Dr. Michael Laitman

Jövő társadalma

“A világméretű járvány hullámain lovagolva ” (Medium)

Medium publikálta az új cikkemet “A világméretű járvány hullámain lovagolva ”

A közvélemény most a COVID-19 vírusfertőzés második hullámáról beszél, amikor még az első hullám sem fejeződött be. Épp amikor azt gondoltuk, hogy a járvány már az irányításunk alatt van, a gazdaság megnyitása új fertőzési gócpontokat hozott létre, a világ minden részén. Mit jelent ez a jövővel kapcsolatban? Lehet, hogy megpróbáljuk elkerülni a csapongó, logikátlan intézkedéseket azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeljük a vírusfertőzést és annak következményeit, de az igazság az, hogy egyelőre csak a jéghegy csúcsát látjuk abból, ami előttünk áll. Amit bizonyossággal tudhatunk, az hogy az eddigi életmódunk mindörökké megváltozik. A legfontosabb dolog, amit meg kell értsünk az, hogy a Természet rendszere egy újfajta kapcsolathálózat felé tol minket, mivel mindannyian befolyásoljuk egymást, mindannyian egymástól függünk, ahogy azt a koronavírus fertőzés hullámai illusztrálják. 

„Minél inkább egyesülünk ma a szívünkön, lelkünkön keresztül, annál jobban megértjük majd a Természet irányításának az alapelveit, és annál inkább csökken majd, a jövővel kapcsolatos nyugtalanságunk. Tudatunk megnövekszik majd, elkezdünk felfedezni egy magasabb dimenziót, a Természet erejét, mely bölcsen táplál majd minket. Ez egy olyan Erő, melynek az alapvető karakterisztikája a szeretet és a színtiszta adakozás.“

A koronavírus nem fog gyorsan eltűnni közülünk. Lehet, hogy évekig megmarad, bár különböző formákat vehet fel. Ezért rendkívül fontos az, hogy a társadalmat és a gazdaságot az újonnan megjelenő valósághoz igazítsuk. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy néhány hónapon belül a legmélyebb gazdasági válságba kerülünk a második világháború óta. Az üzletek összeomlanak, az emberek megtakarított pénze elfogy, és már nem lesznek képesek kölcsönöket visszafizetni vagy bérleti díjat fizetni. Ennek az egyértelmű jelei már most láthatók. Ennélfogva, teljesen meg kell változtassuk prioritásainkat, céljainkat.

Az országoknak a forrásaikat, a létfontosságú iparágakba kell fektetni, hogy ezzel biztosítsák, hogy minden egyes személy alapvető szükséglete megfelelő módon ki legyen elégítve. A társadalom pénzkészletét elsősorban erre, az alapvető szükségletek biztosítására kell fordítani, és nem szabad azokat más területekre elpazarolni, a korábban hatalommal rendelkező részvényesek nyomására. A luxust kielégítő iparágak bizonyosan nagy csapást szenvednek majd a gazdasági válság miatt. Értelmetlen lenne azokat megpróbálni megmenteni, mivel termékeikre nagyon kevés kereslet marad.

Gondolkodnunk kell cselekvés előtt: a jövő emberiségnek egy sokkal nyugodtabb életstílusra lesz szüksége, az értelmetlen ide-oda rohangálás nélkül, ami a valódi szükségletekre fókuszál a fölöslegek helyett. Az embereknek elsősorban abba kell fektetni energiájukat, hogy mély kapcsolatokat építsenek egymás között, hogy felfedezzék az élet valódi ízét. A jó jövőnk azon múlik, hogy az emberek közötti kapcsolatokat és szeretetet kutassuk, és ez az elfoglaltság lesz majd a belépésünk az újvilágba.

Ameddig el nem érjük a szükséges emberi kapcsolatokat, meg kell tisztítsuk magunkat a szükségtelen üzletektől, elfoglaltságoktól, melyek csak a pusztító versengést növelik az emberek között, elszívják a természet fontos forrásait,  szennyezik a levegőt, a földet, a tengert.

A koronavírus időszaka intelligens módon leválasztja rólunk az élet feleslegessé vált, szükségtelen rétegeit. Fokozatosan lesoványítja a gazdaságot egy egészséges fenntartható dimenzióra, ahogy a szükségtelen zsír eltűnik.

A kormányoknak új gondolkodásmódot kell kifejleszteni annak érdekében, hogy munkalehetőséget és megélhetést biztosítsanak azoknak a millióknak, akik kiszorultak a munkaerő-piacról. A legjobb megoldás az, hogy a lakosságnak egy univerzális alapjövedelmet biztosítsanak, cserébe azért, hogy aktívan részt vesznek egy társadalmi oktatásban, és a közösség építésében.

Ez a menekülési út az oktatáson keresztül megadja majd az emberiségnek a belépést egy új megértés felé, azokkal a változásokkal kapcsolatban, melyek ehhez a különleges időszakhoz tartoznak. Megértjük majd, hogy ezek a változások mit jelentenek az ember, a társadalom és a világ fejlődése szempontjából, és hogy milyen újfajta viszonyokat kell létrehozni az emberek között. Azok, akik tanulnak, majd dolgoznak is egy pár órát olyan területeken, mely a társadalom és a közösség építését segíti. 

A legboldogabb és legegészségesebb élet arról szól, hogy másokról gondoskodjunk, mint ahogy egy édesanya, aki állandóan a gyermekéért aggódik és felbecsülhetetlen, semmi máshoz nem hasonlítható  kielégülést és boldogságot talál abban, hogy gondoskodhat gyermekéről. Bár látszólag ez ellentétes a szociális eltávolodás elvétől, a koronavírus időszaka valójában azért jött, hogy megtanítsa nekünk, hogy hogyan közeledjünk egymáshoz helyesen, és hogyan ne okozzunk egymásnak kárt – a helyes kapcsolat az a szívtől-szívbe való kapcsolat.

Minél inkább egységre lépünk ma, szíveinken és lelkeinken keresztül, annál jobban megértjük majd a Természet  irányítását, és akkor a jövővel kapcsolatos aggodalmunk lecsökken. A tudatosságunk megnövekszik majd és elkezdünk felfedezni egy magasabb dimenziót, mely bölcsen táplál minket, ami a Természet ereje. Ezt az Erőt a szeretet, és a színtiszta adakozás jellemzi.

Ennélfogva, a koronavírus fertőzés, nem egyszerűen egy világméretű járvány, ami azért jött, hogy mindenfajta problémát és pusztulást okozzon, hanem egy evolúciós találós kérdés, amit mindannyiunknak együtt kell megoldanunk. Sikerünk csak az egységünkön múlik, és nem csak azt hozza magával, hogy sikeresen meglovagoljuk a fertőzés hullámait, hanem azt is hogy elérünk a hullám csúcsára, egy új, egészségesebb, és biztonságos jövő érdekében. 

Cikk forrása: https://laitman.com/2020/06/surfing-the-pandemic-waves-medium/

05 Júl 2020

Építsük újjá

Kérdés: Mi múlik azokon az embereken, aki hallgatnak önre? Mit tehet egy adott ember?

Válasz: A Kabbala tudománya a társadalomról szól, arról, hogy épül fel helyesen a társadalom, és abban hogyan változtathatjuk meg önmagunkat. Minden más, rajtad múlik. Van bármilyen benyomásod a múltadról? Hozzunk létre egy jobb állapotot, mint amit  a koronavírus előtt éltünk! Ez az, amiről beszélek.

Időnként az emberek csak beszélnek a megfelelő éghajlatról, a társadalom kijavításáról, a természetbe történő emberi beavatkozás korlátozásáról. De próbáljuk ezt valóban megtenni, amiről eddig csak beszéltünk!

Most már elhagyhatjuk otthonainkat. De tegyünk meg mindent, hogy egy jobb társadalomba, és egy egészségesebb légkörbe térjünk vissza. Én csak ezt sürgetem ezt, de a döntést mindenkinek magának kell meghozni. Ne felejtsük el, hogyan éltünk az elszigetelődésünk alatt: közben részlegesen megtisztult a légkör, az ózonréteg elkezdett helyreállni, a vizek is elkezdtek megtisztulni és így tovább. De mit fogunk a továbbiakban tenni?

Kicsit át kell szerveznünk önmagunkat. Csak erről beszélek. A vírus újra eljöhet, és nincs jelentősége milyen mutációban, de tény nem vagyunk túl rajta.

KabTv “Kabbala Alapjai” 20/05/03
[266413]
Forrás: https://laitman.com/2020/06/lets-rebuild/

03 Júl 2020

Hogyan függetlenedjünk másoktól?

Megjegyzés: Ha jól értem, függetlenségem annak önkéntes elismerésében áll, hogy teljes mértékben függök a társadalmi közegemtől. Ez azonban lehetetlen, mivel senkitől nem akarok függeni.

Válasz: Az a tény, hogy teljes mértékben függsz attól a hatalmas, univerzális, örök vágytól, amit a Teremtő alkotott, örökéletűvé, tökéletessé és függetlenné tesz. Nem vetkőzheted le azt az adottságodat, hogy teremtett lény vagy. Ezért ha elfogadod, hogy teremtett lény vagy, ezzel egyben lehetőséget adsz magadnak, hogy az Ő szintjére kerülj, összetapadást és formaazonosságot érj el Vele. 

Kérdés: Így sem értem, hogy egy átlagember milyen módon függetlenedhet a többiektől?

Válasz: Úgy, hogy elkezdi szeretni őket. Akkor meglátja, hogy az irányukban érzett szeretete, a többiek fölé emeli, és függetleníti másoktól, noha sokat járnak az eszében, és jókívánságokkal halmozza el őket. Ez az egyetlen lehetséges út.

Nem válhatsz ki, ebből az integrált rendszerből. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy a rendszeren belül emelkedsz. Az emelkedés pedig, gondoskodást jelent.

[266026]
KabTV’s “Kabbala alapjai" 20/04/19
Forrás linkje: https://laitman.com/2020/06/how-to-become-independent-of-others/

26 jún 2020

“Mi a célja a tüntetéseknek, Amerika szerte?” (Quora)

Michael Laitman,  Quora: Mi a célja a tüntetéseknek Amerika szerte?

A tüntetések Amerika szerte melyeket George Floyd meggyilkolása váltott ki, megmutatják valódi színeinket.

Megmutatják mennyire negatív módon kapcsolódunk egymáshoz.

Ha nem leszünk képesek javítani kapcsolatainkon akkor sokkal keményebb csapásokat kapunk, mint a mostani támadások, a kis üzletek ellen az utcákon, tüntető, zavargó és dühös tömegek által.

Mi kell ahhoz, hogy javítsuk kapcsolatainkat?

Először is el kell ismerjük azt, hogy mi ösztönösen negatív módon viszonyulunk egymáshoz, ezt az önző emberi természetünk, diktálja, hogy mi magasabb rendűnek tartsuk magunkat mások felett, különböző módokon, és saját hasznunkat mások haszna fölé helyezzük, mindenáron.

Ennélfogva, emberi természetünk által, mely élvezi azt, hogy másokat rosszabb állapotban lásson, mint saját magunkat. Nincs valódi vágyunk arra, hogy megoldjuk a társadalmi töréseket, melyeket most feltárultak.

Önző természetünk olyan mint egy bennünk lévő motor, mely soha nem áll meg, önmagunkat, amit megszereztünk, és a sikereinket másokéval hasonlítja össze.

Állandóan az ego azt keresi, hogyan igazoljon bennünket, hogy mi jobb helyzetben legyünk, mint mások, és ha úgy találja, hogy mások így vagy úgy magasabb szinten vannak mint mi, akkor nyughatatlanná válik, tennie kell valamit, hogy ezt a különbséget áthidalja. 

Egyfelől, az egó működési elve, elvezet bennünket egy önfejlesztéshez, például azáltal, hogy tanulunk mások tapasztalataiból, és ennek megfelelően fejlesztjük tovább magunkat.  

Másrészt, az ego gyakran pusztításhoz vezet, amikor méreg szerű irigységet érzünk, mely megpróbál másokat visszahúzni, elbuktatni, eltüntetni az útból, hogy mi magunk megnyugodjunk.

Az egónak ez az utóbbi pusztító tulajdonsága, lassan szét szakítja a társadalmi kötelékeket, és ez addig folytatódik, ameddig nem leszünk képesek az egó fölé emelkedni, egy közös erőfeszítéssel, hogy megpróbálunk pozitívan összekapcsolódni egymással.

Ennélfogva egy mélyebb célja van, a jelenleg az Egyesült Államokban történő tüntetéseknek, ahogy az fokozatosan felfedi magát mindenki felé, ahogy lángra-lobbantja azokat a negatív hozzáállásokat, melyek folyamatosan köztünk vannak.

Fel kell ismerjük, hogy mennyire negatívan viszonyulunk egymáshoz, hogy azt egy lépcsőfokként használhassuk a pozitív kapcsolatok felé, melyek a negatív gondolataink, és negatív attitűdünk fölé emelnek minket.

Ezek a tüntetések segítenek minket abban, hogy felismerjük gonosz természetünket.

Amikor tudatossá válik bennünk, hogy egoisták vagyunk, és hogy igazoljuk magunkat, hogy még is jobbak vagyunk, mint mások, akkor elkezdhetjük, magunkat egy öntranszformáció felé irányozni, pozitívan össze kapcsolódunk, az állandóan konfliktusokat okozó egónk fölött, és meglapozhassuk, a szeretet a törődés és a bátorság minőségeit, melyek sokkal magasabb értékrendűek, mint azok az ösztönös tulajdonságok melyek felszínre bukkannak azért, hogy mindannyian lehúzzuk egymást a mélységbe. 

Bár egyenlőre a pozitív kapcsolatok elérése a szereteten, kölcsönös felelősségen keresztül, még egy utópiának vagy fantáziának tűnnek, ez valójában elérhető, hogyha ezeket az értékeket tesszük a legfontosabbá a társadalomban, az oktatást és a kulturális behatást ennek megfelelően megváltoztatva, hogy azok mind afelé irányítsanak minket, hogy javítsuk a kapcsolatokat a társadalmon belül.

A fenti kép Max Bender-től az  Unsplash-ról.

 Cikk forrása: https://laitman.com/2020/06/what-is-the-purpose-of-the-protests-all-around-the-us-quora/

25 jún 2020

A jövő társadalma – az egységes emberiség

Kérdés: Hogyan kell kinéznie a jövő társadalmának?

Válasz: A jövő társadalma olyan közösség, ahol az emberek egyazon időben kezdik megérezni az élet összes formáját. Az ember nem érzi, hogy az univerzum leglényegtelenebb és legkisebb részében létezik, amit úgy nevezünk, hogy a  „mi világunk”. 

Ráadásul, sok-sok lépcső van még, addig amíg megértjük, felismerjük, és megértjük ezeket, miközben még mindig abban a világban élünk. A mi világunk a világegyetem egoista része, minden más adakozó természetű. Mindkettőt vegyíthetjük önmagunkon belül. 

De ahhoz, hogy megérezzük a többi szintet, ki kell lépnünk az egoizmusunkból. Ezt követően látjuk meg, milyen is valójában a világmindenség.

Kérdés: Létezik az úgy nevezett 5 dimenzióban történő gondolkodás. A 3D, amikor önző módon csak magunkra gondolunk, és az 5D, amikor a világot egyetlen elmeként, egyetlen emberiségként érzékeljük. Miként törekedjünk rá, hogy az emberiségre egyetlen organizmusként gondoljunk? 

Válasz: Ehhez az egoizmusod fölé kell emelkedned, és elérned az adakozás és szeretet minőségeit. El kell vesztened önmagad, nem érezheted többé középpontnak magad, hanem ellenkezőleg, inkább a többiekből lesz a középpont, a cél, ami felé haladsz az, hogy adakozóvá válsz. Te magad csak ezért létezel. Ekkor majd megérzed az 5D-t, és sok minden mást is.

[264869]
KabTV’s “Találkozások a Kabbalával: Victoria Bonya,” 20/03/29
forrás: https://laitman.com/2020/06/future-society-one-humanity/

22 jún 2020

77 queries in 0,219 seconds.