Dr. Michael Laitman

A személy küldetése az hogy felül emelkedjen mindenen

A személy küldetése az hogy felül emelkedjen mindenen

Rábásh “Mit jelent a fél siker a munkában” cikkéből: Két ok van ami az embert arra készteti hogy elmeneküljön a munkától, még akkor is ha azzal kezdi munkáját hogy a Teremtőhöz tapadjon, mivel miután a személy elkezdi az igazság útját követni, alantassága fel lesz fedve számára Felülről, ami azt jelenti hogy minél inkább képes felül emelkedni, annál inkább megkapja a  szíve megkeményítését Felülről, hogy legyen tere a Tóra Fénye felfedésének, mely betűknek van nevezve, mely segíti őt a az átalakulásban.

Ez azt jelenti, hogy nem létezik Fény edény nélkül, és így a szív megkeményítésén keresztül a hiányosság a legteljesebb mértékben megjelenik.  A Teremtő tudja, amikor az teljessé vált, amikor az edény készen áll.

Így a személy néha elmenekül a munkától, amikor úgy látja hogy ő már,  eleget imádkozott, és ennek ellenére nem látja hogy a Teremtő oda figyelme rá. Azt mondja, “és a szegény nem alacsonyodik le”, azaz a személynek nem szabad magát lealacsonyítania, azt mondva hogy a Teremtő nem képes egy olyan alantas személyt segíteni mint ő maga. Azt mondja, “A Teremtő magasztos, és meglátja majd az alantast”.

Néha a személy azért hagyja el a munkát mert azt  hiszi magáról, hogy ő gazdag, ami azt jelenti, hogy nagy mennyiségű Tórával rendelkezik, rengeteg jó cselekedetet végez, és tudja magáról, hogy ő mások felett áll. Tehát amikor ő a Teremtőhöz fordul, hogy Ő segítsen neki mindent az adakozás érdekében tenni, akkor a Teremtő miért nem fordul hozzá? Ő tudja hogy már eleget imádkozott, és így azt mondja a Teremtő nem akar neki választ adni, és így elmenekül, de “a személynek állandóan felül kell emelkednie”.

“A személynek állandóan felül kell emelkednie” azt jelenti, hogy minden irányban, minden értelemben, neki egy egyenes irányt kell megtartania és azt követnie annak érdekében hogy célját elérje.

Ez a vonal egy olyan út, mely mindkét irányból korlátozva van. Egy oldalon az egója irányába, ott található az ön-alázatosság érzete, önmaga feladása. A másik oldalon a csoporthoz való összeolvadás található, értelem feletti hitben, kicsiny állati elméje felett, mely állati elme nem engedi neki, hogy a következő, felsőbb szintet meglássa. És a személy így halad előre.

2o12 október 28., Reggeli lecke, 1.rész, Beszélgetés a Csoportról

(HZS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,112 seconds.