Dr. Michael Laitman

Belső aggodalom a világ jövőjéért

„Szeresd felebarátodat, mint önmagad” – ez a minőség az egyetlen cél, a spirituális érzés, ami az összes vágyunk kitöltésének eszköze. Ez a világ állapotáért való aggodalmat jelenti, tehát, hogy az összes ember, a teljes emberiség, mennyire fog a cél irányába, a jó állapot felé haladni.

Teljesen világos, hogy bizonyos befolyások jónak fognak tűnni a számukra, mások pedig rossznak. Talán ellenállnak nekünk az emberek, és elutasítanak minket, vagy lehet, hogy lenéznek minket, hasonlóan mint egy kisgyereket, aki nem ért semmit. Végül is,  látják, hogy nekünk egészen más képünk van a világ jövőbeli céljáról.

Azonban ez a belső aggodalom a világ irányába, át kell, hogy hassa minden kezdeményezésünket, és gondolatunkat, és ennek kell vezetnie minket. Ha valaki érzi ezt az aggódást, az azt jelenti, jó irányba van hangolva. De ha az ember különböző célokat követ, és ez a fajta aggodalom nem hatja át, nincs jelen belül, ez annak a jele, hogy a szándék arra, hogy „Izrael, a Tóra és a Teremtő egy” (Izrael= Jasar El= egyenesen Istenhez, korrekció Fénye, a Teremtőre irányulva)  nem kapcsolódik össze benne.. Ez az egyetlen dolog, amiért cselekszünk és tanulunk.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,118 seconds.