Dr. Michael Laitman

Kérdések és válaszok

A szeretet pokoli tüze

Kérdés: Miért írja a Zohár, hogy “csakis a féltékenység teheti teljessé a szeretetet?”

Válasz: A szeretet nem lehet teljes, ha nem ágyaz meg neki a féltékenység. Ahogy írva van: “A bölcsre irányuló irigység (féltékenység) megsokszorozza a bölcsességet.” Különböző típusú féltékenységekről beszélhetünk, de lényegét tekintve, a féltékenység annak az üres vágynak a feltárulása, amit csak a szeretet tud betölteni.

A vágyak üressége többféle állapotban is felfedezhető. Ha a megszerzési vágy (Kli) olyan erős, hogy a feltáruló szeretet ennek ellenében jelenik meg, akkor a szóban forgó vágy a féltékenység edénye (Klije). Amennyiben vágyakozom valamire, minden a vágyam, illetve a vonzási erő Aviut-jának (vaskosságának) fokától függ. Az Aviut Shoresh (0) esetén a vágy gyenge; Aviut Alefnél már erősebb, és így tovább egészen az Aviut Daletig (4), ahol a vágyam végtelen.

Mindezekből következik, hogy a vágy minden szintjéhez egy adott fokú féltékenység rendelődik hozzá. Ez utóbbi annyit tesz, hogy változik annak mértéke, hogy a személy mennyire “ég a vágytól”, hogy kitöltse a hiányát. És így, a feltáruló szeretet ellenében ott van a féltékenység, azaz a feltárulást áhítozó üres vágy. A féltékenység valóban “pokoli tűzzel” (az alvilág tüzével) ég.

https://laitman.com/2010/10/the-hell-fire-of-love/

09 máj 2019

A szenvedések különbözőek

Kérdés: Miért teremtette meg a Teremtő a szenvedést és a halált? Miért nem egy örökérvényű, veleszületett altruista személyiségjeggyel hozta létre az embert?.

Válasz: Akkor az ember az örökéletű bestia szintjén volna, amit angyalnak hívunk. Hogy elérje a Felső szintet saját maga által, a személynek szenvednie kell.

Kérdés: Ez azt jelenti, hogy a szenvedés témája nélkül az élet értelmére vonatkozó kérdést nem tehetjük fel?

Válasz: Ez így van. De különféle szenvedéseket különböztetünk meg. Megérinthetnek minket a szeretet pillanatai. Ahogy a szólás mondja: “Szerettem és szenvedtem.” – olyan módon, mint ahogy például szeretjük a pénzt, és szenvedünk a hiányától.

Itt, másfelől azonban szeretjük a megértést, az öröklétbe jutást, a tökéletességet, és azt akarjuk, hogy ezek abszolút és objektív fogalmak legyenek. Nem úgy, mint amikor droghasználat után jól érzed magad. Ezeket az érzéseket a bensőnkben neveljük ki, olyan edények létrehozásával, amelyek ráébresztenek, hogy valójában a tökéletesség és az öröklét állapotában vagyunk.

Részlet a 2015. október 25.-I, orosz nyelvű kabbala leckéből

https://laitman.com/2015/12/the-sufferings-are-different/

26 ápr 2019

A kabbala térhódítása

Kérdés a Facebookról: Miért csak most vált elérhetővé a kabbala? Mi olyan ijesztő benne, ami miatt korábban tiltott volt?

Válasz: Gyerekkoromban nagy olvasószobánk volt otthon – egy egész szoba tele könyvespolcokkal. Ahogy nőttem, egyre magasabb polcokat értem el, és le tudtam venni a könyveket, hogy elolvassam őket. A leghozzáférhetetlenebb könyvek – amik a legmagasabb polcon helyezkedtek el – anyám nőgyógyászati kötetei voltak. Nyilván nagyon kíváncsivá tettek, de nem értem el őket.

Talán így érted, hogy a személynek csak ahhoz a szinthez van hozzáférése, amely megfelelő módon tanítja őt. Gyerekkönyvekkel kezdjük, aztán ifjúsági, majd klasszikus művekkel folytatjuk, és így tovább.

A kabbalával is hasonló folyamatot járunk be. Akkor tárul fel, amikor az ember készen áll rá. Ezt az állapotot csak a huszadik században értük el.

Baal HaSulam, a nagy kabbalista, a kabbala tudományának modern szerzője. Főleg az ő munkáit tanulmányozzuk. Mindent ezekre alapozunk, és a gyakorlatba történő átültetés is az ő módszere alapján történik.

A kabbala tudománya nem egy személyre várt, akinek feltárulkozhat, hanem egy egész generációra, amelyben kibontakozhat. Mi vagyunk ez a generáció.

Kérdés: Az “alacsonyabb polcokat” nevezhetjük emberi történelemnek?

Válasz: Így van. Ez idő alatt fejlesztettük ki a művészetet, tudományt, politikát, hadviselést, technológiát, és főképp a vallásokat. És most mindennek egy minőségi javuláson kell keresztül mennie.

Csakis a valódi, spirituális, altruista értékek helyezkedhetnek el fölöttünk. Ezek adják nekünk az erőt, irányt és lehetőséget, hogy rájuk áhítozzunk.

(részlet a KabTV “Hírek Michael Laitmannal” című műsorának 2017. szeptember 7.-I adásából)

https://laitman.com/2017/11/the-spread-of-kabbalah/

07 ápr 2019

A kétféle egoizmusról

Kérdés: Mi a különbség a spiritualitás egoizmusa, és azon egoizmus között, amit a mi világunkban érzékelünk?

Válasz: A spirituális világban nem beszélhetünk egoizmusról. Az egy teljesen másfajta “egoizmus”, aminek nincs köze a miénkhez. Az az egoizmus a szeretet és kapcsolódás erejével ellentétes erő. Olyan mértékben mutatja meg magát, amennyire felhasználásra kerül az egyén részéről, hogy segítségével nagyobb fokú egységet és kapcsolódást érjen el. A mi világunkban – a spiritualitástól eltérően – az egoizmus a teljes teremtés egyetlen ereje. Egyszerű, az állatoknál is tapasztalható materiális egoizmusról van szó. Bár az embereknél valamivel fejlettebb változata figyelhető meg.

(részlet a 2012. február 12.-i virtuális leckéből)

https://laitman.com/2012/12/the-difference-in-egoism/

06 ápr 2019

Mi a szabadság?

Kérdés: Mi a szabadság? Attól függ, hogy az ember hol él éppen a világban?

Válasz: A szabadság nem függ attól hogy éppen melyik korszakban, vagy melyik helyén élünk a világnak. A környezet, amelybe az ember születik, azt felülről és kívülről kapja.

Nem választja meg a környezetét, amelybe született, sem az adott társadalmat, sem az hogy  milyen oktatásban részesül, vagy, hogy milyen értékeket kell magáévá tenni, hogy összhangban éljen a társadalmán belül.

A szabadságot egy, csakis egyetlen feltétel alapján lehet értelmezni: mennyire vagyok szabad az egoisztikus természetemtől. Nem lehet szabad semmi mástól.

Az egoisztikus természetemtől való szabadság azt jelenti, hogy nem a saját egoizmusom törvényei szerint élek, ami természetemből fakadóan belülről efelé tol engem, hanem csakis az emberi társadalommal összhangban, csakis az emberiség javára élek. Más szóval a szabadság azt jelenti, hogy a saját egoisztikus természetem felett állok, és az egész emberiség javát szolgálom.

Megszerzem a szabad életet az egoisztikus természetem felett. Az élet önző szintjétől egészen az altruisztikus szintig növekszem, élek és érzem az örök természet áramlását. Én is tökéletesnek, öröknek és szabadnak érzem magam.

Természetesen ezeknek, a törvényeknek a megvalósítása nem a lakóhelyünk, az állampolgárságunk vagy a nemünk függvénye. Ez a személytől függ és az eredeti természetével való konfrontációtól.

A Független Vélemények kerekasztala, Berlin 2006-09-09

https://laitman.com/blog/

18 nov 2018

78 queries in 0,685 seconds.