Mi a Teremtőt csak az edényben találhatjuk meg, és ezt kell létrehozzuk magunkban. Tehát mondva van, hogy a teremtmények hozzák létre a Teremtőt. Mit jelent ez? Mert ez úgy hangzik, mint egy Istenkáromlás? De azáltal, hogy mi megépítjük a saját edényünket, amelyben fel akarjuk fedezni az adakozás tulajdonságát, megteremtjük a Teremtőt.
Mi csak az anyagba öltözött formát érezzük, pedig mondva van: „Gyere és lásd”, azaz a Teremtőt, és nem pedig Rajta kívül. Persze, hogy az öltözetnek létezik több elsődleges gyökere, amelyről mi nem beszélünk, és nem szerezzük meg. A mi elérésünk csak a határnál lehetséges, amelyet nevezzünk „Gyere és lásd.”
Így a workshopon ami tegnap volt hogy „Nincs más Rajta kívül”, megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez a fogalom csak a központi csoportban érhető el. Nincs más hely az eléréséhez, és nem tudjuk más módon bizonyítani magunknak. Csak ha mindannyian együtt, az összes negatív egónkkal, sóvárgunk felfedezni a mi pozitív kapcsolatunkat, akkor egy olyan nagy feszültséget hozunk létre a két ellentétes erő között, amely létezik mindenben: „a mínusz” és a „plusz”, amelyet csak a csoportban érhetünk el. Így a spirituális szint magasságához leszünk igazítva és mi hozzá tudunk emelkedni.
Teremtőnek nem volt más választása azon kívül, hogy először eltörje az edényeket és majd megadja a lehetőséget, hogy megépítsük az érzékelést az adakozás tulajdonságához. Ezt nem lehet megtenni a gyűlölet és a megszerzési vágy érzete nélkül az edényben.
Teremtő csak az adakozás ereje. A teremtett lény csak a megszerzés ereje. Tehát, hogy hasonlóvá váljon a Teremtőhöz, magában kell foglalnia e két erőt: az adakozás erejét és megszerzés erejét, egyik a másik fölött. Ilyen helyzetet csak a csoporton belül építhetünk meg. Ez volt az, amit tapinthatóvá akartam tenni tegnap a workshopon, hogy megértsétek: ezt a helyzetet nem vagytok képesek megvalósítani a csoport nélkül.
Egyelőre a plusz és a mínusz között az egyensúly úgy van elrendezve, hogy mi egy nagy mínuszba maradunk. Még nem léptük be a határokon belülre, még nem hoztunk létre egy valódi csoportot. Mindegyik óvja magát és nem akar belépni a csoportba.
Mi kell vigyázzunk a mínuszunkra, ők nagyobbá kell váljanak. Ők növekedni fognak, mert a mínuszok a „Reshimó”- ból vannak megalkotva. Abban a pillanatban amikor sikerülünk összekapcsolódnunk, azonnal megjelenik az új „Reshimó”. De amíg nem ébresztjük fel magunkat a munkára, addig a következő „Reshimó” nem jön el.
A „Reshimó” láncban tárul fel, egyik a másik után a terv szerint. A probléma az, hogy mi nem fejlesszük ki a „pluszokat”, és ezért továbbra is ezen a tudás szinten maradunk és nem megvalósítsuk meg a gyakorlatban. Azért hogy érződjön mint valóság, létre kell hoznunk egy csoportot, a közös teret köztünk, amelyben megépítjük a Teremtőt („Jöjj és lásd”).
A Teremtő megépül bennünk, úgy hogy belül megmarad bennünk a megszerzési vágy, amely megkapja kívülről az adakozás formáját, azaz „megszerzés az adakozás érdekében”. A megszerzés alul és az adakozás felül, és együtt nevezzük „Teremtő” – nek.
Ehhez meg kell hajtanunk a fejünk és lenulláznunk a büszkeségünket. Olyanná kell tegyük magunkat, mint egy „állatka” a fejét lehajtva, ezáltal felismerjük a munkában hogy mi olyan „állatkák” vagyunk akinek a feje kevésbé értékesebb mint a teste, mivel a fej az csak arra gondol, hogy hogyan szolgálja a testet. És amikor lehajtod a fejed a tested alá, azaz elérsz ahhoz a megértéséhez hogy ő nem ér semmit, akkor lehetsz „Ádám”, egy emberi lény.
2013.02.17, Báál HáSzulám írásaiból 27. Levél
BS