Dr. Michael Laitman

társadalom

A Teremtő törvényein alapuló társadalom

Baal HaSulam, Az utolsó generáció: „Sőt, mi több, egy megrögzött módon kommunista kormányzat teljességgel fenntarthatatlan, mivel a „szurony-függőségben” szenvedő vezetés nem lehet hosszú életű, a többség pedig végül felkel ellene és eltörli. Az idealista tíz százalék nem lesz képes örökké uralkodni az egoistákból és antikommunistákból álló kilencven százalék felett, ahogy azt látjuk a szovjet és kelet-európai országok esetében.”

Baal HaSulam a huszadik század 30-as éveiben írta ezt a cikket, amikor még léteztek idealisták. De mindebből nagyon gyorsan múltidő lett. Az oktatásnak itt alapvető szerep jut, hogy a társadalmat a Teremtő törvényeihez hasonló állapotba juttassa. 

Kérdés: Az emberiségnek olyan társadalmi viszonyokat kell elérnie, ahol léteznek általános jogok: mindenki a képességeihez mérten dolgozik, és szükségleteinek megfelelően kap. Minden ember tudatos döntése kell, hogy legyen ez?

Válasz: Mindez az adakozás minőségéből származik. Ez az, amit az embernek védenie és fejlesztenie szükséges. Az egyén ilyen viszonyulása a másikhoz mindenkit a létezés új szintjére emel. Ezen a szinten kapcsolatainkban érezni kezdjük a Teremtőt, és a Tőle jövő Felső Fény kiárad és megtölti az embereket.

[272261]
KabTV “Israel népe fejlődésének szisztematikus elemzése” 19/11/25
Forrás: https://laitman.com/2020/10/society-based-on-the-laws-of-the-creator/

29 okt 2020

Az emberi szint felé

Kérdés: Az embernek van valamilyen célja az életben, különben nem élne. Van-e spirituális gyökere, olyan jelenségeknek, mint az élet értelmének a kutatása?

Válasz: Egész életünkben fokozatosan merülnek fel bennünk az élettelen (kövületi) szintű vágyak, majd a növényi vágyak, az állati, és végül, az emberi szint vágyai. Így fejlődünk, amíg el nem érjük a személyes legmagasabb szintünket, majd már az öregedés és a halál felé tendálunk. Ez minden ember életében, egyéni.

Ugyanez történik párhuzamosan a társadalom életével. Az emberi fejlődés minden szakaszában azt látjuk, hogy az ásványi, a növényi, és az állati szint szakaszain is túljutott, s most az emberi élet tudatának szintjén áll, az élet értelmével kapcsolatban.

Általános szabály, hogy állatokként létezünk, szeretnénk egy saját kőrakást vagy odut, szeretnénk szaporodni, egészségesek és boldogok akarunk lenni az élet utolsó napjaihoz közeledve, és békésen meghalni. Az ilyen létezést, amikor a szervezet csak önmagáról gondoskodik, állati szintnek nevezzük, mert az ember csak a hasára gondol, anyagilag pedig önmagára.

De az utóbbi időben az emberiség elkezdett felemelkedni egy másik szintre. Az állati szintről felemelkedtünk a következő szintre, az emberi szintre. Ennek a szintnek nincs földi kifejezése.

Ha a kövületi, növényi és állati szintek a természetben léteznek külső, anyagi megnyilvánulásukban, akkor az ember csak annyiban tér el az állattól, hogy megvan a maga magasabb, mélyebb értelme az életének, és ennek megértése felé fejlődik. Más szavakkal, azt, ami az állati szintünkön kívül esik, emberi szintnek nevezzük.

Kérdés:  Hány ember foglalkozik ma az élet értelmének keresésével?

Válasz: Úgy gondolom, hogy ez az egész emberiséghez képest nagyon kevés, azaz pusztán százezrek, semmi több.

[272203]

KabTV „Vezetői Készségek” 20/07/02

Forrás:https://laitman.com/2020/10/toward-the-human-level/

23 okt 2020

A társadalom hasznos elemévé válni

Kérdés: Az emberek munkához vonzása három módszerre osztható. Az első a kényszermunka (rabszolgaság, jobbágyság). A második a gazdaságilag kényszerített munka a megélhetés megszerzéséhez. A harmadik pedig az önkéntes munka, tetszés szerint, amikor az embernek talán nincs szüksége semmilyen eszközre a létezéshez.

Az ENSZ által elfogadott törvény szerint az embernek joga van a kötelező munkára. Vannak olyan országok, ahol az embereket még élősködés miatt is bíróság elé állították. Ön szerint ez helyes? Ha egy ember nem dolgozik, kötelezheti-e az állam erre?

Válasz: Attól függ, melyik államban és melyik időpontban. De elvileg az ember köteles dolgozni; különben a társadalomnak kell fenntartania őt, és gondoskodnia kell róla.

A parazitát nem dobják ki, hogy meghaljon egy erdőben, vagy hogy a vadállatok falják fel. A társadalomban kell élnie, ami azt jelenti, hogy az gondoskodni fog róla. Ha sok ilyen ember-parazita van, akkor meg kell küzdenünk velük. Végül is nem engedjük, hogy bárki uralkodjon felettünk. Miért élvezhetik ezek az emberek a munkánk gyümölcsét?

Kérdés: Vagyis az élősködést a törvény büntesse?

Válasz: Én azt kérem, hogy a társadalomban minden ember állandó oktatási és nevelési rendszeren menjen át, egy életen keresztül. Nevelési eredményei alapján őt magát is vonzaná, hogy a társadalom hasznos elemévé váljon.

Kérdés: Az ENSZ emberi jogi nyilatkozata kimondja, hogy mindenkinek joga van dolgozni és munkahelyet választani. Kinek kell választania az állást: magának az embernek vagy a társadalomnak?

Válasz: A társadalomnak oktatnia kell az embert, hogy lássa, hol lehet a társadalom számára a leghasznosabb. Ezenkívül a társadalom fennhatósága alatt kell állnia, és ennek megfelelően kell cselekednie. Vagyis a társadalom elsődleges, az ember pedig másodlagos.

[270924]
 KabTV “A Koronavírus Időszaka Után” 20/06/04
Forrás:https://laitman.com/2020/09/become-a-useful-element-of-society/

16 okt 2020

A természet törvényei alapján működő vállalkozás

Kérdés: Az üzleti életben, a bevétel arra épül, hogy mindenki megpróbálja használni a másikat, hogy a lehető legnagyobb szuperprofitra tegyen szert. Ezért tulajdonképpen az őszinteség elképzelhetetlen az üzletben.

Hogyan kell kinéznie annak a vállalkozásnak, ami engedelmeskedik a természet törvényeinek?

Válasz: Teljes mértékben kölcsönösnek, ahol mindkét fél megérti, hogy a másik nélkül életképtelen. Vagyis az anyagi világban létesülő üzlet nem egymás átverésére és meglopására, majd a gyors lelépésre kell, hogy épüljön. 

A spirituális vállalkozás az egység megteremtésére épül, arra, hogy valami újat hozunk létre. Ez egy magasabb rendű szempont. Olyasvalami, amit fel kell ajánlanunk a társadalomnak, és a társadalom maximális nyereségre tehet szert általa.

Kérdés: Mit tanácsolna azoknak, akik követni kívánják a természeti törvényeket?

Válasz: Hogy amennyit lehetséges, fektessenek be az újfajta oktatásba, vagy viseljék gondját az új típusú társadalmi berendezkedésnek.

[270461]
KabTV “A koronavírus időszaka után” 20/06/04
Forrás: https://laitman.com/2020/09/business-according-to-the-laws-of-nature/

12 okt 2020

Élj a természet törvényei szerint

Megjegyzés: Egyrészt azt állítja, hogy a Természet Törvényeinek megfelelően kell élni, másrészt üdvözíti, hogy mindenki végre felhagyott a felesleges dolgok gyártásával, és otthon maradhat a családjával.

Válaszom: Ez egy átmeneti jelenség. Nem hiszem, hogy az emberek minden idejüket otthon tölthetik. Elvileg erre nincs szükség, mert ez indokolatlan idő- és életkidobás. Azt kell tenni, ami hasznos a társadalom, a természet, a homeosztázis fenntartása érdekében.

Kérdés: Mit gondol, hogyan kellene elosztani a háztartási feladatokat a családtagok között?

Válasz: Természetes módon. A férfinak segíteni kell a nőnek, a nőnek pedig fenntartania az otthont.

[269841]
KabTV “Koronavírus időszaka után” 20/05/21
forrás:https://laitman.com/2020/09/live-by-the-laws-of-nature/

07 okt 2020

Miért kellene a viszályok fölé emelkednünk?

Kérdés: Különböző konfliktusok vannak a természetben, különösen az állatvilágban. Miért kellene emberi szinten meghaladni a viszályt? Éljünk a természetnek megfelelően!

Válasz: Az állatvilág leszármazottai vagyunk, akik az Ember (Ádám) szintjére emelkedtek. Még az egoizmusunk sem azonos az állatokéval. Nekik ösztönösen megvan, a természet adta nekik, és nem képesek megváltoztatni. Mindent a saját hasznukra kell hogy tegyenek. 

Ezért az állati szint nem lehet példa számunkra. Az ember “társas állat”. Ahhoz, hogy társadalmilag hasznos legyen, ki kell javítania magát. Itt nem tehetünk semmit. Ezt meg kell tennünk; különben nem lesz jövőnk.

Megjegyzés: De a természet részei vagyunk …

Válaszom: A természetnek csak állati testünk szerint vagyunk részei, de nem az egoizmusunk szerint. Ne keverjük össze bennünk ezt a két szintet.

[270268]
KabTV “A koronavírus időszaka után” 20/05/21
forrás:https://laitman.com/2020/09/why-should-we-rise-above-discord/

07 okt 2020

A fogyasztói társadalom hanyatlásának okai

Komment: Néhány közgazdász szerint a fogyasztói társadalom a végéhez közeledik. Az elsődleges ok a bizalomhiány, ami komolyan hátráltatja a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat.

Dr. Michael Laitman válasza: De ezen lehetséges felülemelkedni.

Komment: A második ok a környezetszennyezés. Nem áll rendelkezésünkre megfelelő technológia, hogy feldolgozzuk mindazt a hulladékot, amit előállítunk.

Dr. Michael Laitman válasza:  És ki törődik vele? Ha meglesz a megfelelő technológia, majd még többet lehet termelni.

Komment: A harmadik ok a korlátozott természeti erőforrások  

Dr. Michael Laitman válasza: Ez sem érdekel senkit. Majd találunk. Elrepülünk a Holdra, és onnan hozunk majd.

Komment: A negyedik ok a gazdagok és szegények közötti növekvő egyenlőtlenség. Még a koronavírust követő időszakban is látni, hogy a gazdagok folyamatosan még tehetősebbé válnak. Ráadásul mindenkinek óriási az egója, ezért az emberek ezt nehezen tolerálják.

Dr. Michael Laitman válasza: Persze, nem is fogják tolerálni. A vagyonosoknak, oda kell adniuk bevételük egy bizonyos százalékát, hogy enyhítsék a szegények elégedetlenségét.

Komment: Az ötödik ok a bizonytalanság. Azt mondják, létezik egy olyan kifejezés, hogy „vagyoni hatás”. Még azok is, akiknek pénze van, félnek költeni, mivel tartanak attól, hogy a fogyasztói társadalomnak vége szakad.

Dr. Michael Laitman válasza: Nincs mire költeni! Ha felajánlanának nekik valamit, amit előállíthatnak, abból csinálhatnának pénzt.

Komment: Azért félnek a pénzköltéstől, mert nem tudják, mit hoz a holnap a foglalkoztatottság szempontjából. Senki nem bízik a jövőben.

Dr. Michael Laitman válasza: Akkor ezek az emberek nem igazán gazdagok. A gazdag embert az jellemzi, hogy tulajdonképpen korlátlan lehetőségei vannak, hogy fedezze azokat a szükségleteit, amik jóval többek, mint az élet fenntartásához szükségesek.

Komment: A hatodik ok a technológiai fejlődés, ami tovább fogja tágítani a gazdagok és szegények közötti szakadékot, és így munkanélküliséghez vezet.

Dr. Michael Laitman válasza: Hogyne, hiszen akkor nincs fogyasztás. Ezért következnek be időről időre a nagy háborúk. De manapság ezek már igen sokba kerülnek, és senki nem tudja, hogyan fognak végződni.

Valamikor a háborúk oldották meg a problémákat, de manapság már nem így van, mivel megszűntek a határok: odamehetsz, ahova akarsz, ott élhetsz, ahol kedved tartja. Bármilyen útleveled lehet, ha eleget fizetsz érte. Ennél fogva, nincs objektív oka a háborúnak. Csak vallási, ideológiai háborúk fordulnak elő.

Kérdés: A hetedik ok az ember belső szükségleteiben bekövetkező változás. Mit gondol, ez a fő ok?

Dr. Michael Laitman válasza: Igen, ez minden mást felülír. Ez jelenti a fogyasztói társadalom végét.

A vírus manapság leszállásra kényszeríti az iparnak azt az óriási repülőgépét, aminek a hajtóerejét a turizmus és utazás biztosították. Hotelek világszerte, repülőgépek, óceánjárók, idegenvezetők és mindenféle ehhez kapcsolt áruk óriás tömege – mind ehhez az iparághoz kötődnek, és mindezek megszűnőben vannak, és a jövőben nem fognak létezni. Az emberek nem akarnak nézelődni a világon. Nincs, ami vonzerőt gyakorolna rájuk. 

Valamit tenni kell majd a fölöslegessé vált repülőgépek ezreivel. Talán a sivatagban kötnek ki. Azt mondják, ott viszonylag rendben lehet tartani őket. És mi lesz ott? Egy letűnt kor múzeuma? Muszáj, hogy szembenézzünk vele. Vége! Meg kell értenünk, hogy régi eszközökkel nem építhetünk új világot.

[270214]
KabTV “A Koronavírus időszaka után” 20/06/04
Forrás: https://laitman.com/2020/09/reasons-for-the-end-of-the-consumer-society/

03 okt 2020

“Mik a koronavírus fertőzés fő tanulságai?” (Quora)

Michael Laitman, a Quoraán: “Mik a koronavírus fertőzés fő tanulságai?

Az egyik kulcsleckéje, tanulsága ennek a járványnak az, hogy a vírusfertőzés csak az első csapás a Természettől, és sokkal több csapást várhatunk egyre erősödő intenzitással, mivel eljött az idő, hogy egy óriási változáson menjünk keresztül: hogy teljesen megváltoztassuk az élethez való attitűdünket, hogy ahelyett, hogy állandóan versengő, önközpontú megközelítéssel álljunk az élethez, olyan attitűdöt épitsünk, ahol kölcsönös felelősségben osztozunk, figyelembe vesszük egymást és a Természet rendszerét.

A vírusfertőzés által okozott változások máris megjelentek a társadalomban, a szociális távolságtartás feltételeitől kezdődően az egyre növekvő munkanélküliségen keresztül az összeomló gazdaságig, melyek arra utalnak, hogy ez a változás az élethez való hozzáállásunkban, hogyan is néz majd ki.

Különösen a munkavállalás területén olyan társadalmat építettünk eddig, mely olyan üzletekkel, foglalkozásokkal van tele, melyekre valójában nincs szükségünk.

A vírusfertőzésen keresztül a Természet rendszere elkezdte kiszűrni azokat a foglalkozásokat, tevékenységeket, amelyek nem szükségesek, csak azokat megtartva, amelyek valóban szükségesek. Azok az üzletek, amelyek az alapvető szükségleteket fedezik továbbra is működnek, míg azok amelyre nincs valódi szükség, azok szép lassan összeomlanak.

Hogyha az állatvilágot nézzük, akkor láthatjuk ahogy egy bizonyos mennyiségű állat meghal, míg mások azonnal megjelennek helyettük különböző változásoknak megfelelően, melyeket a Természet törvényei határoznak meg.

Ez ugyanígy van velünk is.

A Természet rendszerének részei vagyunk és a Természet olyan módon működtet minket, hogy most új feltételek közé helyez. Ennek megfelelően a Természet meghatározza majd az emberiség népességét és azt, hogy mi az emberiség aktivitásának a lényege.

A koronavírus hatására nagyon sok ember már így is munkanélkülivé vált, és ez azért van mivel egyre kevesebb szükség van azokra foglalkozásokra amelyeket korábban megtartottunk.

Azt várhatjuk, hogy azok az üzletek és foglalkozások amelyekre valódi szükség van azok fennmaradnak, mely körülbelül 5%-a annak a szolgáltatási szektornak, amelyet az elmúlt hetven év során kifejlesztettünk.

Ugyanúgy meglátjuk majd, hogy körülbelül 90%-a azoknak az aktivitásoknak melyeket korábban cselekedtünk fokozatosan eltűnik majd. Az emberek érzik majd, hogy azok a materialista értékek amelyeket fontosnak tartottunk, melyek arra kényszerítettek minket, hogy drága ruhákat, prestige autókat vegyünk, hogy megállás nélkül utazzunk a világ körül, ez mind eltűnik majd, és inkább alapvető, egyszerűbb beteljesülésekre vágyunk, leginkább sokkal mélyebb, jelentőségteljesebb társadalmi kapcsolatokra.

Ennélfogva mind a társadalomnak mind a hatóságoknak komolyan gondolkozniuk kell arról, hogy mit kezdjenek az egyre növekvő munkanélküli tömeggel világszerte.

Ez az a pont ahol én azt javasoltam, hogy készítsünk elő egy olyan keretet ahol az embereknek meglesz az alapvető természetes szükséglete melyeket a fennhatóságok biztosítanak, cserében azért, hogy részt vegyenek egy olyan oktatásban, aktivitásban, amely arra szolgál, hogy növelje a jelentőségteljes kapcsolatok érzését, fontosságát a társadalomban.

Egyrészt nem leszünk képesek újjáéleszteni a koronavírus fertőzés előtti gazdaságot és életstílust, másrészt, hogy azzal hogy egyszerűen biztosítjuk az emberek alapvető szükségleteit anélkül, hogy valami társadalmi előrelépést, célt nyújtanánk nekik, melyért érdemes erőfeszítést tenni, a társadalom hanyatlását okozzuk.

Ennélfogva az alapvető szükségleteket annak fejében kell nyújtani, hogy cserébe az emberek olyan oktatásban és aktivitásokban vesznek részt, amely arra irányul, hogy javítsa a társadalmi kapcsolatokat. Ennek megfelelően óriási változást látunk majd az értékrendszerben, mely önzőről altruistává, egyéniről kölcsönösen függővé válik majd, és az emberek a materializmusról emberközpontú értékekre váltanak, mely mindenki számára érdemessé, vágyottá teszi a bekövetkező változásokat.

Sőt mi több azáltal, hogy a pozitív társadalmi kapcsolatokat tesszük a legfontosabbá minden más felett, közelebb kerülünk majd a Természet egymástól függő, összekapcsolt rendszerével való egyensúlyhoz, és ezáltal egy pozitív visszajelzést kapunk majd a Természettől egy olyan magasztos harmónia érzetét, melyet soha korábban nem éreztünk.

Blog: https://laitman.com/2020/08/what-are-the-key-lessons-from-this-pandemic-quora/

20 Sze 2020

Hogyan lehet felhasználni az agyad teljes potenciálját?

Kérdés: Azt mondják, hogy egy ember az agyában rejlő lehetőségeknek csak körülbelül 5% -át használja fel. Feltételezhetjük, hogy ez elég az egyéni, állati igényeink kielégítésére? Ha az egész társadalom számára dolgozol, kinyílik a 95% többi része?

Válasz: A társadalom érdekében végzett munka azt jelenti, hogy az egoizmusod fölé emelkedsz, magadra vállalod azokat a célokat, amelyek hasznosak az egész társadalom számára, annak végső célja felé, hogy ez integrálttá, globálissá váljon.

Amikor a társadalom az egoizmus fölé emelkedik, és csak altruista módon működik, akkor képességeid 5% -ánál jóval többet ki tudsz használni.

Kérdés: Elvileg, ha egy kis személyes problémát önállóan kell megoldanom, akkor elegendő a minimális potenciál. De ha meg kell oldani például a világjárvány problémáját, és a tudósok csoportjai megpróbálnak oltást találni a vírus ellen, akkor csatlakozhatnak valamiféle globális gondolkodásmódhoz és megoldhatják ezt a kérdést?

Válasz: Nem. Nem hiszem, hogy lehetséges, mert mind egoisták, és mindenki a saját érdekében dolgozik. Ehhez maguk fölé kell emelkedniük, ami azt jelenti, hogy szeretni kell egymást, hogy egyiküket a másikba foglaltathassák.

Kérdés: Hogyan lehet felhasználni a potenciálunkat, ha az valóban hatalmas, de csak 5% -át használjuk?

Válasz: Ehhez föl kell emelkedni az egoisztikus természetünk fölé, amelyben születtünk, és meg kell szereznünk egy másik altruista természetet: „szeresd a felebarátodat, mint saját magadat”. Akkor képesek leszünk egyesülni másokkal egyetlen egészbe, egy elmébe, egyetlen vágyba. Az összes belső adatod közössé válik, és mindenki, mindenki javát szolgálja.

[268557]
KabTV’s “A korona vírus időszaka után” 20/5/7
forrás:https://laitman.com/2020/08/how-to-use-the-full-potential-of-your-brain/

17 Sze 2020

A gonosz tekintet a gondolat hatalma

Kérdés: Mi a gonosz tekintet? Mi a befolyásának mechanizmusa? Hogyan lehet ellensúlyozni?

Válasz: A gonosz tekintet, a gondolkodás hatalma. Mindannyian belső erőkkel rendelkezünk, és amikor rosszat gondolunk valakire, ennek eredményeként a rá irányuló sok rossz gondolat hatással van rá. Ez az egyik ember hatása a másikra, sőt az egész társadalomra.

Vannak olyan emberek, akik ránéznek valakire  és mondjuk, hogy a hőmérséklete megemelkedik. Sokszor láttam ilyen jelenségeket.

Befolyásoljuk egymást, mert mindannyian ugyanabban a rendszerben vagyunk, ugyanazon vágyban. Az egész emberiséget egynek tekintjük. Ezért az egymásra gyakorolt hatásunk nem is annyira hihetetlen. Az egységes rendszerben való létezés már jelzi az ilyen befolyás lehetőségét.

Kérdés: Tehát ez nem valami természetfeletti jelenség?

Válasz: Nem, ez csak az, hogy az emberek jelenleg nem rendelkeznek ilyen különleges képességekkel. Egyszer ezek jobban kifejeződtek, de az emberek nem használták őket.

Kérdés: Tudod ezt  fejleszteni saját magadban?

Válasz: Persze. De ehhez be kell lépned a felderítők közé, bizonyos körökbe. 🙂

Kérdés: Tudunk ellenállni a gonosz tekintetnek?

Válasz: Ezt is tanítják ott.

[268270]
KabTV “A Korona virus utáni korszak” 20/05/07
cikk forrása:https://laitman.com/2020/08/the-evil-eye-is-the-power-of-thought/

06 Sze 2020

87 queries in 0,165 seconds.