Rabásh cikk, „Igeret”:
„És az Egyiptomi kivonulás alatt, egy hitben voltak…és Peszách után kezdődik el a megtisztulás, mely a felkészülés a Tóra megkapáshoz. Amikora Tóra bele öltözik az ember lelkéhez, ez jelenti a Shavuot, amely megfelel annak az időnek amikor megkapjuk a Tórát”.
A Peszáchkig az egész idő az „egyiptomi kivonulás, azaz, a csapások ideje, amikor az ember érzi az egó feltárulását, azért, hogy leváljon tőle és felemelkedjen az adakozás tulajdonságához. Az ember állandoan új vágyakat fektet be, a csoport által, mivel az egó fölé akar emelkedni és a kapcsolatba keveredjen. Ez az Egyiptomi munka, hogy kitöltse, és akkor Fényt kap és megadja az embernek a korrekcoó erejét.
Ez csak az egója fölé való emelkedés, amely jelképezi Pesáchot. És azután elkezdődik a 49 nap számlálása, (7 hét) egészen a Shavuotig, amikor mi leszakadunk az egótól, és felemelkedünk a „Bina” a szintjéhez. A szivnek az edénye a Shavuot, amely jelenti az adakozást – a Fénnyel tele ünnepet.
Ezért a Peszach alatt kilépünk a „bal vonalból”, és a Shavuot héten elkezdjük megkapni a „jobb” vonalat „. Aztán megkapjuk a Tórát, azaz a” középső vonalat „- most már lehet összekapcsolni az egót a Tóra erejével, a Fénnyel, amelyet megkapunk a „Bina”-tól, a Reformáló Fényt, és építjük magunkat tovább.
Shavuot ünnepe könnyűnek tűnik, „légies” – mi fehér ruhát viselünk, tejtermékeket eszünk, mindez jelenti az adakozás Fényét, a „jobb vonalat”. Az ember még nem szerezte meg az edényét, nem fedezte fel az egóját. Az első érintése a „jobb vonalal”, a Fénnyel, még nem érintkezik vele, amíg nem valósítja meg a „középső vonalat”, amelyet mi megépítünk magunkban.
Az ember veszi a „bal oldalról” ugyanazt a részeket, hozzácsatolja a „jobb oldalhoz”, és a Fény segitségével létrehozza a kapcsolatot a két vonal között, elkezdi megkapni a lélkét, az édényét, amely lehetővé teszi számára, hogy adakozzon.
Minden ünnep szimbolizál egy szintet, amelyben, miután befejeztünk egy a fejlettségi szintet az egyik vonalon haladunk a másik vonalra, hogy stabilizáljuk a harmadik vonalat. És akkor, letisztázzuk, kifehéritjük a három vonalat, a valóság felfogása szerinti az idővonalon.
(BS)

