Új élet, ahol az igazság édes
Kérdés:
Ha át kell térjünk a “keserű – édes” vizsgálattól, az “igaz – hazug” vizsgálatra, akkor kiderül, hogy a “keserű” lesz az “igaz”?
Válasz:
A kövületi, növényi és állati szinten az édes íz az igazság, és a keserű íz a hamisság. Az emberek ilyen vizsgálatban vannak az életük minden pillanatában. Ez különösen a kisgyermekeknél figyelhető meg s ahogy idősebbek lesznek, egyre jobban rejtettségbe kerül. A hazugság egyszerűen elmossa a vizsgálatokat.
Ebből az következik, hogy ha erőfeszítést fektethetek be, azért, hogy úgy tűnjön, mintha én egy valódi igaz harcos lennék, aki elkötelezett valami felé, az egy hazugság. Egészen egyszerűen azért, mert a nagy cél felé törekvésünk kifelé való mutatása édesnek látszik, és ezért hajlandó lennék befektetni a legjobb erőket is. Minden vizsgálatunk csak arra irányul ebben az esetben, hogy elérjük ami “édes” számunkra. Őszintén szólva, nem vagyunk készen még az ujjunkat sem megmozdítani, amíg a Felső Fény nem adja meg nekünk azt a képességet, amely képesség az úgynevezett “értelem feletti hit”, amely nem más, mint az adakozás ereje.
Egészen addig, nincs semmi lehetőségünk arra, hogy bármilyen cselekedetet végre hajtsunk – anélkül, hogy valamilyen hasznunk ne lenne belőle a megszerzési vágyunkban, azaz ne az “édes” íz érdekében tegyük – amíg fel nem fedezzük, hogy az így megszerzett örömök elillannak a beteljesülésük pillanatában, és hogy végtelen örömöt, csak egy teljesen másfajta irányultsággal szerezhetünk meg. Akár kicserélhetem az egyik hasznot a másikkal, a megértésnek, a felismerésnek, a féltékenységnek, az elégedetlenségnek, a bölcselkedésnek, vagy a környezet befolyásolásának, vagy a másokon való uralkodás kilátásának köszönhetően, de nem jutok vele semmire, addig amíg attól félek , hogy mit fognak mondani rólam a barátaim, azaz az egészet csak önigazolásképpen csinálom.
Ha a keserű ízt édessé teszem, az megváltoztatja a viselkedésem, de csak azért, mert az értékrendem is megváltozik ezáltal, és ami korábban keserűnek tűnt, az idővel már nem tűnik annak. Hogy miért? Mert tudom, és szem előtt tartom, azt, hogy ha most elkezdem használni ezt a keserűt önmagam megváltoztatására, akkor megnyerem a környezet szimpátiáját, és azért már nem tűnik olyan keserűnek, hanem édessé válik számomra.
A keserű ízhez, amelyet magamban éreztem, hozzáadódik az édesség a környezettől, amely azt mondja nekem, hogy én mennyire nagy vagyok, és mennyire erős, és hős és mindenki a barátom akar lenni. Ezen a módon, az édes ízt egy teljesen más szinten érzem, de még így is, ez egy olyan édes íz, amely számomra érdemessé teszi, hogy erőfeszítést tegyek, és akár meg is változzak ezért.
Itt kezdek el a, változásokon és a korrekción átmenni, szinteket emelkedek, de mindez ugyanabban a megszerzési vágyban történik, és így valójában semmi sem változik. Az alapvető változást nem én, hanem a Reformáló Fény teszi meg rajtam. Amikor az ember megkapja, akkor érzi meg igazán, azt, hogy mi az, ami igazán meg fog változni.
Ezért mondva van: “Érezzétek és lássátok, hogy az Úr jó”. Az íz érzékelése nélkül, nem látunk semmit. Azt hiszed, hogy változol, bár valójában a változások csak evilági szinten történnek. Talán “emberibb” leszel és kevesebbet fogsz aggódni az “állati” szintedért, azaz a testedért, de mindez ugyanazzal a megszerzési vággyal, csak mélyebb, önzőbb, finomabb és a rejtettebb egó szintjén jelenik meg.
A gyermeknél minden egyszerű. Ha édes, akkor akarja, de ha keserű nem akarja. Ha az ember igazolja és értékeli a közösséget, akkor ebben a közegben bármilyen keserű íz édessé válik. Ha az ember a keserű íz befogadására is képes, akkor már azt hiszi, hogy nagy és különleges, és ezzel korrigálta az ízlelését. De valójában még mindig ugyanaz az önző gyerek marad, de ravaszabb és romlottabb.
Tehát, így haladunk az életünk során, amíg a folyamat végén felismerjük a “gonosz hajlam”–ot. Mindezek a változások, amelynek köszönhetően átváltoztattuk a kisbaba által érzett keserű ízt a felnőtt édes ízévé, és nem járultunk hozzá az egónk jóérzéséhez semmivel, azaz nem szerezhetünk meg semmit a megszerzési vágyunknak.
Éppen ellenkezőleg, mi elértük azt, hogy a vágy teljesen üres és nem maradt eszközünk, hogy megváltoztassuk saját magunkat, és hogy érezzünk valamilyen beteljesülést. Ezért az emberiség végül eléri azt a határt, azt a kritikus állapotot, ahol minden kétséget kizáróan döntést hozzon, hogy szüksége van egy Felső erőre, hogy az megváltoztassa a valóságát.
Azaz, szükségünk van a Reformáló Fényre. De az emberek nem tudnak a létezéséről, és ezért nekünk el elmagyarázni nekik, hogy meg lehet változtatni ezt a valóságot, hogy felemeljen minket egy újabb tudatosságra, amely lehetővé teszi, hogy elérjünk egy édes helyre ehelyett, a keserű helyett, az emberek közötti kapcsolat által. Mert a kapcsolatban érezni fogjuk az új életet.
2013.08.13, Baal HaSulam, ” Fogantatás és Születés” című cikkéből
Ford: B S
KA
