
Joseph Stigliz: A világ egy új káosz határán van
Vélemény (Joseph Stigliz, professzor, Kolumbia Egyetem, a Nobel díjas közgazdász
Valaki nemrégiben szellemeskedett, hogy a legjobb dolog, ami elmondható 2011-ről, hogy sokkal jobb év volt, mint amilyen 2012 lesz.
Európai vezetők ismételten kifejezték az euró megmentésében való egyetértésüket, azonban aki csak azt tudja ismételgetni, hogy egyetért, az nem azt teszi, amit szükséges. Felismerték, hogy a megszorításaik lassuló növekedést jelentenek – valóban a recesszió feltehetőleg növekedni fog – és ez, növekedés nélkül, az eurozóna megszorult országai, nem lesznek képesek kezelni az adóságaikat. De semmit nem tesznek a növekedés támogatása érdekében. Egy halálos spirálban vannak.
Még két pozitív megjegyzés 2011 vonatkozásában: Az Egyesült Államok láthatólag ráébredt a a gazdagok és a többiek között tátongó szakadékra – azaz a felső egy százalék, és a többiek között lévő hatalmas különbségre. A fiatalok által vezetett mozgalmak, az arab tavasztól a spanyol tüntetőkön át, a Wall Street elfoglalókig, nagyon pontosan rámutatnak arra, hogy valami baj van a kapitalista rendszerrel.
Az Egyesült Államok reménykedett, egy export vezérelt helyreállításban, de a lassuló Európai növekedés, a legnagyobb vásárlókat (és az akadozó növekedés a világ maradék felén) ezt valószínűtlenné teszi. Mindez a költségcsökkentések negatív hatásával, a körbetartozással – és a Republikánus ellenállással – ami azt jelentheti, hogy az Obama kormány jövedelemadó csökkentési terve nem lesz bevezetve – állandóan gyengíti a háztartások fogyasztását.
2012 lehet, egy új, még ijesztőbb fázis kezdete a világ számára, ami az évszázad legnagyobb gazdasági csapását hordozza.
KN