Dr. Michael Laitman

Minden egybe kapcsolódik

A célom folyamatosan feltárni, hogy mennyire képtelen vagyok mindent összekapcsolni egybe, „egy emberként, egy szívvel,” és kérni a Tórát, aminek a Fénye reformál. Ez a Fény az AB –SAG forrásaiból ér el (Hochma és Bina együtt).

Végül képtelenek vagyok elérni a Ketert magát, azonban csak a cselekedeteinken keresztül a Hochma és a Hassadim Fényében. Mindezek a ZON-ban tárulnak fel, a törött és felosztott teremtményben. Így korrigáljuk magunkat minden pillanatban.

Ezért mondva van, hogy mindenekelőtt megtörténik a világ korrekciója, és csak azután a végső korrekció. Végül is a „világ” jelentése „némaság” (Elem), „elrejtés” (Alama), szeparáció. Az Egység Fénye az, amely mindent egybe kapcsol, és mindent egyetlen felső forrásból irányít, valamit mindenekfelett ez hajtja végre a korrekciót és kapcsol egybe mindent, amit a valóságérzékelésem összerak.

Attól függően, mennyire ellentétesek és szétszóródottak ezek a pólusok az érzékelésemben és attól függően, mennyire vonom magamra a Reformáló Fényt, amely minden különbség felett összekapcsol mindent egybe, olyan mértékben, amennyire felfedezem a spirituális edényt és vágyat.

Az edény, amelyben érzem a Fény erejét feltárulni, mint Nefesh, Ruach, Neshma, Haya, és Yechida Fények. A Fény minőségeit, annak a törött és szeparált vágyak Fény általi egybekapcsolásának függvényében érzem, önmaguk felett, egyetlen, általános szándékba kapcsolva, az adakozás érdelében.

Ebből megértjük az „adakozás érdekében” fogalmának jelentését, amely azt jelenti, hogy össze tudok kapcsolódni valakivel egyetlen cselekedetbe, egyetlen cél érdekében. Egoisztikusan nem lehetséges együtt cselekedni, egy céllal. Valójában mindenki önmagáért akar tenni csak, kitölteni a saját, egyéni vágyait. Ezáltal, az egón belül az Egység koncepciója nem létezhet.

Ha az egységről beszélünk, amely az Egyetlen pontba kapcsolás fogalma, a visszatérés Hozzá, a Teremtőhöz, az Ő feltárásához, (mivel valójában nincs Rajta kívül senki, minden más a világok részei, azaz az „elrejtés), akkor ez a koncepció kizárólag az egoisztikus vágyon kívül létezik. Azaz, ez a mások vágyaiban létezik, annak érdekében, hogy mindent összekapcsoljon az adakozás szándéka által, Eggyé.

Ebből a képből világossá válik, hogy csak az adakozáson keresztül vagyunk képesek elérni ezt, kölcsönös cselekedetekben, ahol a számos cselekedet egységes eredményeképpen minden a dolgok egységbe kapcsolására irányul. Ez lehetetlen az egoista megszerzésben, azaz csak akkor érhetjük el, ha kilépünk az egónkból, és kívül cselekszünk azon, a kölcsönös cél irányába, túl, az egoisztikus érdekeinken.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,114 seconds.