a sokszor említett Gát-tal, mahszommal (az ego megszűrésének eszköze)?
Válasz
Az az egység pont, amihez elértünk már a Gát fölött van, azon a szinten, amit majd a következő találkozón remélünk elérni, de még nyers. Hogy miért a gyűlésen? A gyűlés csak egy kitüremkedés a ponton, az egységen, amire vágyunk, mert a gyűlésen tudunk jól összekapcsolódni.
Akkor ez a pont átváltozik valami új és teljes érzéssé, egy más világ tárul fel. Először ez csak piciben érezhető, de mégis egyfajta ébredés és eleinte nem kifejlett. De érezni fogjuk ennek az új megvilágításnak a tágasságát s ottt már tudni fogjuk, merre irányuljunk. Remélem, elérjük ezt a közös felépülési vágyat, hiszen minden csak a felkészüléstől függ (a napi csoport, olvasás, stb.) /geo/