Dr. Michael Laitman

A szeretet és a károkozás – nem él meg együtt

Azok, akik megszerezték a spirituális érzékelést, ismerik a teremtés törvényeit és értik a “tömegnek” a természetét, azoknak nem csak tudásuk van, hanem tapasztalatuk is, a saját fejlődésükre való visszatekintésből, amely, az legalacsonyabb szintről kezdődött, a kövületi szintről. Átmentek belső javításokon, megtanulták az együttműködést, a kegyelmet, a szeretet, és megszerezték a szükséges eszközöket ahhoz, hogy aggódhassanak és vigyázhassanak a többiekre. Így kölcsönös garanciában működnek és mindezt az emberek javára teszik, önmaguk előtt tartva a tömegek javát, mert egy más természetben élnek már, azaz a spirituális természetben.

Kérdés

Mit akarnak a bölcsek megszerezni a világért való aggodalmuk által?

Válasz

Semmi mást nem akarnak, csak azt amit úgy nevezzünk, hogy “tanítsd a fiút a saját útja szerint”. Pontosan az ő útja szerint! De tanítani kell! Azaz előre mozdítani fokozatosan, és nem a szenvedése által, hanem a tanulás, a magyarázatok és példák által. Akik ezt követik, azok lényegi munkát végeznek, mert bevonzzák a Fényt, és azt közvetítik az emberek felé.

Ma az emberek szenvednek, mert: az egyik munka nélkül maradt, a másik éhes, vagy beteg, megint mások családi problémákban vergődnek, és a gyermekekkel küszködnek,  és így tovább.  A bölcsek bevonzzák a Reformáló Fényt, és tanítják az embereket, és egy elérhető szintre teszik a bölcsességet, amin keresztül a Fény áramolhat a tömegekre, és korrigálhatja őket.

Végül, a társadalom megkapja a Nefesh és a Ruach Fényeket, és a Neshama, Haya és Yechida Fények, megmaradnak a bölcseknek  magasabb szintjük szerint.

Ilyen módon, az emberek megkapják a kitöltéseiket pontosan a vágyuknak megfelelően. Mert a társadalom minden tagja szeretné, ha a gyermekei jók lennének, szeretne szép családi életet, jólétet, stabil egészségügyet, lakást, hobbikat, nyaralást, stb. Nincs másra vágyuk, nincs vágyuk a magasabb szintről, és nincs is szükségük rá.

Az általános fejlődési folyamat szerint, a tömegek hozzá fognak csatlakozni a bölcsekhez, és akkor az integráció kölcsönös lesz. Ez ismét, passzív módon történik a társadalom részéről.

Ezáltal a legmagasabbak cselekedeteikben alászállnak, hogy szolgálják az embereket, de a belső értékeikben magasan maradnak. A bölcsek magasabb szintje lehetővé teszi, hogy feltudják emelni a tömegeket fokozatosan magasabbra.

Kérdés

Nincs ebben valami veszélyes? A bölcsek akaratukon kívül nem okozhatnak kárt a tömegeknek?

Válasz

Egy szerető anya árthat a gyermekének? Mi nem helyezünk rendőrt minden anya mellé. Ez az anyai természet, hogy gondoskodjon a gyermekéről. Az Anya, nem csak gondoskodik, hanem a gyermeke vágyai bele vannak foglalva az ő szívébe. Mindezek után tud ártani neki? Az összes gondolatát csak arra kel koncentrálnia az anyának, hogy hogyan tudna örömöt okozni a gyermekének, hogy hogyan tegye neki a legjobbat: a zabpelyhet szobahőmérsékleten, a tejet kicsit melegebben stb… Az Anya nem szakítja le magát egy pillanatra sem a szeretet hullámáról.

Hasonlóképpen, a Felsőnek nincsenek saját vágyai, csak befogadja az alsó vágyait és a dolgozik rajtuk. A szeretet kötelezi őt, hogy megtegye azt, és csak azt tegye, ami jó annak, akit ő szeret. Tehát nekem legalább úgy kell szeretnem a másikat, mint önmagamat. Sőt, ha én szeretem a felebarátomat, akkor az önszeretet fölé tudok emelkedni. Mindenem, amim van, azt a másik szolgálatába tudom állítani, és magamnak csak a létemhez való legszükségesebbeket adom meg.

KA

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,155 seconds.