Ne szégyelljük a játékot
Az első spirituális szint a legnehezebb. Micsoda munkán megy keresztül egy kisgyerek mielőtt megteszi első lépéseit. mekkora munka számára, hogy valamit megragadjon, hogy kimondja az első szót. Mekkora belső erőfeszítésre készteti őt a természet? Miért? Miért nem fejlődhetünk békésen, szabadon?
Nézzük meg hogy a kisgyermekek megállás nélkül dolgoznak, a hét hét napján. A kisgyereknek lehet magas láza, és mégis játszik, mégis még akar valamit. Semmi zavaró tényező, semmi nem állíthatja meg, megmarad konoknak, kitartónak. és nekünk követnünk kell ezt a példát. Ugyanezt kell tennünk annak érdekében hogy beléphessünk a felső világba, hogy valóban felnőtté válhassunk.
Nos, végül is ez mind érthető és ismert, még akkor is ha nem teljesen. Ugyanaz a gyermek aki tudja már hogyan járjon, beszéljen, 4, 5, 6 éves korban, egy teljesen új folyamatot kezd annak érdekében hogy tudáshoz jusson, nagyobb tudatossággal. Itt a felső állapot elérésének folyamatában mi tudatosabb eszközökhöz jutunk. Mi már átléptünk az első stádiumon, már tudjuk hogyan kapcsolódjunk össze, kivel kell “játszanunk”, mint egy gyermek aki három éves korára eléri a körülötte levők érzékelését, és kis mértékben elkezdi megérteni hogy jobb a többiekkel együtt játszani mint egyedül.
Ezáltal kifejlesztjük viszonyunkat a többiekkel: hogyan lépjünk interakcióba velük, hogyan lehetséges bölcsen, kölcsönösen fejlődni, “játékokat” építve. Ezért játszunk olyan sokat. Értelmetlenségnek tűnik, de valójában mindezek nagyon komoly játékok. Mi nem akarjuk mindezt, mi nevetségesnek érezzük magunkat. Végül is felnőttek vagyunk, komoly emberek! Mit művelünk itt?! Érdemes erre időt vesztegetni?
Valójában igen, amennyiben megértjük azt hogy új tulajdonságok kifejlesztése a folyamat minden egyes fázisában ugyanúgy történik mint gyermekekben, a játék során, a workshopokon, mindenfajta közös cselekedetekben, meg van a lehetőségünk hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és ezáltal magunkra vonzva a felső Fényt.
Bár önző értelmünk ezeket a cselekedeteket irracionálisnak, komolytalannak, és gyermetegnek látja, valójában ezek a legmagasabb gyakorlatok mivel mi természetünk ellenében akarunk haladni.
És akkor miután felemelkedtünk az első szintre, értelmünk jelentős újratöltését kapjuk, megértve a kezdeti sémát, mint egy kisgyermek aki még megérti világunkat és bizonyos mértékig már megérti mi az hogy jó és rossz, hogyan mozduljon tovább, honnan szerezze meg játékait és hogyan használja azokat, hogyan fejlődjön hogy tanuljon valami újat és így tovább. A gyermek elkezdi megérteni hogyan használja fel a felnőtt világot saját fejlődéséhez. Hasonlóan viszonyulunk mi a felső világhoz.
Ezáltal a legfontosabb dolog számunkra hogy felemelkedjünk az első szintre. Végül is minden tusztává válik majd, érthetővé számunkra. Ezek után senki nem menekül majd el csoportjainkból, és nem tér vissza korábbi életébe, mivel ebben az életben nem volt meg a türelme hogy felfedezze a felső szintet.
Sietnünk kell, hogy elérjük azt a szintet, hogy segíthessünk mindenki mást. Ebből a célból megkaptuk a felébresztést a következő szint irányában. Feladatuk az, hogy felfedezzük azt, elérjük azt. Amekkora mértékben arra sóvárgunk hogy ezt az erőfeszítést mindenki más érdekében tegyük meg, az az adakozás iránti vonzódásunk manifesztációja lesz. És akkor még nagyobb adagot kapunk majd meg a felső Fényből.
2012 augusztus 17., Harkov 1.lecke
(HZS)
