Dr. Michael Laitman

A Felső Világ „szállója”

Kérdés

Az egység pontja a spirituális és a fizikai egység között van? Vagy létezik fizikai egység egyáltalán?

Válasz

A fizikai egység nem jelent itt különbséget. Amikor találkozunk tudat alatt folyamatosan keressük ezt a pontot közöttünk. Most elkezdünk ezzel dolgozni és meg fogjuk érteni azt.

Nagyon fontos volt elérnünk ami új kapcsolódási pontunkat. Most, hogy elértük ezt, csak fejlesztenünk kell azt. És még azok is, akik nem érték el ezt, jöhetnek és érezhetik a ezt a kapcsolatot, mivel ez már a mi közös szerzeményünk.

Most csak szélesítenünk kell ezt a pontot minden akadály ellenére. Meg kell értenünk, hogy az akadályok pontosan azért vannak hogy ezt szélesítsük, megnöveljük. Remélem, hogy a következő pár hónapban megformáljuk belőle az első tíz Szfirát. És ez lesz az első megmutatkozása a lelkünknek.

Ebben a tíz Szfirában el kezdünk érezni a Fény erőit, tervét, folyását, belépését és kilépését. Úgy kezdünk bennük minden mozdulatot érezni, mint egy élő szervezetben, és elkezdjük élni a közös belső életünket. Egy lélek fog megjelenni közöttünk, nem csupán egy kapcsolódási pont. A Teremtő egy teremtményt alkotott, és mindegyikünk érezni fogja magát abban. Más szavakkal ez lesz a mi „szállónk”.

És fokozatosan elkezdjük úgy látni a fizikai testünket mint valamit, ami társként követ minket. Az egység pontjának szélesítése, ennek a felső tulajdonságnak a kiterjesztése olyan mértékben uralkodni fog mindenen, hogy nem is fogjuk magunkat azonosítani a testeinkkel. Úgy látjuk majd magunkat, hogy csak ebben az egység pontjában élünk. Ugyanakkor, a testeink fokozatosan távolibbá, jelentéktelenné és szükségtelenné válnak, egészen addig, míg el nem tűnnek mintha nem léteznének.

CST

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,126 seconds.