Nyisd ki az ajtót, és sétálj be …
Kérdés:
Tegnap egy barátom, aki elhagyta a csoportot néhány évvel ezelőtt hirtelen felhívott, és azt mondta, hogy vissza akar térni. Hogyan ébred fel ilyen hirtelen az emberben a hiány? Hogyan tudjuk lángra gyújtani azoknak, akik elhagytak?
Válasz:
Tudja valaki vezetni a lelke korrekcióját? Mindenki akik velünk voltak egy bizonyos ponton előbb – utóbb visszatérnek. Láthatjátok, hogy mi nem tartunk itt senkit, még egy pillanatra sem. Ha valaki el akar menni, akkor engedd el, kívánok neki minden jót.
Én mondhatom, hogy nem sajnálkozom, hiszen ez az ő sorsa.
Nekünk haladnunk kell előre a törvények szerint, amelyeket látjuk a természetben, és amelyet a kabbalisták elmagyaráztak nekünk. Ezek a természet törvényei és nincs benne semmi mesterséges. A Kabbalisták elmagyarázzák az emberi pszichológiát, és hogyan kell helyesen felhasználni ahhoz, hogy valóban felérjünk a csúcsra, haladjunk egy belső pszichológia felé, egy belső kapcsolatba, hogy behatoljunk a világba, amely elrejtve az elemi részecskék mögött, a kvantum, a fotonok, az atomok, minden anyag mögött.
Behatoljunk egy olyan területre, ahol az erő, amely fenntartja a valóságot. Mindez a pontos törvényeket szerint történik, és itt semmi sem véletlen.
Nekünk ezek felé kell haladnunk, és a fejlődésünk következtében, körülöttünk erősebb és hatalmasabb tér jelenik meg. Akkor elkezd hatással lenni azokra az emberekre, akik nálunk voltak, és elhagytak, és azokra az emberekre akik még nem érkeztek el hozzánk. A töltés, a szikra, a “szívbeli pont”, a spirituális potenciál még elég gyenge, ők tanultak egy kicsit és elfutottak, vagy még nem érkeztek meg, de várakozó állapotban vannak.
Ők közel állnak hozzánk, de amikor a tér elég erős lesz akkor bevonja ezeket a pontokat. Mi egyelőre még kicsik vagyunk ebben az erőtérben. De amikor az erőtér növekszik és erősödik, akkor befelé vonza őket. Aztán hirtelen láthatjuk, hogy az ajtó kinyílik, és ők besétálnak.
Ez kétségtelenül meg fog történni. Minden csak mi előrehaladásunkon múlik. Nem kell végezzünk semmiféle külső cselekedeteket irányukba. Mindez kizárólag tőlünk függ, és végre kell hajtsuk a korrekciót, amely ránk tartozik.
A legfontosabb a belső spirituális munka. Mi a szabad időnkben szét kell terjesszük az anyagunkat az világnak, és ez a munka már a kabbalisztikus gyár. Ez a külső munkánk, de a munkánk 90%-a a belső munka. Minden erőnket és a figyelmünket a belső haladásra kell irányítsuk.
Amikor a külső terjesztésről beszélünk, és kilépünk a világ csoport keretein kívül, csak azért tesszük, hogy integrálódjunk a 99%-ba.
12.17.2012, Reggeli lecke, “Bevezető a a A tíz Szfira Tanulmányába”
BS