Dr. Michael Laitman

Emberek: Kik vagyunk mi?

Kérdés

Azt mondtad, hogy mindannyiunk fejlődése arról szól, hogy felismerjük, hogy kik vagyunk mi. Nos, kik vagyunk mi?

Válasz

Mindenekelőtt, mi nem állatokként létezünk a testünkben, akik csak annak szükségleteinek kitöltésével törődnek. Másodszor, mi nem egyszerűen olyan egoista teremtmények vagyunk, akiknek kötelező az egóját jóllakatnia, ami játszik velünk és különféle rossz célok felé ösztökél, miközben csak szenvedést ad nekünk egész életünkben. Ahogy írva van: „Egy ember anélkül hal meg, hogy megvalósítaná a vágyai felét”, ami azt jelenti, hogy nincs senki, aki elégedett lehet az életével amikor haldoklik, és nem is visz még magával semmit. Most egy olyan állapothoz érkeztünk, amikor semmink sem maradt, és még a halálunk előtt értük el ezt.

Azonban mi olyan teremtmények vagyunk, akikben egy teljesen egyedi lehetőség rejlik, és mi a legfelső csúcsán foglalunk helyet a természetben, ami megteremtette az egész univerzumot, ennek a csodálatos folyamatnak az eredményeképpen, ami az élet velünk együtt fejlesztette ki a Földön. Ez jelenti az emberiség fejlesztésének célját.

Ez a fejlődés, a jó vagy erőteljes út során, azzal kell hogy végződjön, hogy mindenki eléri az egész magába foglaló természetet, a magukkal történő azonosulást, és az egyensúly elérését és a tökéletes kapcsolatot vele, amit a Kabbalában „összetapadásnak” nevezünk. Minden emberi tulajdonságot az adakozás szolgálatába kell állítani, és úgy szolgálni az adakozás erejét, mint az egész természet.

Aztán látni fogjuk, a fejlődésünk hová vezetett minket, abban a formában, amely létezett mielőtt a Föld bolygó kialakult volna,  és ezután  a mozdulatlan, a növényi és az állati természet megformálásának szakaszaiban, végül az emberi fejlődésben. Mindez a mai napig formálódik, amikor elkezdünk behatolni az új világba, az adományozás világába, minden múltbéli fejlődés a mi önzésünkben, a fogyasztás világában, ahol azt keressük, hogyan kaphatnánk többet, mindez csak előkészület az emberi szintre, amit nekünk most kell kifejlesztenünk önmagunkban.

D

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,757 seconds.