A gondolat ellenállhatatlan ereje
Kérdés
A csoport gyűlései közösek, de először egoista és kölcsönös kihasználás szintjén indulunk. Hogyan lehet ezt túlhaladni? Hogyan lehet újfajta viselkedést kialakítani, mint a szolgálat, az odaadás? Honnan lesz erre erőnk?
Válasz
Nem kétséges, hogy ehhez felvilágosítás, nevelés szükséges. Fokozatosan, játékos feladatok során – ez elhozza a szükséges belső változást. Nyomás nélkül, másképp nem megy, meg kell érteni, hogy ez fontos és ez jóra vezet s mindenkinek hasznára lesz.
Végülis a csoportokban lévő emberek viselkedésének változása megolvasztja az egész emberi társadalmi-lelki szerkezetet az egész Földön. Ha sok ember ugyanazt akarja és gondolja, ez hat az összes többi emberre. Ez hatalmas erő.
Mondjuk tegyük fel, hogy vagyunk százezren. A Földön nincs még egy csoport, százezer emberrel benne, akik valami speciális viselkedést fejlesztenek magukban. Elkezdünk kezdünk tudat alatt a többiekre, mert ezen a szinten egymáshoz vagyunk kötve s egy közös cél felé vonzzuk be őket.
Az emberek elkezdik észlelni egymás közt a viszonyokat, elkezdenek keresni, egymás felé fordulni. Nem tudják, honnan jön ez, hogy ez a felépülést vágyó csoportok hatása. De mégis, egyszer-csak kicsiktől nagyig, elkezdik azt érezni, hogy nem is olyan nehéz kicsit szűrni az önközpontúságot, sőt, szükséges nekik a kölcsönös felelősséget vállalni, mindenkivel, kivétel nélkül.
Én nem félek attól, hogy mit hoz magával, ha elkezdjük bevonzani őket valamilyen nevelő hatással.
Ezt csak el kellett kezdeni. (12.20-i előadás) /geo/