A jobb oldal középre húz, miközben a bal oldal elenged
Írva van, „nincs senki Rajta kívül.” Azaz nincs semmilyen más erő a világban (nincs másik erő a Felső Erőn kívül, sem a legkisebb cselekedetben, sem a teljes világegyetemben általában) amelynek lenne képessége bármit tenni Ellene. Amit az ember megláthat, hogy vannak dolgok a világban, melyek elutasítják a Magasabb Gondoskodást, (Teremtő uralkodik felettem) ennek az oka pedig az Ő akarata.
Összezavarodunk, hogy bár feltételezzük, hogy vannak a barátok, a csoport, az emberek, és a nagyvilág, amiket az ugyancsak feltételezett irányító vezérel, mégis én vagyok, aki döntést hoz. A Felső Erő, kívánja ezt tőlem, hogy ezen a módon gondolkodjam, és azt higgyem, én tartom a dolgokat ellenőrzés alatt, és hogy vannak emberek, és más erők a Teremtőn kívül.
Ezt úgy tűnik, mint a korrekció, amit úgy nevezünk, „a baloldal elenged, miközben a jobb oldal közép felé húz,” ahol a baloldal elengedése nevezhető korrekciónak. Más szavakkal a dolgok, melyek rossznak tűnnek a számunkra – elutasítása a spiritualitásnak, az útnak, és a csoportnak, amikor elfelejtkezem a célról, és nem akarom, és azt gondolom, a csoport sem akar engem – az összes probléma egyetlen erőből származik, amely ural mindent, függetlenül hogy látom azt, vagy sem. A Teremtő ellenőrzi a külső világot és azt is, ami bennem van, minden gondolatomat és vágyamat.
Fejlődni akarok, a csoporthoz csatlakozni, és elérni a Felső Erőt ezen keresztül, fel akarom fedezni őt, lógni akarok a barátaimon, bennünk feltárni a Felső Erőt, az adakozás minőségét. Azonban, még amikor a legőszintébb, és legközvetlenebb formában törekszem ennek az irányába, teljes szívemből, akkor is megtapasztalok zuhanásokat és zavarokat, a legőszintébb pontokon is, melyek alig menedzselhetők, kizárólag kemény munkával. Hirtelen kibillenek a nagyon közvetlen utamról.
Akkor érteném ezt mg, ha elmennék, valamilyen rossz irányba, és onnan visszatérnék a közvetlen irányba. Azonban nem így működik, amikor megállok a nagyon is közvetlen, direkt utamon, akkor megjelenik az eltérés, és kizuhanok.
Az ember eltávolodik a céltól, és a csoporttól, hirtelen zavart lesz és elveszíti a vágyat. Azt gondolja, hogy a barátja téved, nem jó, és hogy a teljes rendszer nem működik, és hogy nem tiszta, hogy bárki, valaha is elérte a spirituális világot. Azonban ez egyfajta elutasítás, ami segít neki megszerezni az abszolút vágyat.
Pontosan erre van szükségünk. Most már van egy kicsiny vágyam a spiritualitásra, azonban nem érzem, hogy ez nem elég. Mindenki azt gondolja, hogy a szíve fel fog robbanni, és kész mindenre már! Vannak érdekében, hogy elérjük a spirituális erőt, egy sokkal nagyobb belső nyomásra van szükségünk, és szomjúságra.
Mi annak érdekében válunk elutasítva, hogy növekedjen a törekvésünk a megfelelő szintre – hogy megszerezzük a teljes vágyat és megértsük, hogy semmi nincs, amit tehetnénk a Teremtő segítsége nélkül.
El kell érnünk az állapotot, ahol az egységünkön át, felsikoltunk, és a Teremtő, a Fény felé kérést intézünk – amely kérés visszatér a forráshoz, a közös adakozáshoz, amely minden természetet áthat, és amely segíteni fog nekünk! Akkor korrigáljuk a kizárólag egoista részemet, és haladjunk előre.
Különben látom, hogy kudarcra vagyok ítélve. Más szavakkal, el kell érnem egy állapotot, ahol látom, hogy a lehető legtöbbet megtettem a csoporttal való kapcsolatom érdekében, minden erőfeszítést odaraktam az egység eléréséhez, a barátokkal való kapcsolathoz, akikkel együtt akarom elérni a Teremtővel való kapcsolatot, az adakozás erejének feltárását, hogy az uralkodjon közöttünk, töltsön ki minket, az egyedülálló minőségével.
Itt még nem elegendő a közös „sírás,” a Teremtő felé. Veszteséget kell éreznünk, hogy a mi magányos sikolyunk nem elegendő. Azonban ennek valóban a kétségbeesés állapotából kell jönnie, amikor látjuk, hogy soha nem leszünk a segítsége nélkül sikeresek.
KN
