Dr. Michael Laitman

A csoport a lelkek közötti belső kapcsolat

A csoport a lelkek közötti belső kapcsolat

Kérdés:

Mit tekintünk csoportnak?

Válasz:

A csoport tekinthető annak a tíz embernek, akivel együtt ülök és kielemzem velük való viszonyomat.

A csoport tekinthető a több tucatnyi embernek is akik a kongresszusra látogatnak. Például 12o-13o csoport volt jelen a kongresszuson. Az is egy bizonyos csoport amikor együtt dolgoznak ugyanazon a feladaton, ugyanazon a kérdésen, és ezért, ennek megfelelően az összes résztvevő ugyanazzal a gondolattal bír, ugyan azokra a kérdésekre gondol, és ugyanarra a célra. Az a tény hogy különböző nyelven beszélnek nem számít, mivel ugyanazt tették: interakcióba léptek egymással, segítették egymást és egyetlen térben léteztek.

Érző és mentális terein átmetszik egymást, azok együtt működnek. Sőt mi több nem létezik a szétválasztás törvénye ebben a térben, ellentétben bármilyen más fizikai térben, melynek ereje csökken a távolság négyzetével arányosan, ha két méterre távolodsz, a feszültség, fény vagy bármilyen sugár ereje négyszeresére csökken. De itt nem így van. A vágyak erőterének ereje nem csökken a távolsággal.

Ennek okán ha valaki Bostonban van, valaki más pedig Alaszkában, a harmadik Kentucky-ban és a negyedik Ausztráliában, ők mégis képesek csoportot alkotni, amennyiben képesek egy belső kapcsolatra, melyet részlegesen a kongresszus során is átéltünk a workshopok alatt.

Amennyiben ők már átélték ezt a kapcsolatot, amennyiben képesek ezt újra létrehozni, és feléleszteni magukon belül, mint pislákoló parázs felélesztése, akkor a „távolságok”, az összes zavaró tényező mely megjelenik segíti őket abban, hogy a zavaró tényezők fölé emelkedjenek az előző állapot irányába és ezáltal elérnek egy jó spirituális szintet .

2o12 szeptember 23, Virtuális lecke, A Kabbala alapjai

(HZS)

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 1,233 seconds.