Dr. Michael Laitman

Növekedés befelé és felfelé

Kérdés

Melyik az a “lift”, amellyel felemelkedünk a csoport a középpontjába?

Válasz

Felemelkedhetek az által, hogy “felszívom” a vágyait és a sóvárgásait,  minden barátnak. Ha alárendelem saját magam, és megkapom a fontosságot tőlük, azzal, hogy meghallgatom őket, mert fontosabbak, mint én, és hálás vagyok, hogy erőt kapok.

Ez erőt ad nekem, nyomást gyakorol rám, a vágyat felerősíti, és megadja a képességet arra, hogy a csoport középpontjához kapcsolódjak.

Először is, ez segít nekem abban, hogy kapcsolataimat meglássam, és hogy összpontosítsak, mivel én állandóan összezavarodok és elveszítem a fókuszt. Meg kell ragadjam magam ebben, mint egy tiszta szándékot, és ez által folyamatosan haladva, kijavíthatom önmagam.

Mi elkezdünk korrigálódni a közös, fókuszból elindulva, mivel folyamatosan foglalkozzunk vele.  Hiszen csak annak alapján növekedünk – azaz ezen a ponton egyre többet, és többet emelkedünk. De a növekedés nem a fizikai szintet jelenti, hanem azt, hogy egyre inkább fókuszálunk majd, a belső kapcsolatra.

Ezért a következő workshopokon, meg kell, hogy vizsgáljuk, hogy “Mi az a vágy? Mi az az érzés? Mi az az elérés? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz?” S mindezek által, hogyan és milyen mértékben tudjuk elérni a közös gyökerünket, a Teremtőt.

Ez a gyakorlati munka, amelyet el kell végeznünk az életünk során, és nem csak a worshopokon. Azaz állandóan a workshopban kell lennünk – a lecke előtt, az óra után, a nap 24 órájában, hogy összerakjuk “Izrael, a Tóra és Teremtő Egy” koncepcióját. Meg kell hallgatni a barátokat, nem csak úgy, amikor kimondják a szavakat, hanem  hallani kell emögött azt, amit a szívük mond. A benyomások amik korrigálnak engem, azok amiket tőlük kapok, illetve ami a központi csoporton átfolyt, és persze ami mindenkin keresztül érkezik.

A Teremtő egy ilyen kijavított rendszerben szól hozzánk, de sokszor nem látjuk ezt, hanem bíráljuk Őt, és a barátokat, a saját hiányosságunkon keresztül – “Mindenki a saját hibáján keresztül bírál.” Ha már csak egy kissé is, de ki tudtam javítani a hibás, egoisztikus hozzáállásomat, akkor már tudok kapcsolódni, valamilyen mértékben a korrigált csoporthoz, a Teremtő megelégedettségére. Ezért kell nekem, várni a workshopot minden héten – hogy az egész életem egy workshop “készülék”, tudjon lenni, az úgynevezett “belső munka” által, a  “Teremtő szolgálatában”!

(BS)

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,130 seconds.