Dr. Michael Laitman

Egy csavar miatt eltörik a világ

Egy csavar miatt eltörik a világ

Báál HáSzulám, “Béke világban” cimű cikke

 “És minden egyes egyén, olyan a közösségben, mint egy fogaskerék, amely számtalan más fogaskerékhez van kötözve, egy gépben. Ennek a fogaskeréknek semmilyen szabad mozgása nincs önmagában, hanem folytatja mozgását az összes többi fogaskerék mozgásával egy bizonyos irányba, és a gépet arra segítve, hogy a szerepét ellássa.

És ha valami törés van a fogaskerékbe, akkor ez a törés nem a fogaskerék szempontjából van megvizsgálva, hanem, hogy milyen szolgálatot és szerepet kellett eljátszania a gép szempontjából”.

Mondjuk, hogy te egy csavar vagy a motorban és eltörtél. Veled együtt a motor is leáll. A gép és az utasok egy helybe állnak, leblokkolják a közutat és a többi autót, még akkor is, ha az utasok benne vannak. És mindez, azért az egy kis csavar miatt.

Ez volt a helyzet a brit hadseregben, amikor a király elvesztette a csatát, mert a lópatkó leesett a ló lábáról. A ló elkezdett sántítani, mivel a mozgása korlátozódott. Ez zűrzavart okozott és legyőzték a seregét a csatában. Aztán kiderült, hogy egy eltörött szeg volt az oka a verességnek és a halála több ezer embernek.

Tehát, mi egy szegnek az ára? Egyenlő kárt okozhat a törés vagy a helytelen munka által. Szóval, te egyenlő értékű vagy az egész világgal, mivel mindannyian szenvednek miattad. Ezzel szembe, ha elvégzed a munkádat, akkor mindenki el fogja érni a végső korrekciót. Ami azt jelenti, hogy te értékes vagy számunkra, és az egész világnak. A korrekció rajtad múlik.

Más szavakkal, mindenkinek az értéke az által van értékelve, hogy milyen szerepet játszik az egész világgal szemben, vagy a saját hasznára vagy a világ kárára.

(2012 szeptember 10, reggeli lecke, “Béke a világba”)

(BS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,137 seconds.