A következő szint lélegzete
Miért különleges a világunk? Egyrészt ez az utolsó és legrosszabb az összes világ közt. Másrészt ez szükséges, mivel itt egy teljes nyugalmi állapotban vagyunk, ami azt jelenti, hogy lélegzet visszafojtva, és elkezdhetünk fejlődni, ahogy “játszunk” egymással, a testekkel és nem az erőkkel, amelyeket még nem tudunk irányítani.
Ezért hívják a mi világunkat “a képzelt világnak.” Ez ténylegesen nem létezik, csak a mi egoista vágyainkban érezzük úgy. Amikor ezek fölé emelkedünk, elkezdjük érezni, hogy ez teljesen egy másolat, ami ellentéte a felsőbb szintnek, és akkor ez a világ egyszerűen jelentését veszti számunkra. Ez az amit el kell érnünk.
Először belsővé kell tennünk a tényt, hogy a lélek egy átfogó edény, ami az egyetlen dolog, amit létrehoztak, és ami folyamatosan kapcsolatban áll és hozzá van tapadva a Fényhez. Mi abban az állapotban vagyunk, abban az edényben, abban a vágyban. Képzeljük el, hogy rétegei vannak, mi a “legdurvább”, legsötétebb rétegen vagyunk, és fölöttünk 125 réteg van a valós állapotig. Fokozatosan keresztül kell mennünk ezen a 125 állapoton azáltal, hogy elutasítjuk az egónk, ami bennünk van, a közöttünk lévő fokozatos és állandó kapcsolatban.
A növényeknek, állatoknak és a mozdulatlan természetnek van lelke? Minden apró vágy, ami létezik a természetben már része egy átfogó léleknek, de szabad akarat nélkül. Minden teljes mértékben tőlünk függ, azoktól, akik a lélek korrekcióját véghez viszik.
Sok különböző szint van a lélekben. Vannak emberek, akik az emberi szinten vannak, akik a korrekciójukat korszakokkal előttünk megkezdték, akik elérték azt, ahol valóban léteznek, és látták, hogy minden egy lélek, egy Fény. Vannak akik folytatták ezt a küldetést, és vannak mások, mint mi, akik most érik el ezt a szintet.
De mi különlegesek vagyunk. A mi világunk haladása az a legalacsonyabb szinten lévő egó haladása. Korszakokon keresztül önzően fejlődött és egyszer csak elért egy “kerek” formát, a legnagyobb méretét, és ugyanakkor ez minőségében az mindenre kiterjedő és teljes (∫) /globális és integrális/.
Most, ráadásul, ez az egó állapot, amelyben vagyunk. Nem nőhet tovább, globálissá és zárttá vált. Tehát nem értjük, hogy mi történik velünk. Azzal, hogy önzőek és különállóak vagyunk, nem érthetjük meg a “kerek” állapotot.
Folyamatosan növekedtünk és előre törekedtünk. Mindannyiunkat előre nyomott egy önző erő, és mi megpróbáltok beteljesíteni azt. Ez jó érzés volt. Még 50-60 éve is értékeltük a fogyasztói társadalmat, a verseny előnyeit, és ezt “általános demokráciának” neveztük.
Most ugyanaz az egó, amely hatalmas méreteket öltött létezése utolsó szintjén, “felrobbant.” Már nem működik úgy, mint korábban, és mi csapdába estünk. Az egyetlen kiút, ha megértjük, hogy hogyan működik az átfogó lélek egész rendszere.
Mit érez ma az emberiség az átfogó rendszerben, ami nyilvánvalóvá válik? Éppenséggel érzi az átfogó lélek első szintjét, amit még nem fedtek fel, ami meg kell, hogy világítson bennünket, a szint, amelyen be kell ismernünk a tényt, hogy összeköttetésben állunk.
Egészében véve, van 125 szint ebben az emelkedésben és most a legelső szint úgy tűnik ránk világít a távolból. Ezért van az, hogy úgy érezzük, hogy a világ globális és integrális és semmit nem tehetünk ellene.
Tanulunk erről a Kabbala Bölcsességében: mikor két Partzufim készül tíz Szfirából, a Keterből (K) a Malchutba (M), és az egyik a másik alatt van, ez a megvilágítás átáramlik egyikből a másikba. Mikor egy Partzuf “beöltözik” egy másikba, ami mellette van, az keresztülvilágít rajta.
Egyrészt tényszerű adatokat kapunk, hogy ma a világunk válságban van és semmit sem tehetünk ellene. Végül is, a Felsőbb szint világít ránk, a lelkünk első szintje, ami az átfogó edényt jelenti.
Másrészt, hirtelen egymáshoz kötve találjuk magunkat, összekapcsolva az egész világon keresztül: amit valaki gondol az egyik helyen, azt az emberek tudják a másik, a harmadik és a többi helyen. Kölcsönösen függünk egymástól. Hirtelen felfedezzük, hogy nem szabadulhatunk meg a lánc egyetlen részétől sem, akár teszik nekünk, akár nem. Egészében véve ez a kölcsönös hálózat kifejeződik a létezés szintjein egyik a másik felett, vagy egyik a másik alatt.
Mindenesetre, ez egy különleges állapot: most tapasztaljuk meg az átfogó lélek feloldásának mozzanatát.
2o12.12.o7, A Novoszibirszki Kongresszus 2. leckéjéből
FG