Dr. Michael Laitman

közös, globális rendszer

„Reset gomb”

A Facebook oldalamról Michael Laitman 20/10/09

Az egoista emberi perspektívával ellentétben a természet célja, hogy minden elemét egyetlen harmonikus egésszé kapcsolja össze. Ebben a harmonikus egészben minden rész megkapja, amire szüksége van a fenntartásához, és képességeinek megfelelően ad az egész javára – hasonlóan az emberi test sejtjeinek és szerveinek egészséges működéséhez.

Míg az emberiség egoista minősége egyre inkább ütközik a természet altruista minőségével, egyre több csapást tapasztalunk. A természetből érkező ütések globális járványként jelenhetnek meg, amint azt most a koronavírussal is tapasztaljuk, valamint számtalan más formában, például az ökológiai katasztrófákban jelenhet meg.

forrás:https://laitman.com/2020/10/sukkot-the-start-of-building-the-soul/

17 okt 2020

Új élet 1159 – A természet törvénye

Új élet 1159 – A természet törvénye

Dr. Michael Laitman beszélget Oren Levivel és Nitzah Mazoz-zal

A Természet Törvénye egy globális program, amely felettünk létezik, és felöleli életünk lényegét. Ez egyetlen Erő, amely jót cselekvő és mindent meghatároz. Ebben az egyetlen programban van bele foglaltatva a gonosz hajlam. Segít felismerni a jót, mivel egyiket sem lehet megismerni a másik nélkül. A Kabbala Bölcsessége megtanít minket arra, hogyan fedezzük fel ezt a törvényt, programot vagy Erőt.

Az azonosulás ezzel, az a mód, ahogy ezt kezelni kell. A hasonlóvá válás lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, hogyan ismerhetjük fel az igazságot, így tévedés nélkül haladhatunk, és ennek megfelelően hozhatunk hasznos törvényeket.

KabTV “Új élet 1159 - A természet törvénye” 19/09/19
Forrás:https://laitman.com/2020/09/new-life-1159-the-law-of-nature/

11 okt 2020

A kölcsönös kiegészítés törvénye szerint

Kérdés: Ön azt mondja, hogy az új értékeknek tartalmazniuk kell a globális természeti törvények ismeretét és azok betartását a családi kapcsolatokban, különösen generációk közötti konfliktusok esetén. Meg tudna nevezni legalább egy ilyen törvényt?

Válasz: Ez a kölcsönös kiegészítés törvénye. Például egy családban valaki egy bizonyos mértékben természeti szinten létezik: a legkisebbek a legfontosabbak. Minél idősebb és erősebb az ember a családban, annál többel tartozik a többiek felé. Ennek a törvénynek a társadalomban is léteznie kell.

Kérdés: Évezredek óta konfliktusok vannak nők és férfiak, apák és gyermekek, nemzetek és országok között. Mit akar a természet megmutatni nekünk?

Válasz: A természet meg akarja mutatni, hogy felül kell emelkednünk ezeken a konfliktusokon, hogy egy család legyünk. A családban kölcsönös kiegészítés van. Mindenki a maga megvalósítható hozzájárulását adja a közös malacperselyhez: egy kisgyerek a saját részvételével és kedvességével, a felnőtt a nagyobb részvételével, nagyobb hozzájárulásával.

[270208]
KabTV “A koronavírus időszaka után” 20/05/21
Forrás: https://laitman.com/2020/09/according-to-the-law-of-mutual-completion/

05 okt 2020

Fáj, hogy az egész világ szenved

A legfontosabb az, hogy érezzük, hogy a mai válság az a közös probléma, amely egyesít bennünket és segít megérteni, hogy össze vagyunk kapcsolódva egymással.

Fogadjuk meg mindannyian, hogy ettől a pillanattól kezdve, amikor a koronavírusra gondolunk a családunkkal, a városunkkal, az iskolával, amelybe gyermekünk jár, és a munkákkal kapcsolatban, az egész emberiség miatt aggódni fogunk.

Azt akarjuk, hogy az egész emberiség meggyógyuljon a koronavírusból, amelyet a mindennap egyre jobban feltáruló egoizmusunk okoz. Ha közel érezzük magunkat egymáshoz, és képesek vagyunk kapcsolódni és átölelni egymást, akkor minden vírus eltűnik.

Amint elgondolkodunk személyes szerencsétlenségünkön, bővítsük ki egy kicsit, és gondolkodjunk el a közös, globális problémánkról.

Az egoisták általában örülnek annak, hogy az egész világ szenved, mert akkor a saját problémájuk már nem tűnik olyan szörnyűnek, ahogy azt mondják: “A megosztott probléma felére csökken.” De itt éppen az ellenkezője van: szenvedek az egész világért. Sokkal nagyobb a szenvedésem, ha látom, hogy nemcsak a gyermekeim, a családom, a rokonaim, az ismerőseim miatt szenvednek, hanem az egész emberiség szenved.

El kell kezdenünk ezt másként kezelni. Az a tény, hogy mindenki velem szenved, ettől nem érzem jobban magam, hanem éppen ellenkezőleg, sokkal jobban fáj, mert az egész világ szenved.

[270086]
A Női Leckéből 20/8/29
angol forrás:https://laitman.com/2020/09/it-hurts-me-that-the-entire-world-is-suffering/

03 okt 2020

Humor és nem gúny (Linkedin)

Új cikkem a Linkedin-en Humor, és nem gúny

Talk-show, talk-show után, humorista humorista után, mindenki próbál vicces lenni, megnevettetni minket. De ehhez valójában nem kellene nagy utat megtenniük. Csak annyit, hogy találnak egy aktuális kérdést, meghívnak valakit, beszélnek egy témáról, vagy egy emberről és azt addig húzzák a sárban, amíg el nem veszíti minden tekintélyét a közönség szemében.

A humor esetén a legfontosabb szabály a következő: amikor az közelebb hozza az embereket és növeli az együttérzést akkor az jó. Amikor a humor elválaszt minket egymástól és a negatív érzést növeli akkor az rossz, és el kell taszítanunk azt.

Mindenekfelett a jelenleg, a médiában található humor a társadalom hanyatlásának jele. Az egyre magasabbra szárnyal értékelés a nézők részéről csak azt bizonyítja, hogy egyre rosszabb állapotban vagyunk. Az igazság nagyon egyszerű: hogyha én más fájdalmát viccesnek tartom akkor nem vagyok jó ember. Lehet hogy ezt nehéz elismerni, de amennyiben nem ismerjük meg az igazságot magunkkal kapcsolatban, soha nem változunk meg.

Más kigúnyolása nem vicces, mérget pumpálunk az atmoszférába és gonosz hajlamunkkal megmérgezzük a levegőt. Később nem szabad meglepődni azon, hogy senkiben nem bízhatunk, hogy mindenkitől félünk, hogy egyedül érezzük magunkat és depressziósak vagyunk.  Mi segítettük ennek az atmoszférának az építését mocskos gondolatainkkal.

Az a média mely ezt a kigúnyoló szórakoztatást nyújtja nem a barátunk. Ezek a fajta műsorok azt érik el hogy mindannyian cinikusok, kegyetlenek, együtt nem érzőek leszünk, pontosan ellentéte annak, ahogy egy boldog életet kellene építenünk.  Nem szabadna ezeknek a műsoroknak magas értékelést adni, és nem szabadna dicsőíteni a műsorok házigazdáit és azokat a komikusokat akik kigúnyolják vendégeiket. Ők nem a barátaink és nem a mi érdekünkben dolgoznak. Minél kegyetlenebbé tesznek minket egymás felé, annál többet profitálnak és mi annál boldogtalanabbak leszünk.

A valódi humor az ajándék. Amikor egy fiatal állatot nézünk amint vicces dolgokat csinál, vagy amikor kisbabák ügyetlenkednek az nagyon vicces és az jó humor, mivel az, az irántuk érzett szeretetből származik és növeli szeretetünket. Amikor a humor segít minket abban hogy megbirkózzunk nehéz helyzetekkel az valódi ajándék. 

A humor használható építő kritikára is, de először bizonyosnak kell lennünk abban, hogy szeretjük azt a személyt akit kritizálunk, és akkor használhatjuk a humort oly módon, hogy sértés nélkül javasoljunk változásokat. Azonban óvatosnak kell lennünk mivel gonosz hajlamunk szereti azokat a lehetőségeket amikor “jó tanácsot adhatunk”, amikor valójában helyre-utasítjuk és kioktatjuk a másikat. 

A humor esetén a fő szabály a következő: amikor az az embereket közelebb hozza és növeli az együttérzést akkor az jó. Amikor a humor elválaszt minket és rossz érzést növeli, akkor az rossz, és el kell taszítanunk azt.

forrás:https://laitman.com/2020/08/humor-not-mockery-linkedin/

24 Sze 2020

“A Covid-19 védőoltásnak meg kell érintenie a szívet” (Linkedin)

Új cikkem a Linkedin-en “A Covid-19 védőoltásnak meg kell érintenie a szívet

Egyik a másik után, minden ország megpróbál több milliárd dolláros szerződéseket aláírni, hogy megvegyék a jelenleg nem létező védőoltásokat a Covid-19 vírus ellen. Ebben a pillanatban még mindig nagyon kérdéses egy hatékony védőoltás kifejlesztése, legalábbis az ENSZ főtitkára António Guterres, és Dr. Anthony Fauci a Fehér Ház koronavírus tanácsadója szerint, mivel mindketten azt állítják,  hogy a közeljövőben nem valószínű egy hatékony védőoltás megjelenése, ha egyáltalán képesek leszünk egy ilyen védőoltást valaha kifejleszteni.

Meg kell értsük, hogy a koronavírus nem egy egyedülálló esemény, hanem válságok sorozatának csak az első lépése, amely előbb-utóbb kivezet minket a jelenlegi énközpontú világnézetünkből és arra kényszerít majd minket, hogy figyelembe vegyük egymást, és előbb-utóbb elkezdjünk egymásról, és a Természetről gondoskodni.

De még akkor is, hogyha egy védőoltás ki lenne fejlesztve, az sem oldaná meg problémáinkat. Valójában csak növeli majd a problémákat és megvan ennek a jó oka.

Meg kell értsük, hogy a koronavírus nem egyedülálló esemény, hanem válságok hosszú sorának az első fázisa, melyek végezetül kivezetnek majd minket az énközpontú világnézetünkből és arra kényszerítenek minket, hogy figyelembe vegyük egymást, és előbb-utóbb el kezdjünk egymásról és a Természetről gondoskodni. Innentől inkább fel kellene használnunk minden válságot, hogy a kívánt állapot felé haladjunk, mivel akkor könnyebbé válnának az egymást követő válságok. Másképpen kifejezve minél több erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy önkéntesen megváltoztassuk magunkat, annál kevesebb erőfeszítést kell tennie a Természet rendszerének, hogy erőszakkal megváltoztasson minket.

Ebben a pillanatban az emberiség és a valóság többi része ellentétes fejlődési pályán van. Miközben rajtunk kívül minden össze van kapcsolódva, mi emberek egyre inkább csak magunkra gondolunk. Nem vesszük figyelembe, vagy nem is tudunk arról a kárról amit egymásnak és a Természet rendszerének okozunk, és mindeközben csak saját vágyainkat próbáljuk állandóan, azonnal kielégíteni.

De 8 milliárd ember nem élhet így, ez egy fenntarthatatlan állapot. Mivel a Természet nem így működik, és nekünk a Természet törvényeit kellene követnünk, bármennyire is nem tetszik nekünk ez az ötlet. A Természet rendszere addig kényszerít majd minket ameddig meg nem változunk és nem igazítjuk magunkat rendszeréhez. Ennélfogva minél hamarabb megtaláljuk ezt az új utat, annál kevesebb fájdalmat kell a Természet rendszerének ránk mérnie annak érdekében, hogy arra kényszerítsen minket amit akar.

Ebből az következik, hogy csak egy hatékony gyógymódja van a Covid-19 es vírusnak, de ennek semmi köze az orvostudományhoz, és minden csakis a szíveinken múlik. Amikor megváltoztatjuk egymás iránti attitűdünket, megváltoztatjuk szívünket az elidegenedéstől az integráció felé, ahogy elkezdünk egymásról gondoskodni, együttérzésben, kölcsönös felelősségben élni, abban pillanatban felfedezzük majd, hogy legyőztük a vírust anélkül, hogy közvetlenül küzdenénk ellene.

Valójában azáltal, hogy így teszünk, nemcsak hogy megvédjük magunkat a koronavírus ellen, hanem megvédjük magunkat az összes jövőbeni csapás ellen, melyeket a Természet rendszere tervez annak érdekében, hogy minket akaratunk ellenére a saját törvényeihez azonosítson, hogyha mi azt nem tesszük önkéntesen. Akkor arra kényszerít minket, hogy figyelembe vegyük egymást, összekapcsolódjunk, gondoskodjunk felebarátainkról és az egész Teremtésről. 

Blog: https://laitman.com/2020/08/the-vaccine-for-covid-19-must-touch-the-heart-linkedin/

20 Sze 2020

Hogyan lehet felhasználni az agyad teljes potenciálját?

Kérdés: Azt mondják, hogy egy ember az agyában rejlő lehetőségeknek csak körülbelül 5% -át használja fel. Feltételezhetjük, hogy ez elég az egyéni, állati igényeink kielégítésére? Ha az egész társadalom számára dolgozol, kinyílik a 95% többi része?

Válasz: A társadalom érdekében végzett munka azt jelenti, hogy az egoizmusod fölé emelkedsz, magadra vállalod azokat a célokat, amelyek hasznosak az egész társadalom számára, annak végső célja felé, hogy ez integrálttá, globálissá váljon.

Amikor a társadalom az egoizmus fölé emelkedik, és csak altruista módon működik, akkor képességeid 5% -ánál jóval többet ki tudsz használni.

Kérdés: Elvileg, ha egy kis személyes problémát önállóan kell megoldanom, akkor elegendő a minimális potenciál. De ha meg kell oldani például a világjárvány problémáját, és a tudósok csoportjai megpróbálnak oltást találni a vírus ellen, akkor csatlakozhatnak valamiféle globális gondolkodásmódhoz és megoldhatják ezt a kérdést?

Válasz: Nem. Nem hiszem, hogy lehetséges, mert mind egoisták, és mindenki a saját érdekében dolgozik. Ehhez maguk fölé kell emelkedniük, ami azt jelenti, hogy szeretni kell egymást, hogy egyiküket a másikba foglaltathassák.

Kérdés: Hogyan lehet felhasználni a potenciálunkat, ha az valóban hatalmas, de csak 5% -át használjuk?

Válasz: Ehhez föl kell emelkedni az egoisztikus természetünk fölé, amelyben születtünk, és meg kell szereznünk egy másik altruista természetet: „szeresd a felebarátodat, mint saját magadat”. Akkor képesek leszünk egyesülni másokkal egyetlen egészbe, egy elmébe, egyetlen vágyba. Az összes belső adatod közössé válik, és mindenki, mindenki javát szolgálja.

[268557]
KabTV’s “A korona vírus időszaka után” 20/5/7
forrás:https://laitman.com/2020/08/how-to-use-the-full-potential-of-your-brain/

17 Sze 2020

„Kollektív megoldás, a kollektív csapásra”

A Facebook oldalamról Michael Laitman 20/08/13

Ha mindenkit ugyanaz a csapás sújt, hol van a bölcsesség, hogy külön megoldást keressen? Miért nem egyesítjük az erőinket, egymás vállára támaszkodva, és együtt találunk vakcinát vagy gyógyszert a Covid-19-re? A válasz az, hogy nincs benne pénz és nincs benne hírnév, a dolgok együttes megoldásában.

Ez jellemző a hozzáállásunkra, amelyet a mai napig képviselünk, és nagyrészt még mindig ezt tesszük. De ha van egy lecke, amelyet meg kell tanulnunk a koronavírusból, akkor az az, hogy a megoldásnak a problémának megfelelőnek kell lenni. Amikor ez kollektív csapás, akkor kollektív megoldást igényel.

A Covid csak egy előjel. Olyan idő felé tartunk, ahol minden válság globális lesz a szó teljes értelmében, mivel a ma elszenvedett csapások célja az, hogy együtt dolgozzunk. Amíg megtanuljuk ezt, a csapások erősebbek és fájdalmasabbak lesznek.

Új korszakba lépünk: az egység korszakába. Minél előbb megtanul az emberiség egyként működni, annál könnyebb és simább lesz az átmenet az új korszakba. Amint megtanuljuk együtt kezelni a kríziseket, közelebb kerülünk a szívünkben, és kölcsönös felelősségvállalást és egy valóban fenntartható társadalmat alakítunk ki, összhangban a Természettel.

cikk forrása: https://laitman.com/2020/08/a-collective-solution-for-a-collective-blow/?fbclid=IwAR2axfRE8g6drWihuYd0WHIoSvn3O5wg4ceZqIR0xaOPtBog8uy7L1ZdAf0

25 aug 2020

A válság belső jelentése

Kérdés

Mi a negatív és a pozitív a válság alatt – a válság maga, vagy az arra való reakciók? 

Dr. Laitman

A válságban a legfontosabb dolog a válság okainak helyes megértése és a helyes reakció, hogy mindez felemeljen bennünket.

Ahogy más sokszor említettem, a „válság,” (mashber héberül) jelentése születés – a hely, ahol egy új ember születik.

Tény, hogy a belső jelentése a válságnak, valaminek a megszületésével kapcsolatos. Csak nem érezzük, és nem értjük még. De biztos vagyok benne, hogy megfogjuk.

Láthatjuk, hogy születik, egy új, integrált emberiség a szemünk előtt, és hogy meg kell értenünk, hogy más törvények alapján kell élnünk, mint előtte.

Kérdés:

A válság után felemelkedünk, egy új, spirituális szintre?

Dr. Laitman

Elérjük azt az állapotot, de még nem mentünk át rajta. Néhány köztes szint van még előttünk addig, de ez az új, komoly szint, amely felé haladunk, sok mindent fog nekünk megtanítani.

Kérdés

Ha a válság valami újnak a születése, ezt azt jelenti egyszerűen, hogy a korona vírus miatt meghalt emberek nem lettek volna az új feltételeknek megfelelően harmóniában a természettel? De a Teremtőnek minden a hatalmában áll, bármit megcselekedhet.

Válasz

Úgy a halál, mind az elvetélt születés, mind a jövőben való születés olyan téma, amelyről majd máskor beszélünk. Ez egy teljes rendszer, amelynek a mesterévé kell válnunk, és látnunk kell, hol van a szabad akarat, és miért ilyen és ilyen lelkek születnek, mit kezd velük a természet stb. Meg kell tanulnunk a közös, globális rendszert.

[267095]
KabTV: „Kabbala alapjai” 20/05/10   
Angol blog: https://laitman.com/2020/07/the-inner-meaning-of-the-crisis/

24 Júl 2020

85 queries in 0,167 seconds.