Dr. Michael Laitman

Általános mozgósítás

Általános mozgósítás

Csak kitartás, abban,hogy érezzük a szükséget a kapcsolatra, az menthet meg minket. Elég volt játszani más dolgokkal körülöttünk, és reméljük, hogy idővel valami meg fog változni. Elég volt, hogy valami mással foglalkozzunk. Minden kísérő cselekedet csak abban szükséges, hogy támogassa a legfontosabb dolgot, megismerve a kapcsolat szükségességét.

Ehhez szükséges egy állandó közös erőfeszítés, amíg sikerül. Tilos elmenekülni, és eltérni bármi más felé. Mindent amit teszünk, csak arra volt tervezve, hogy megerősítsük az erőfeszítéseinket a kapcsolatra. Azért szükséges a szívből szívhez eredő aggódás, addig ameddig sikerül kapcsolódni.

Nincsenek ismert engedmények és feltételek: a “resimó” (információs gének) állandó megvalósítása, amelynek alap elve – “erőfeszítést tettem és megtaláltam”. Hogyha megtudjuk tenni, akkor győzünk, és ha nem, akkor nem. Ez mind egy világos cél kell legyen előttünk, és mindannyiunknak meg kell mozgósítanunk a missziót.

Vannak új tanulok, akik még nem nagyon értenek, és nem estek kétségbe, és vannak régi tanulok, akik meggyengültek és a megszokott fogságában találták magukat. Végül is, meg kell erősítenünk egymást.

Az ima csak a kapcsolatra lehet, máskülönben nem hallható meg. Ha mi nem sóvárgunk a kapcsolathoz, a kölcsönös adakozáshoz, a Teremtőhöz, akkor az összes többi a “halál mérge”- vé válik. Szükség van arra, hogy ezt letisztázzuk magunkban.

A legfontosabb az általános aggodalom. Hogyha az aggodalom nem él a szívemben, még akkor is nekem meg kell mutassam másoknak hogy szívből aggódom.

Még hogyha most még nem is nagy a  lelkesedésem a teremtés gondolata felé, akkor is nekem el kell játszanom a többiek előtt. Egyébként passzív vagyok a csoportban.

Ez egy fő feltétel kell legyen: a személy, annak érdekében van a csoportban, hogy megerősítése a barátok szívét a cél útján, a cél jelentőségét és nagyságát. Ha ő nem teszi ezt, akkor nincs itt a helye.

Jobb, ha néhány ember érkezik a cél irányába, másképp mi haszna a körülöttünk levő millióknak, ha nem szereznek meg semmit, mi haszna hogyha a fizikai síkon nem fog vezetni a spirituális erő?

Ezért a csoportnak  meg kell követelnie mindenkitől: “Te vagy teljesíted a kötelességed, és megerősíted a barátaidat a cél növekedésének az irányában, vagy gondolkozz   itt van-e a helyed.” Pontosan így.

Ami a kezdőket illeti, nekik is tisztázni kell ezt a feladatot, abban a mértékben amennyire képesek megérteni és felfogni. Mert enélkül nincs nekünk semmi.

Sok év múlik el, mielőtt valaki elkezdi hallani bizonyos mértékig, és érzékelni az üzenetet. De mi már felhalmoztunk elég tapasztalatokat, tudás forrásokat és erőfeszítéseket, hogy ezt beteljesítsük. Emellett, a külső valóság ezt megköveteli tőlünk.

2012 Oktober 5, Felkészülés a reggeli leckére

(BS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,133 seconds.