Shámáti 52: A bűn nem érvényteleníti a parancsolatot (Rabbi Yehuda HáLevi Áshlág – Báál HáSzulám)
Hallottam, Sabbat este, 1943, Május 14
“Egy bűn nem érvényteleníti a parancsolatot (mitzvát), és a parancsolat nem érvényteleníti a bűnt”. A munka útja az, hogy a jó úton haladjunk, bár a gonosz, az emberben nem engedi, ezt. De tudnunk kell, hogy az ember nem kell, hogy kiirtsa magából a gonoszt, mert ez lehetetlen. Csak gyűlölnie kell a gonoszt, ahogy írva van: “Aki szereti az Urat, az gyűlöli a gonoszt”. Csak a gyűlöletre van szükség, mert a gyűlölet útja az, ami elválasztja az összeolvadtakat.
Ezért, a gonoszság nem létezik önmagában. Hanem a gonoszság mértéke a gonosz iránti szeretettől, vagy a gonosz iránti gyűlölettől függ. Ez azt jelenti, hogy, ha valakinek van szeretete a gonosz iránt, akkor azt a gonosz a magába foglalta, és ha ő gyűlöli a gonoszt, akkor kilépet a gonosz árnyékából és a gonosz már nem uralkodik felette.
Ebből az következik, hogy a legfontosabb munka nem a gonosszal van, hanem a szeretet mértékével és a gyűlölet mértékével, és ezért vonja a bűn maga után a bűnt. Ebből következik a kérdés: miért érdemli meg az ember a büntetést, hiszen abban az időben, amikor az ember lezuhan a munkájából, akkor segíteni kell őt, hogy felemelkedjen a zuhanásából? Itt úgy látszik, mintha még több akadály gördülne elé, hogy még mélyebbre zuhanjon, mint ahogy korábban.
De azért, hogy az ember érezze a gyűlöletét a gonosz iránt, ő még több gonoszt kap, hogy érezze mennyire eltávolítja ez őt az Isten munkájától. Ha még bánkódott is az első bűn miatt, de még nem volt meg neki a megbánásnak az a mértéke, amely elhozza neki gyűlöletet a gonosz iránt. Ezért a bűn maga után vonja a bűnt. Így minden alkalommal, amikor bánkódik, minden sajnálkozás egyre nagyobb gyűlöletet vált ki belőle a gonosz iránt, addig, amíg el nem éri a teljes mértékét a gyűlöletnek. Akkor ő leválik a gonoszról, mivel a gonosz leválasztást okoz.
Ebből az következik, hogyha az ember olyan mértékben tárja fel a gyűlöletet, hogy az leválasztást okoz, akkor már nem kell, hogy korrigálja a bűn által maga után vonzott a bűnt, mert ez által ő letöltötte az idejét, és mivel időt nyert, és beléphet az Isten szeretetébe, ahogy írva van “Aki szereti az Urat, az gyűlöli a gonoszt”. Tehát, csak gyűlölni kell a gonoszt, mert a gonosz nélkülünk megmarad a saját helyén, így csak gyűlölnünk kell, azért, hogy távol maradjon tőlünk.
Ez abból indul ki, hogy “ő (a gonosz) egy kicsit alacsonyabbá tevé az Istent”. Ez a kígyó titka, aki azt mondja, hogy “ismeritek-e a jót és a gonoszt, mint az Isten”, amely azt jelenti, hogy az ember, erőfeszítése által meg akarja érteni a Teremtőt. Meg akarja érteni az összes Felső irányítását; ez azt jelenti, hogy “az ember büszkésége őt (az embert) alacsonyabbá teszi”, mert meg akar érteni mindent a külső értelmével, és ha nem érti ezt meg, ő alacsonyan érzi magát, egy alantas helyen.
Az igazság az, hogy ha az ember felébredt és tudni akar valamit, ez annak a jele, hogy neki meg kell tudnia azt a dolgot. Miközben ő legyőzi az elméjét, és mindent, amit meg akar érteni azt az értelem feletti hittel, veszi számításba, azt alacsonyabbnak véljük az emberi tulajdonságban.
Úgy találjuk, hogy abban a mértékben, amelyben az ember többet szeretne tudni , de értelem feletti hittel, ő egy alantasabb helyen van.
Ebből megértjük, mit jelent az a vers, hogy :”és Mózes, a férfi nagyon szerény volt”, szerény és türelmes, amely jelentése, hogy ő elviselte az alantasságot, a lehető legnagyobb mértékben.
Ez a titka annak, hogy az első ember (Ádám Há Rison) a tudás fájáról evett a bűnbe esés előtt és ő teljességben volt, de nem volt képes tovább lépni arról a szintről, mint ahol ő volt, mert nem érzett semmilyen hiányt az állapotában, és úgy sem lett volna képes felfedezni a Szent neveket. Ennek okán, szörnyű, amit megtett az emberek gyermekéivel, hogy a „jó és rossz tudásának fájáról evett”, és a bűn által az összes Fény eltávolodott tőle, és arra lett kényszerítve, hogy munkáját újból kezdje. Erről beszél az írás, hogy ő ki lett taszítva az Éden Kertből, mivel ha ő nem evett volna az Tudás Fájáról, akkor ő mindörökké élt volna benne. Ez a világ belsőségének a titka, hogyha oda valaki belép, akkor ő örökké ott marad. Tehát ő megmaradt volna hiány nélkül. Tehát azért hogy ő képes legyen menni és felfedezni a Szent neveket, amely a jó és a gonosz korrekciója által fedeződnek fel, ezért ennie kellet a Tudás Fájáról.
Ez hasonló, azzal az emberrel, aki a barátjának hatalmas hordó bort akar adni és a barátjának csak egy kis pohara van. Akkor mit tehet? Ő bort önt, abba a kis pohárba, ami van, és a barátja haza viszi és ott kiönti, majd újból visszamegy a pohárral, és még egyszer megtölti borral és megint haza megy, amíg meg nem kapja az egész hordó bort.
Én hallottam egy másik példabeszédet, amely két barátról szól: az egyikből király lett, míg a másikból szegény koldus. A szegény koldus meghallotta, hogy a barátja király lett és elment a hozzá. Elmesélte neki milyen rossz helyzetben van. A király adott neki egy engedélyt a kincstárhoz, hogy két óra leforgása alatt annyi pénzt vehet magához, amennyit csak akar. A szegény koldus elment a kincstárhoz egy pici dobozzal. Belépett majd megtöltötte a kicsi dobozt pénzzel. Amikor ő kifelé indult a titkár meglökte a dobozt és az összes pénz a dobozból a földre zuhant. Így visszakerült a pénz a kincstárba és a szegény ember sírt és megkérdezte, hogy miért tette a titkár ezt vele. Végül kiderült, hogy az összes pénz, ami nála volt az övé lehetett. Csak azért játszották el vele ezt a „trükköt”, mert nem voltak megfelelő edényei ahhoz, hogy a kincstárból, jól megtömje magát.
BS
