Dr. Michael Laitman

Gyere a leckére, úgy, mint egy Imával az Életért

Kérdés

Ha úgy készülök fel, egész nap a leckére, minta a királlyal találkoznék, lehetőség van arra, hogy azért Imádkozzak, hogy meglássam és megértsem a holnapi leckét?

Válasz

Ti nagyon nagy Fényt fogtok kapni. Érezni fogjátok, hogy mennyire sokat ad nektek. Elkezditek érezni a tanulmányozott anyagban a spirituális rendszert, amely befolyásol benneteket. A száraz sorok életre kelnek, megszerzitek a mélységét és az átláthatóságát, és ami létrehoz mindenben egy belső teret. Akkor világossá válik számodra, hogy a mi egész világunk, lapos lesz, mint egy kép a falon. Mögötte, akkor hirtelen megjelenik egy új dimenzió, egy olyan rendszer, ami mozgatja az egész képet, és összeállítja a részeket. Amikor érzitek meg a cél fontosságát, és akkor elkezdtek élni benne.

De addig is, mi nem vesszük számításba a célt, elutasítjuk azt a tudat alatt, így persze, hogy távol van tőlünk.

Minden esetben előre kell haladnunk, először is aggódnunk kell amiatt, hogy minden körülmények között elismerjük a cél fontosságát. Még most is, amikor haladunk előre, akkor is, mindig a bal oldali vonalra kell átmennünk, a kritikus vizsgálatra magunkkal szemben, és látni kell, hogy amit teszünk az nem elég. Minden nap még több erőfeszítést kell hozzáadnunk a kapcsolathoz.

Ezen kívül, meg kell, hogy köszönjük a barátainknak az egész világon, hogy kimennek terjeszteni és magyarázó anyagokat osztogatnak. Nekünk támogatnunk kell őket a munkájukban, mert ez nagy sokat segít mindannyiunknak.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,110 seconds.