Dr. Michael Laitman

Egó, Én nem tartozom hozzád

Kérdés

Hogyan tudjuk leellenőrizni hogy mi a szándékunk a Zohár olvasása alatt?

Válasz

A Zohár könyve a Fény forrása, mely Fény akkor jön hozzánk amennyiben mi azt a megfelelő módon akarjuk felhasználni. Ezáltal, amikor mi a Kabbalista könyveket tanuljuk, mindig valamilyen ragyogást vonzunk magunkra, de mindaz az én erőfeszítésem intenzitásának és készenlétemnek megfelelően érkezik. Amennyiben én azért tanulok hogy valamilyen korporeális jutalmat kapjak, vagy a következő világot mint személyes privilégiumot kapjam meg, akkor a Fény, hatásánál fogva még nagyobb sötétséget okoz bennem. Én még messzebb kerülök annak megértésétől, hogy miért is kaptam meg ezt a rendszert, hogy mit kell kezdjek magammal, és hogyan kell másokhoz viszonyulnom. Még akkor is amikor csodálatos szöveget olvasok szeretetről, kapcsolatról, nem érzem többé hogy én oda tartoznék, nem látom a kapcsolatot, és nem tudom hogyan értelmezzem a szöveget: hogy vajon azt beengedjem szívembe, vagy sem, mindez azt jelenti hogy úgy tanulok mint a denevér akit az éjszaka táplál, és nem várja a hajnalt.

De amennyiben én megpróbálok másokkal összekapcsolódni, és ez az oka annak hogy ezt a bölcsességet tanulom, azáltal hogy megtartom, és követem a módszer elfogadásának Sínai Hegynél adott feltételeit, azaz hogy mindenkivel együtt arra sóvárgok hogy “egy ember egy szívvel” váljon belőlünk, hogy belépjünk a kölcsönös garanciába, hogy elérjük a testvéri szeretetet, és azon keresztül a Teremtő szeretetét, akkor a Fény elkezd engem tovább fejleszteni. Ez nem a megszokott út többé, melyet különböző stádiumokon keresztül érünk el, hanem én fokozatosan elkezdem felfedezni azon belül a rossz, törött állapotot.

Az egoisztikus tanulás elrejti előlem egómat, és én magamat igaznak látom. Másrészről a helyes tanuláson keresztül én felfedezem, hogy el vagyuk merülve a gonoszban. Az első dolog melyet a Fény felfed számomra az én saját gonosz tulajdonságaim, és nekem ennek megfelelően kell dolgoznom. A gonosz felfedezése által, még rosszabbul érzem magamat mint korábban. Akkor mit tehetek? Végül is természetemnél fogva én el akarok menekülni amikor rosszul érzem magamat.

Esetleg hagyjam abba  a tanulást, vonuljak vissza a csoporttól? Esetleg essek kétségbe? Vagy esetleg legyek boldog hogy megkaptam azt az ajándékot hogy felismerhettem a gonoszt? Ennek törvénnyé kell válnia számomra, egy meghívásnak: Amennyiben képes vagyok a kellemetlen érzés fölé emelkedni, akkor elkezdek a megszerzés felett az adakozásra sóvárogni.

Akkor azt választom hogy csapást kapjak, mivel a szenvedés ami egómon belül megjelenik, megmutatja nekem hogy én már nem az egónak dolgozom. Bár kellemetlen érzéseken megyek keresztül, én legyőzöm azokat és csak az egységre célzok. Nem azért menekülök el a kellemetlen érzésektől hogy megédesítsem a keserűséget, nem zárom le magamat, nem zuhanok, és nem hagyom abba a tanulást. Épp ellenkezőleg, elfogadom mindezeket a problémákat melyek minden irányból megjelennek a többiekkel való egységhez vezető úton, hiszen azokat a Teremtő küldi, hiszen Nincsen Más Rajta Kívül (Ein Od Milvado)

Én minden egyes állapotot elfogadok mint hasznos állapotokat előrehaladásom céljából. Én nem akarom azokat lenullázni, és folytatom a tanulást annak érdekében hogy semlegesítsem a rossz érzést. Én valójában már akarom azt, azt akarom hogy a rossz érzés megmaradjon, mivel az pontosan fókuszál engem, pontosan arra hogyan emelkedjek fölé, értelem fölé. Boldogan elfogadom az összes problémákat, és megszakításokat, a körülmények nyomását, a külső gúnyolódást, a különböző szenvedéseket, mivel azok mind segítenek engem hogy pontosan a célra irányuljak, olyan korlátozásokat, olyan keretet létrehozva, hogy azokkal együtt működve kétségtelen előre jutok.

Ezáltal megépítem magamon belül az adakozás edényeit a megszerzés edényei felett. Azok tovább növekszenek és szenvednek (a megszerzési edények), miközben én magam, egy szinttel felettük, meg akarom tartani kapcsolatomat a Teremtővel, amíg el nem érem a teljes hitet, a Bina tulajdonságát, és el nem kezdem használni megszerzuő edényeimet az adakozás szándékával.

De akkor még mindig nem akarom lenyugtatni magamat, mivel olyan maga szinter emelkedtem ahol nincs helye az elkényelmesedés gondolatának. Épp ellenkezőleg, még inkább sóvárgok felfelé, és már arra is készen állok hogy elfogadjam az élvezetet, de nem azért hogy magamat elégítsem ki azzal, hanem hogy a Teremtő vágyait teljesítsem be velük.

Ebből áll a munkánk. Ezen az úton szükségem van egy valódi forrásra, egy önző vágyra mely nyújtja számomra az adakozás erejét annak köszönhetően, hogy én az abban megjelenő összes probléma és szenvedés fölé emelkedem, és nyilvánvaló számomra hogy mindaz a teremtőtől érkezik.

A 2o12 augsuztus 16.-i reggeli lecke 2. részéből, a Zohár tanulása közben

HZS

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,683 seconds.