Az integrált látvány szemüvegén keresztül
Kérdés
Az integrált nevelés módszerében különleges figyelemmel vagyunk az elme és az érzelmek kapcsolatára. Az egoizmus és elidegenedés testi világában, a vágyak és a gondolatok mélyen az emberen belülre vannak rejtve és gyakran nem hozzáférhetőek a tudata számára. Mint egy szabály, általában ez negatív érzéseket szül: dühöt, zavartságot és fájdalmat. Mi a helyes módja annak, hogy összekapcsoljuk az érzelmeket, hogy azok ne akadályozzák az emberek közötti kapcsolatot?
Válasz
Az integrált oktatás módszere leginkább azt a tényt veszi figyelembe, hogy az érzelmek és a vágyak az elsődlegesek.
Nem tudjuk, hogy honnan jönnek és hogyan jelennek meg bennünk. Az elménk és gondolataink tulajdonságai arra szolgálnak, hogy ezeket az érzelmeket feltárjuk és kitöltsük önmagunkat.
Az alapvető vágyunk az élvezet vágya. A kicsoda, a micsoda és a hogyan már az eredményei ennek. Élvezet! És emiatt a teljes elménk csak a vágyaink mértékéig növekedik, és csak azokat szolgálja. A nagy vágyak egy nagy elmét fejlesztenek az emberen belül. Az egoizmus az, ami generációról generációra növekedik és az ember élete során az elméjét fejleszti.
Ha egy állatot veszünk, a fejlődése gyakorlatilag pár héttel a születése után véget ér. Minden ösztöne adott, és alkalmazkodik a környezetéhez. Ezért az állatok sohasem hibáznak. Ők tudják, hogyan viselkedjenek, hogyan mentsék magukat és hogyan kapcsolódjanak a környezetükhöz. Az elméjük és az érzelmeik ösztönösen egyensúlyban vannak. Ebben az esetben is a vágy az elsődleges és az elme a másodlagos. Egy állat megérti, hogy mit képes megvalósítani a vágyaiban, és mit nem, és ennek megfelelően korlátokat szab az elméjének.
De a személynek nagy problémája van itt. A lényeg az, hogy amikor ez az egoizmusa fejlődik, olyan vágyakat ad neki, amiket nem képes megvalósítani. Ezért lekapcsolódik, elszigeteli magát, és brutálisabbá, versenyzőbbé válik, stb.
Ha a vágyai kapcsolódnának a többi vágyhoz (az övé és a környezeté) és harmonikusan kiegészítenék egymást, akkor nem volna konfliktus, és az elméje végtelenül kitágulna.
Mivel az integrált társadalom a mindenki abszolút mindenkibe foglalásának társadalma, ez azt jelenti, hogy a személy eléri a teljes közösség vágyait. Megérti, hogy mi az ami a társadalomnak számít, és ennek megfelelően az ő elméje megáll személyesnek lenni és integrálttá válik, és értelmet talál benne. Olyan ez, mintha szemüveget venne fel a világ integrált szemléletével, és megérti hogy ő és a világ egységes egészet alkotnak; ami jó nekem és ami az egész világnak jó, egy és ugyanaz a dolog.
Természetesen nincs ellentmondás ebben a harmonikus kapcsolatban közte és a világ között. Egyszerűen kinyílhat félelem nélkül; mindent ezzel kapcsolatban ért meg, lát meg és érez, és részt vesz minden cselekedetben, mindenben. Minden oka teljesen eltűnik annak, hogy boldogtalan legyen vagy versenyezzen másokkal.
Így a személyt ebbe az állapotba kell elhoznunk, anélkül hogy lekorlátoznánk a vágyait, a gondolatait és az elméjét, és kezdetektől fogva egy teljesen más módon kell cselekednünk, hogy magyarázattal szolgáljunk számára arról, hogy mindenki másban benne foglaltatik és hogy egy bizonyos közös vágy születik meg.
Minden vágy ilyen közössége az új dolog, amit megteremtünk. „Ádám” rendszerét teremtjük meg, a közös vágyunkat és az ezzel összhangban lévő közös elménket is. Valami integrált dolog jelenik meg fölöttünk, és mi benne létezünk.
Ilyen módon nem figyelünk egyáltalán a személyre, hanem csak az irányultságára, a közösségbe való foglalódására, a fejlődésünk következő fokozatára. Nem korlátozzuk le őt; nem érzi, hogy bizonyos nyomás alatt van. Nincs semmi, amit elrejthetne. Gyakorlatilag olyan marad amilyen, de a teljes fejlődése az integráltság felé irányul.
Az érzelmek és az elme közötti harmóniája fejlődik, ahogyan nagyobb és nagyobb kapcsolódást érez önmaga és mások között, mindazzal amit a jelenlegi világ diktál nekünk de még nem vagyunk készen rá.
Az integrált oktatásnak a „mi” érzésének kezdete felé kell beirányítania az embert, a közös emberiség érzése felé, és a cselekedetre ami rá alapul. Csak akkor fogja úgy érezni, hogy az állapota szabad. Pontosan ez az, ahol a szabad akarat van, és a viselkedés szabadsága testet fog ölteni, de csak akkor, ha egyszer magát már belefoglalja abba.
De ha még egyszer kiesik ebből az állapotból, megint leesik az ő kis egoizmusába, és ugyanezek a problémák újrakezdődnek. A természet a maga módján segít minket azzal, hogy megmutatja hogy a nyugalmat csak az integráltságban találjuk, és a leválasztás egy magánbörtönt jelent, és a szabadság hiányát.
CST
