
Az érzelmi rések kitöltése Fénnyel
Kérdés:
Az emberek a szívben lévő ponttal felfedezték a szabad akaratot, míg az emberek 99%-a levertnek érzi magát. Kiderül, hogy egy nagy család vagyunk, aminek van célja az életben, és ezért boldogok vagyunk.
Válasz:
Természetes, hogy egy nagy család vagyunk, mivel csak egy edény, egy vágy lett megalkotva kezdetben. Majd ezt milliárdnyi önálló vágyra törték. Így hét milliárd ember van a világon ma. Most újra kapcsolódnunk kell, de most közös erőfeszítéssel. Ez természetesen a felsőbb Fény hatása alatt történik meg, mivel magunktól nem tudnánk megtenni. A Fény tesz mindent, de nekünk kell ezt az egész rendszert keresztülvinni az egyesült kapcsolaton, ami azt jelenti, hogy egy önálló egésszé kell válnunk újra. Mi történik itt? Először egy önálló egész voltunk. Aztán a felsőbb Fény hatására elkezdtük azt érezni, hogy egoisztikusan elutasítjuk egymást, és az edényünk összetört.”
Ez azt jelenti, hogy a Fény belénk helyezte saját maga ellentétes tulajdonságát, és most ezért rések vannak közöttünk, érzelmi távolságok: Ki nem állhatom a másikat és őt és nem tudok velük együtt élni, miért? Mert a Fény belénk helyezte az egot, az ellenállást közöttünk, a sötétséget.
Ha most lenullázzuk ezt az ellentétes tulajdonságot, azáltal, hogy kérjük, hogy a Fény hasson ránk, akkor az újra megvilágosodik nekünk, de csak annak a vágynak megfelelően, ahogy mi most az egó fölé szeretnénk emelkedni. Így kiderül, hogy ha azelőtt a Fény a Nefesh Fényének szintjéről világított meg minket, ami egy nagyon halvány Fény, most a Yechida Fényének szintjéről világít nekünk, ami egy hatalmas végtelen Fény.
Ez mind a mi nyereségünk. Más szavakkal, a taszítást, amit érzünk, minden rést és űrt közöttünk Fénnyel kell kitölteni.
2013.03.13, A németországi európai kongresszus 2. leckéjéből
FG