A fordított világ
Kérdés
Mi a különbség az “értelem fölötti hit “, és azon elv között, hogy “a bírónak csak az létezik, amit szemeivel lát”?”
Válasz
Az kontroll csak az edényeinknek megfelelően létezhet, (ahogy írva van: “a bírónak csak az létezik, amit szemeivel lát”), és nem úgy, hogy: úgy tűnik nekem, mert írva van, vagy így tanítottak engem, vagy valaki mondta. A legfontosabb dolog az, amit az ember érez a vágyaiban, és amit ért az elméjében.
Ez az alap, ahonnan kiindulunk. Ennél többet nem érezhetek. Most látnom kell, hogyan tudok fölé emelkedni. Mert ez a spirituális emelkedés alapja, a felemelkedés egy új szintre. Hogyan juthatok el a következő szintre?
A fizikai világban mi a nagyobb vágyak által, az erősebb és mély gondolatok által emelkedünk a következő szintekre, azaz az elme és a szív a növekedése által. De a spirituális emelkedésben, nem fontos a mennyiségi növekedés, inkább a minőségi növekedés.
Tehát nekem nem szabad azon aggódnom, hogy az elmém és érzelmem növekedjenek, nem kell többet érezni, és megérteni, mint azt, hogy a tanulás eredményeképpen vagy az általad érzékelt világban. Nem arról van szó, hogy én megszorítom magamat, de nem látom a célomat. Mert én akarok egy új tulajdonságot, egy új minőséget, amely nem ugyanabban a szívben vagy értelemben van.
Nekem szükségem van egy más szívre és értelemre! Ez olyan, mint két különböző kép. Az új világban működik a szív és az értelem, amely aggódik a barátok iránt. De én egyelőre nem tudom mi ez. Így a másik képben ülve, csak magunkért aggódunk.
Mind a két kép együtt létezik. De meg kell, hogy találjam a másik képet, a másik valóságot, amiben én másokról gondoskodom. El sem tudom elképzelni ezt, amíg nem tárul fel előttem. Mi csak felkészülünk most erre. Az új képből érkezik hozzánk a Fény, attól függően, hogy milyen mértékű erőfeszítéseket teszünk, a régi képben elérjük Őt.
Ennek megfelelően a Fény fokozatosan megépíti bennünk a képességeket távolról, és elkezdjük elképzelni egy kis mértékben ezt a képet, hogy milyen lehet. Megjelenik bennünk az “értelem fölötti hit”, ami az elménken túl van, mint ahogyan írva van: ” Egy fejjel lefelé fordult világot láttam “.
BS