formaazonosság

A Barátok Szeretete utáni szint az, hogy “Szeresd felebarátod, mint Önmagad.” Nem csak a szívben lévő ponttal kapcsolódunk össze, hanem mindenféle más értékek mentén, amelyek kiegészítik egymást, mint egy együtthangzásban működőd kórus. Majd elkezdem szeretni minden barátom összes minőségét, mivel ezek kiegészítenek engem, és így alkotunk egy teljes egységet.

A szívben lévő pontokat nem vagyunk képesek összekapcsolni annak érdekében, hogy formaegyezést érjünk el a Teremtővel. Ezt akkor fogjuk elérni, amikor minden minőségünk teljesen összekapcsolódik, kiegészítve egymást. Ezért mondjuk, hogy a “szeresd felebarátodat mint önmagad” a szint, ahol az egység, azaz a Teremtő felfedezhető.

Ettől kezdve világos, hogy mennyire fontos a barátom a számomra. A fontosságuk lényege, hogy nélkülük semmit nem tudok elérni. Mindannyian egyetlen teremtmény részei vagyunk csak törötten azt érzékeljük, hogy el vagyunk vágva egymástól. Mindenki egoista, csak önmagát érzékeli, a többieket csak annak a mértékében, amennyire a saját elképzeléseinek megfelelően segítik vagy bosszantják őt. Ez azt jelenti, hogy a barátok csak a kölcsönösségi munkában lehetnek fontosak, és csak akkor, ha folyamatosan lenullázom magam előttük, hogy össze tudjak kapcsolódni velük. Ebben ragadható meg a csoport fontossága.

A cél elérése az állandó sóvárgásunktól függ, a kezdeti, egoisztikus pontból kiindulva minden emberben, a csoporton át, a Teremtő feltárulásához kapcsolódva ezen belül. Ez jelenti az Egyedi, Egyesült, Egynek a minőségét.

A Teremtő pontosan egy minőség, nem valami személyiségében létező entitás. Semmit nem tudunk az elválasztottságban érzékelni, csak az anyagban való megnyilvánulást érezhetjük. Így, amikor egy bizonyos erőről van szó, arra gondolunk, hogy az milyen módon nyilvánítja meg önmagát.

Ennek megfelelően, amikor a Teremtőről beszélünk, akkor az egység, egyediség, szeretet, adakozás és a végtelen bőség, a teljesség minőségeire gondolunk, amely feltárul a számunkra. Különben nem tudunk beszélni Róla, mivel nem tudjuk, hogy érinthetne meg minket ez a minőség “kívülről.” Tehát a csoportnak el kell érnie az állapotot, amely demonstrálja a csoport tagjai számára a Teremtő minőségeit.

Ebből több következtetés levonható: “Hogy “csináljak” magamnak egy barátot?” Hogy viszonyuljak hozzá, ő nagyobb, vagy kissebb nálam? Mint egy tanuló, vagy mint egy Ravot kezeljem?

Kiderül, hogy mindegyik válasz helyes: Azonosak is vagyunk, egymást tanulóként és Ravként is kezelnünk kell. Első pillantásra, hogy lehetne számomra valaki egyenlő, ha minden természetében különbözik?! Egyetlen dologban lehet egyenlő velem, képtelen vagyok elérni a Teremtőt a barátom nélkül, ő pedig nélkülem. Azaz, láthatólag a hányattatás kezdetétől sorstársak vagyunk egymással.

Ezek után elkezdünk a következő módon működni, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy egy barátot kapjunk felülről, annak érdekében, hogy benyomást kapjak abból, ami ő, és megkapjam tőle a felismerését a cél fontosságának, és az egységre való sóvárgásnak. Ez a sóvárgás mindannyiunkból hiányzik, és mindig hiányozni is fog. Csak egymástól kaphatjuk meg.

Ezáltal a barátokkal együttműködök, mégpedig úgy, hogy egyszer a nagyságát látom, egyszer a kicsinységét, majd pedig azt, hogy egyenlőek vagyunk. Majd pedig megtörténik a valódi kapcsolat. A legfontosabb pontja a munkának, amit úgy nevezünk, “csinálj magadnak egy Ravot, és vásárolj magadnak egy barátot.”

2012 November 6, A Grúziai Kongresszus 2. leckéjéből

KN