Dr. Michael Laitman

Zabolázzuk meg a vágyakat!

Vélemény (Ashok Khosla kiemelt szakértője a környezetvédelemnek és a fenntartható fejlődésnek, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának egykor vezetője)

A Föld egy új periódusába lépett be a bioszféra pusztulásának, amely több ezer faj kihalását okozta eddig is, aTermészet Megőrzésének Nemzetközi Egyesülésének (IUCN) elnökének, Ashok Khoslának a véleménye szerint. Tanúi vagyunk a hatodik tömeges pusztulásnak, amely a Földbolygón történik, annak létezésében. Az utolsó – az ötödik – vezetett a dinoszauruszok kihalásához – mondta Khosla riportereknek egy konferencián Moszkvában. Lényegében az emberiség különösebb kockázat nélkül folytathatja a források kirablását, körülbelül 2050-ig. Minden egyes nap a világban kivágnak 50 hektár erdőt, minden nap körülbelül 20 hektár termőterület válik sivataggá, és törik szakadékokká az erózió által. Minden nappal az atmoszférába kerül 60 millió tonna széndioxid, amely aztán a világ minden sarkában lecsapódik.

Például néhány szigetállam elöntésre kerülhet a következő évszázadban, az óceánok megemelkedő szintje miatt. Pillanatnyilag a tudósok éppen hogy felismerték az előző öt tömeges pusztulást. Az utolsó vezetett a dinoszauruszok eltűnéséhez, 65 millió évvel ezelőtt. Ennek az oka még mindig nem teljesen tárult fel. A dínók halála talán egy meteorit becsapódás miatt történt, vagy egy szupernóva robbanás következtében, esetleg erőteljes vulkánkitörések miatt, de szóba jöhet a teljes klímaváltozás is. Innentől a 19,6 ezer állati és növényi faj kipusztulásának a határán vagyunk, amely az egyharmada az összes létező fajnak a bolygón. Az elmúlt két évtizedben, a fajok száma, melyek bajba kerültek, megduplázódott. Ha a ragadozó hozzáállás a természet irányába fennmarad, akkor néhány pesszimista jóslat szerint, 2050-re a bolygó egyszerűen kiürül! (Forrás: Mysteriousall)

Az iparosodó országok szenvednek a fogyasztás robbanásszerű növekedésétől. Érdekeltek lennének a fogyasztás szintjének csökkenésében, és a kevesebb erőforrás kapitalizálásában. Azonban az üzlet felülírja a természet megmentésének érdekeit.

Miért tömjük ki a hűtőszekrényt olyan élelmiszerekkel, amit nem fogyasztunk el? Németországban 17%-a termelt élelmiszereknek kidobásra kerül kicsomagolás nélkül. Nem tudnánk ezt odaadni a szegény országoknak? Az élelmiszer ott százszor olcsóbb.

Néhány ajánlást nehéz alkalmazni, mivel a hozzáállások megváltoztatását követelné, közösségi közlekedéssel kellene a tömegeknek munkába járni, csak a nappali órákban kellene dolgozni, ami azt jelenti, hogy korábban kellene felkelni és korábban kellene az embereknek lefeküdni, nem szabadna szemetelni, és az egy gyermekes családmodellt kellene preferálni.

A jövő a szociális igazságosságon kellene, hogy alapuljon, és a zöld gazdaságon. A minden túllépő fogyasztás, amit innováción keresztül állítható csak meg, nem növekedhet tovább. Új technológiák elérése alapján, ma négyszer annyi terméket lehetne termelni, ugyanakkora forrásfelhasználással. Körülbelül 2300 forrás és energiatakarékos technológia van ma a világban elérhető módon. (Forrás: STRF.ru)

Hozzászólásom

A Római Klub megtárgyalta az évtized említett problémáit, de ki halott ezekről? Ez valójában kizárólag olyan embereket foglal magában, akik ismert és befolyásos személyiségek. Meg kell értenünk a zöld technológiákat, csökkenteni kell a kibocsájtott termékmennyiséget, takarékosnak kell lenni, törődni kell a tisztasággal, és mindez csak egy mindent megelőző, integrált nevelési és oktatási rendszeren át érhető el. Pontosan az oktatás miatt, az emberek megfelelő viszonyba fognak kerülni egymással, másokkal, a társadalommal és a természettel, és ez a viszony más lesz, mint ma, a világ megváltozik és a Római Klub üzenetei meghallgattatnak az emberiség által.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,120 seconds.