Dr. Michael Laitman

Ellentmondások kereszttüzében az igazságért

A kabbalisták olyan tanácsokkal láttak el, amivel sötétben tapogatózom, és a végén olyan vagyok, mint egy kisgyermek, aki egy még feltáratlan valósággal szembesül.

Mi ehhez hasonlóan látjuk el tanácsokkal a kisgyermekeket, és ők engedelmesen követik a tanácsokat, mivel az adott pillanatban semmilyen információjuk nincs az adott dologról, hisznek a felnőtteknek feltétel nélkül. A gyermek ösztönösen hisz nekünk, a természete ösztönzi erre, vakon követ minket.

Nekünk ugyanígy kell követnünk a kabbalistákat. Természetesen ez kényelmetlenségeket okoz, felnőtt emberek vagyunk, érezni és megérteni akarjuk a dolgokat. „Várjunk csak, mit is csinálok pontosan? Miért teszem ezt, mi a célja mindennek? Honnan jön mindez?” Mindenkiben ezer kérdés bukkan fel, és kifogás is.

Ez nem jelent problémát. Ha gyerekek lennénk, a Felső Világ úgy tárulna fel a számunkra, egyetlen pillantás alatt. Azonban akkor, mi olyanok lennénk, mint az angyalok, vagyis nem lennénk a spiritualitásban magasabb szinten, mint az állatok itt. Azonban ha el akarjuk érni a Teremtő szintjét, akkor nem tehetünk meg bármit, és minden lépcsőjén végig kell mennünk a természetes törekvéseinknek, és mindezt úgy kell megtennünk, hogy az értelmünk fölé emelkedünk a hit segítségével – más szavakkal az egoizmusunk fölé kerülünk ez által.

Ebben rejlik az összes nehézség. Kaptam egy bizonyos tanácsot, azonban nem dolgozhatom fel logikailag, mivel az elmém és az érzéseim, ehhez a világhoz tartoznak. Nem tudom érezni vagy érteni, hogy pontosan ez a mód, ahogy cselekednem kell.

Meg lett számomra mondva: „Még ha nem is érted pontosan ezt, tudnod kell, hogy ez a módja annak, ahogy a dolgok történnek a Felső Világban, mivel ott minden az adakozásra irányul, ezzel szemben itt, minden a megszerzésre.” Ott minden egységben van, itt minden a szeparációban, leválasztottságban. Itt minden végtelen, tökéletes és törekszik az egyensúly felé, miközben itt az ellentéte az mindennek, ahogy minden működik.” De a szavak nem segítenek nekem, én még mindig ennek a világnak az alapjain állok, és innen kell elérnem a Felső Világba.

Igen, ez egyfelől nehéz, azonban másfelől elkerülhetetlen. Nincs szükségem „átmenetre” az egyik világból a másikba, ehelyett inkább mindkét világban akarok élni, annak érdekében, hogy függetlenné váljak a Teremtőtől. Ez hasonló ahhoz, amit a vendég mond a házigazdának:” Olyan akarok lenni, mint Te. Te adakozó vagy, és én is adni akarok. Te adsz nekem, és pedig neked szeretnék adni. Én függök Tőled, és szeretném, ha Te is függnél tőlem.” Tehát szükségem van egy független pontra a Teremtővel szemben.

Még csak elképzelni sem tudjuk ezt: Egyfelől nincs senki Rajta kívül, másfelől arról beszélünk, hogy lehet valami független Tőle. Ez az állapot csak úgy lehetséges, hogy mi mindkét világban érvényesíteni akarjuk a létezésünket, folyamatosan építem egyfelől a Felső Világot, ami ennek a világnak a tetején épül ki. Ezért annyira nehéz ez az utazás. Végül is minden cselekedetem, az összes lépésem, ellentétes kell, hogy legyen a vágyaimmal és a megértésemmel, felfogásommal, azaz mindazzal, amit tudok, mindazzal, amit összegyűjtök, az életem során.

Minden másképpen van elrendezve körülöttem. Még amikor csak említést teszünk a szeretetről és az egységről, ez messze nem az a szeretet és egység, amit el kell érnünk. El kell jutnom ahhoz az állapothoz, ahol nem is tűnök létezőnek. Ez valamennyire hasonlítható ahhoz, ahogy egy anya feladja önmagát a gyermeke érdekében.

Azonban itt teljes gőzzel kell haladnom, a végső, határtalan egység felé, az egész világ tekintetében. Ezáltal, az összes akadály ellenére, felfedezem, hogy az összes vágy, melyet önmagam kielégítésre irányítok, ellentétes velem, gyűlöletes, és elutasító. Ahogy az Aviut (a vágy keménysége) növekszik, megmutatkozik számomra a távolság a megszerzés és az adakozás között, és akkor feltárul a teljes, lángoló, elrejtésben lévő egység is.

Mindez szükséges a Teremtő magasságában elérendő függetlenség megszerzéséhez.

Ezért kell mindent elfogadnunk, amivel szembesülünk. Még ha a természetünk, ami ennek a világnak a természete, vissza is utasít mindent, ami a spirituális világban formálódott meg, azt is el kell fogadnunk. A spirituális forma ellentétes velem, gyűlöletes és nem elfogadható az eredeti természetem szerint, azonban szükség van erre az elutasításra. El kell fogadnom ezt, sőt szeretnem kell ezt az utat, fel kell készítenem magam erre, a csoport, a környezet segítségével. Pontosan ez az, ahol most vagyunk, ennek az ellentmondásnak a közepén, de ezt vágyni kell, akarni, hogy ez tényként szolgálhasson abba az irányba, ami majd a teljes igazság megismerése felé vezet bennünket.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

64 queries in 0,656 seconds.