Dr. Michael Laitman

A dübörgő csend

Kérdés

Hogyan kell magunkat felkészíteni a csendes, belső kongresszusra, amit eldöntöttünk, hogy megtartunk, hogy a csendnek és belső koncentrációnak köszönhetően, elérhessük a maximális spirituális előrehaladást és felemelkedünk egy új szintre?

Válasz

A nagysikerű kongresszus után, amit rendeztünk, a megtapasztalt három napos, hihetetlen, spirituális emelkedést jelentő, felkavaró és élmény teli fesztivál után, azt is megérthettük, hogy a munkánk legfontosabb részét, belsőleg kell elvégezni. Természetesen volt az említett kongresszuson is, ilyen jellegű, belső munka, de az ilyen típusú belső munka nem kíván külső mozgásokat.

A több millió barátunknak, aki velünk tanul és kötődik hozzánk, a szívével és a lelkével, sem kell elutaznia sehova. A belső munkánkat, még mélyebb belső irányultsággal kell elvégezni, a szíveket és az agyakat kell összekapcsolni, és a lehető legmélyebb kötelékeket kell létrehozni. Ezért időnként csendben kell lennünk, önmagunkba húzódni, és ott kapcsolódni. Ez a fajta munka nagy erőfeszítéseket kíván, sokkal erőteljesebbeket, mint amik az ugráláshoz, meg a tánchoz kell. Ez egy nagyon nehéz munka, nagy belső erőfeszítéssel.

Erőfeszítéseket kell tenni, hogy mindenki együtt érezhesse ezt a csendes kapcsolatot. A kabbalisták szerint annak érdekében, hogy elérje valaki a „Hallak ó Izrael” állapotát (amely egy magasztos szint, a GAR de Zeir Anpin felett), két órát kell felkészüléssel tölteni a fizikai világban csendbe ülve és készülve a kívánt szándékra.

Az étkezések a tanáromnál szintén teljesen csendben zajlottak le. Tilos volt beszélni a szomszéddal is. Egyszerű ételeket ettünk, és ittunk és közben csendben voltunk. Fél óra után Rabash beszélt pár percet, és ennyi volt az egész.

Több cselekedet történt, miközben csendben voltunk. Néha valaki énekelt, de a többiek addig is csendben voltak. Pénteken este volt egy másfélórás közös vacsoránk, és még ha nem is ettünk, mindegyikünk jóllakott. Mindenki kapott egy kis almát, vagy egy pohár maláta sört, kis darab fekete kenyeret, és mindenki áldott együttlétben volt. Így telt el két óra, egyetlen szó nélkül.

Néha a lecke alatt, vagy az étkezések során Rabash annyit mondott, hogy „Igyunk egyet!” Majd becsukta a szemét, és mintha aludt volna a következő negyven percben.  A cselekedeteink pontja, a belső munkában rejlett. A leckék után kimentünk a világba, beléptünk annak zavaró hatásába, felkapott minket a hurrikánja, és ez által vetett minket egyik állapotból, a másikba. Az embernek nincs lehetősége megállni és gondolkozni, önmagába záródni, belsővé tenni a hallottakat, mindent a helyére tenni, és ez alapján lelki kutatásokat végezni. Csak tragikus pillanatokban van lehetőségünk ilyen fajta vizsgálatokat megtenni.

Tehát azt gondoljuk, hogy csendben kell lennünk. De ennek érdekében készen kell állnunk a belső kapcsolatra, hogy belül érezzük a hatalmas erőt, ami ezt megelőzően a tánc, az ének, és a sírás hozott elő. Nem csak egyszerűen csendben kell lennünk, hanem „dübörgő csendben.”

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,699 seconds.