Dr. Michael Laitman

Egyként az egész emberiséggel

Kérdés

Miért fontosak a kongresszusok, amik nem csak nekünk szólnak, hanem az egész világnak?

Válasz

A lényeg, hogy kétféle módon kell előnyt kovácsolnunk minden kongresszusból: előrefelé kell lépnünk a Teremtő felé, az adományozás és a szeretet tulajdonsága felé, és emellett párhuzamosan lefelé is kell mozdulnunk, a fennmaradó 99% felé. Lényegében külön kell választani a kettőt és utána összekapcsolni mindazt egy egységes egésszé. Ez az, amit meg kell tennünk.

Így minden kongresszusunkon beszélni fogunk a haladásunkról előre, fölfelé, és szintén a lefelé történő mozdulatunkról is az egész emberiség felé, mivel egyik nem létezhet a másik nélkül.

Azért kaptuk a Kabbala bölcseletének feltárulását, az egység feltételének feltárulását, a spirituális minőség elérését, mert kérnünk kell ezt az egységet és a kapcsolatot az összes többi emberrel együtt, hogy megmentsük az emberiséget attól az állapottól, amiben van. Ezért vagyunk ilyenek; egyébként mindezt nem kaptuk volna meg.

Az egész emberiséget összekapcsoljuk: a 99%-ot és a Teremtőt. Egyikről sem feledkezhetünk el semmilyen körülmények között.

Magunk közt, előre kell haladnunk, az adományozás és szeretet felé, azért hogy egységes egésszé váljunk. Ezért kell a kapcsolat a Teremtővel. És mindez azért van, hogy az emberiséget ugyanabba az állapotba vigye el.

Pontosan azért van ez így, mert az ego és a válság eléggé testet öltött a világban, és megkaptuk a lehetőséget, hogy összekapcsolódjunk egymás között, hogy a könyvvel dolgozzunk, hogy megértsük a rendszert, hogy felfedezzük a világot, és ilyen módon haladjunk előre. Ez az egyetlen oka, hogy létezünk.

Mi jelentjük a Gálgáltá ve Ejnájimot (GE), és az emberiség egésze az AHAP. Ha előrehaladunk, akkor csak egy kicsiny megvilágítást tudunk elérni. Az előrelépésünknek így kell kinéznie: Előre kell lépnünk a Teremtő felé, és a Teremtő lealacsonyít minket az emberiség felé. Ezután még egy kicsit haladunk a Teremtő felé, és aztán visszatérünk az emberiséghez.

És ez így váltakozik. Egyébként a GE-nak nem lesz Kelimje (edényei), vágyai, mivel a GE-nak nincs elég Aviutja (vastagsága, vagy durvasága a vágyban).

Az összes Aviut az AHAP-ból jön, az emberiségből. Így nekünk is, akárcsak Egyiptomból, fogni kell onnan az összes Kelimet és velünk kell azokat vonszolnunk. Amikor összekapcsolódunk velük, elkezdjük átvenni az Aviutjukat, és elkezdünk előrehaladni az emelkedésekkel és lesüllyedésekkel. Így mozdulunk mindig, körben, egészen amíg el nem hozzuk az egész emberiség számára a kapcsolatot a Teremtővel.

CST

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

67 queries in 0,529 seconds.