Dr. Michael Laitman

A célegyenesben

A célegyenesben

Közeledünk a célegyeneshez, a felkészülési periódus végéhez, ezt büszkén mondhatom. Ez nem volt könnyű, de persze nem nekünk, hanem a felsőbb erő számára, mely hatással van ránk, és minden “feladatot” elvégez rajtunk, amely elvezet minket a célba. Aki méltó az halad, aki nem méltó az pedig … . Nem, csak mindannyian együtt összetapadva vagyunk képesek haladni.

Mindenki átmegy a Machsom-on: kisbabák, gyermekek, idősek, nők, valamint azok, akiknek megvan az erejük a küzdéshez (Gevurah), férfiak (Gvarim). Minden az összetapadástól függ: mennyien vagyunk képesek együtt maradni. Remélem nagyon sokan fogjuk ezt végrehajtani.

Egy különleges év vár ránk. Úgy látom, hogy “extra időként” kaptuk meg ezt az évet. A múltban nem volt időnk, hogy befejezzünk néhány dolgot, és most azokat pótolnunk kell. Úgy érzem, hogy ezt most mi valóban képesek vagyunk megtenni. Megpróbálhatjuk megtenni az utolsó lépést, miszerint végre meggyőzzük magunkat, hogy minden kizárólag csak az egységünkön múlik. Talán ezt támogatják és így az megvalósulhat.

Arra buzdítok mindenkit, hogy ne vesztegesse az időt; ne szalassza el a lehetőséget, ragadja meg a pillanatot és jöjjön rá arra, hogy mi vagyunk a felelősök. Ez egy valóban egyedülálló lehetőség most.

Végtére is, mi el vagyunk látva példátlan, korlátlan, határtalan kegyelemmel: “Ha nem vagy képes megtenni, próbáld újra és újra…” A felső vezetés jóindulatú, a jelenlegi időszak még messze nem szélsőséges: Nincs nélkülözés, nincs háború, minden úgy tűnik, hogy nincs túl súlyos állapotban. Néha mi is ezzel a módszerrel tanítjuk a gyermekeinket, elég az ha egy kicsit megfenyegetjük őket, hogy figyeljenek arra, mit is várnak el tőlük. A jelenlegi állapotunk nem összehasonítható a Holocauszttal, különböző országokból való kiutasításokkal, gyilkosságokkal, “pogroms”-kal stb. Előttünk egy úgynevezett “vörös szőnyeg van leterítve”, csak tennünk kell a dolgunkat.

Nagyon remélem, hogy meg fogjátok érteni azt, hogy a tulajdonságaink felülről vannak megváltoztatva, hogy mi figyelmesek, fogékonyak és érzékenyek legyünk arra, hogy mi történik körülöttünk, egy “jó gyerek” módjára megértjük azt, ahogy a Teremtő bánik velünk. Ezért, meg fogjuk érteni mi a teendő most és a jövőben egyaránt.

Egy speciális átmeneti időszakon megyünk keresztül, amelyben az egész világ velünk tart. Ma, mindenhol bizonytalanság, tehetetlenség és zavartság lóg a levegőben. Képzeljük csak el azokat, akik valójában is impotensek, ködös elméjűek, és zavartak. Senki sem érti mi is történik valójában; senkinek sincs igazi terve vagy ötlete ezek megoldására.

Nekünk kell szervezkednünk közöttünk, egyelőre csak magunk között, nem a Világ felé kiabálva. A legfontosabb dolog most, hogy egyesítsük erőinket, egyesüljünk A Láng a Vágyban Konferencián. Aztán a szikráink egy nagy tűz és fény formájában fog kitörni a világ kopár “sivatagába”

Mi képesek vagyunk ezt megcsinálni. Ez a mi küldetésünk, mi felülről vagyunk irányítva. Csak egy kis erőfeszítést kell tennünk és aztán el tudjuk hozni a Fényt a sivatagba. Sok szerencsét!

2012.12.21, Egy étkezés során történt beszélgetés —

SzL

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.