Az élet elvárásai
A “Talmud Eszer Szfirot” (A Tiz Szfira Tanulmánya) (TES) a lelkünk fellépéséről beszél és a cselekedetekről végrehajtásáról. De a lélek maga most mozdulatlan, egy várakozásban van, felkészülésben, minimális állapotban szintjének megfelelően. Amilyen mértékben mi tanulunk róla a lélek felébred és életre kel.
Mi ezt még öntudatlanul tudjuk csinálni, anélkül, hogy számításokat végeznénk hogyan történik meg mindez, hanem egyszerűen olvassuk ezt a könyvet. Ez is jó, mivel mi már felébresztettük a Reformáló Fényt, vért áramoltattunk a rendszerbe, de az intenzitása csak a “kövületi” szint.
Ha részt akarunk venni ebben a munkában egy tudatos módon, és érezni, hogy hogyan működik bennünk a Fény, ami azt jelenti, nem csak hogy olvassuk a “Tiz Szfira Tanulmánya” – t, hanem folytatjuk és felébresszük a Fény cselekedetét egy tudatos módon, így áramoltatjuk a vért a lelkünkbe, különböző folyamatokban az élet Fényéből, és a lélek életre kel.
Akkor mi érezzük az ő cselekedeteit, és ennek megfelelően elérjük a megértést, a és a részvételt az érzéshez. Minden attól függ, hogy milyen mértékben tudjuk azonosítani magunkat a tanulással, és megértjük, hogy ez a mi lelkünkről beszél. A “lélek” szó az úgynevezett “egy Isteni rész felülről”, azaz a korrigált élvezet vágya az adakozás szándékkal, amely az “Isteni rész felülről”, hiszen más Isteni rész nem létezik.
És így fokozatosan haladunk előre, lassan-lassan felébresztve magunkat a Fény hatására, ezt az erőt, amely képes befecskendezni belénk a spirituális élet szellemét. Végül is, a személy elkezdi érezni, és beépíteni magát gyakorlatilag ebbe az egész folyamatba, amelyről a könyv beszél. Pontosan, mint a könyv szerzője, aki mindent megszerzett, leírt, és azonosította magát vele.
2012 November 19, Reggeli lecke, a “Talmud Eszer Szfirot” (Tiz Szfira Tanulmánya)
BS