Teremtő

Ahogyan az emberiség előrelép, az anyagi életünk kényelmesebbé válik, de az „ember” egyre inkább ki nem teljesedettnek kezdi érezni magát bennünk. Ennek eredményeképpen, „bűnösöknek” tekintjük magunkat, mert amikor szenvedünk, ezért a Teremtőt okoljuk. Csak akkor, ha azt érezzük, hogy a Teremtő örömet ad nekünk, tudjuk igazolni Őt. A bölcsek azt mondták: „Igaz az, aki igazolja a Teremtőt és kimondja, hogy Ő (a Teremtő) jó és csak jót ad a világ számára.”

Más szavakkal, korrigálnunk kell magunkat annak a pontnak az eléréséig, hogy érezzük, hogy a Felső Erő jót hoz nekünk, a gonosz helyett, amit most tapasztalunk. Az életünk két részből áll: az életből, ami az állati testé, és az emberi lényéből, amivel a körülvevő közösség részét képezzük. Olyan mértékig tudjuk korrigálni magunkat, hogy tökéletes életet tapasztaljunk, annak minden egyes vonatkozásával.

Egy ember, aki korrigálta a felfogását igaznak tekinthető, mivel igazolni fogja a Teremtőt, és látja az Ő irányítását. Ez az irányítás jó és helyes, már a kezdetektől. Viszont egoistáknak lettünk megteremtve, és mindent negatívan fogunk fel, egy „mínusz” jellel (annak ellenére, hogy az adományozás pozitív mezőjével vagyunk körülvéve, a Teremtővel), mert ellentétesek vagyunk Vele. Az a dolgunk, hogy  korrigáljuk önmagunkat, és ezzel a felfogásunkat pozitívvá tegyük. Ezen a módon működve a felfogásunk egy pici „pluszból” egy hatalmassá növekszik, ameddig végtelen „plusszá” nem válik, mint a Teremtő Maga.

Ezek annak fokai, ahogyan közelebb kerülök Őhozzá, a világ jó felé való irányításának érzékelésében (a minőség, mennyiség, nagyság és erő tekintetében) ezek az emelkedés fokai, az igaz lét fokozatai. Baal HaSulam azt írja az 59-es levelében: „egy igaz megtörhetetlen örömöt érez, áldja a Teremtőt, aki ilyen jó és örömteli világra teremtette őt.”

Más szavakkal, lehetetlen, hogy rosszul érezzük magunkat, és igazoljuk is a Teremtőt egy időben! A Kabbala nem hirdet semmilyen korlátozást. Mindent kizárólag annak érzete határoz meg, ami egy ember szívében rejlik. Ha az ember szenved, kétségtelen, hogy elítéli a Teremtőt; ha boldog akkor, áldani fogja Őt.

Ennélfogva korrigálnunk kell magunkat, hogy érezzük mindazt a jót és adományozást, ami Őbelőle fakad; ennek eredményeképpen kétségtelenül igazak leszünk.  Az igaz nem az, aki szenved csendesen és önkéntesen, hanem az, aki kijavította magát, hogy érezze az Igazságot.

A hozzám intézett kérdés:

Miért annyira bonyolult a spirituális rendszer: A teremtmény kérdez egy dolgot, és visszakap valami teljesen különbözőt?

A válaszom:

Mindenekelőtt ez nem igaz. A Teremtő és a teremtmény képes megérteni egymást, együttműködni, és nincs olyan megegyezés, hogy ne lehetnének partnerek. Akkor a teremtmény megkapja, amit kért: A Teremtő előre tudja, mit fog kérni a teremtmény, mindent kapjon meg, amire szüksége van, és ne legyen problémája.

A probléma csak akkor merül fel, amikor a teremtmény nem a szintjének megfelelő módon kér, ami azt jelenti, a saját kielégülése érdekében kér. Akkor a teremtmény természetesen megkapja, a szív lángolását, és a szenvedést annak érdekében, hogy lássa, hogy az állapota nem jó, és a céliránya nem helyes.

Ezért ez csak a teremtő és a teremtmény közötti helytelen kommunikáció által lehetséges, aminek a következtében a teremtménynek úgy tűnhet, a Teremtő nem érti, őt, nem tesz érte semmit, amire szüksége lenne. A helytelen céliránnyal, a teremtmény számtalan kifogást intéz a Teremtőhöz: “Hol van mindaz tehát, amihez jogom van, miért nem korrigálsz, és töltesz ki engem?” Azonban, amint a teremtmény megszerzi a kapcsolatot a Teremtővel, pontosan tudni fogja, milyen adagját kapja meg a Fénynek, miért, hol kell dolgoznia az értelem feletti hit által, hol a személyes erősségek által, és így tovább.

A Teremtő abban érdekelt, hogy megkapjuk az Ő megismerését, és az Ő oldalán való menetelést. De hol tartunk a Teremtővel való kommunikációban? Az értelem feletti hitben. A teremtmény vágyai a Teremtővel való kommunikációban a Machsom alatt vannak, a kapni akaráson belül, de a Teremtő azt mondja neki: „Nem, emelkedj fel a Binához, érd el az adakozás minőségét. Ott megértjük egymást, és ott nem lesz problémád velem.” Írva van: „A Teremtő közvetlenül megteremtette az embert, de az emberek sok számítást kitaláltak.” Ezek a számítások az élvezetre irányuló vágyakban vannak, mert hatalmas mennyiségű ilyen vágyuk van. Azonban ha valamennyi ilyen vágyunkat csak, az adakozásra irányuló szándékunkkal fedünk le, akkor nincs többé ilyen számítás. Akkor csak egy számítás van, egy irányba.

Kérdés:

Mit jelent az, hogy igazoljuk a Teremtőt? Hogyan manifestálódik ez a személyen belül?

Válaszom:

Az ember úgy igazolja a Teremtőt, az egész teremtést, a fejlődés teljes folyamatát, és a Felső Kormányzóságot, hogy az ember átmegy mind a 125 fokozaton, amivel a Teremtő elrejti magát. Ha az ember az elrejtést magára érti, eltörli a Teremtő elrejtését, és látja, hogy az elrejtés a saját javára volt, azért, hogy felépítse saját képernyőjét. Az elrejtés feletti munka erényeként, az ember kinyilvánítást kér, megértést, érzékelést és tudást.  Tehát az állati szintről az emberi szintre emelkedik. Az ember úgy elrejti magát,  hogy a Teremtőnek nem kell elrejtenie magát. Írva van, „ Miután Mózes megmutatta az arcát, kiérdemelte a Teremtő arcának megnyilatkozását.”

A Teremtőt csak a Visszavert Fényben lehet látni.  Ha elrejted azt az akaratodat, hogy élvezetet kapj, egy korlátozást hajtasz végre rajta, tehát megalkotod a Visszavert Fényt. Akkor a Visszavert Fényben feltárod a a Direkt Fényt.

A hozzám intézett kérdés:

Miért annyira bonyolult a spirituális rendszer: A teremtmény kérdez egy dolgot, és visszakap valami teljesen különbözőt?

A válaszom:

Mindenekelőtt ez nem igaz. A Teremtő és a teremtmény képes megérteni egymást, együttműködni, és nincs olyan megegyezés, hogy ne lehetnének partnerek. Akkor a teremtmény megkapja, amit kért: A Teremtő előre tudja, mit fog kérni a teremtmény, mindent kapjon meg, amire szüksége van, és ne legyen problémája.

A probléma csak akkor merül fel, amikor a teremtmény nem a szintjének megfelelő módon kér, ami azt jelenti, a saját kielégülése érdekében kér. Akkor a teremtmény természetesen megkapja, a szív lángolását, és a szenvedést annak érdekében, hogy lássa, hogy az állapota nem jó, és a céliránya nem helyes.

Ezért ez csak a teremtő és a teremtmény közötti helytelen kommunikáció által lehetséges, aminek a következtében a teremtménynek úgy tűnhet, a Teremtő nem érti, őt, nem tesz érte semmit, amire szüksége lenne. A helytelen céliránnyal, a teremtmény számtalan kifogást intéz a Teremtőhöz: “Hol van mindaz tehát, amihez jogom van, miért nem korrigálsz, és töltesz ki engem?” Azonban, amint a teremtmény megszerzi a kapcsolatot a Teremtővel, pontosan tudni fogja, milyen adagját kapja meg a Fénynek, miért, hol kell dolgoznia az értelem feletti hit által, hol a személyes erősségek által, és így tovább.

A Teremtő abban érdekelt, hogy megkapjuk az Ő megismerését, és az Ő oldalán való menetelést. De hol tartunk a Teremtővel való kommunikációban? Az értelem feletti hitben. A teremtmény vágyai a Teremtővel való kommunikációban a Machsom alatt vannak, a kapni akaráson belül, de a Teremtő azt mondja neki: „Nem, emelkedj fel a Binához, érd el az adakozás minőségét. Ott megértjük egymást, és ott nem lesz problémád velem.” Írva van: „A Teremtő közvetlenül megteremtette az embert, de az emberek sok számítást kitaláltak.” Ezek a számítások az élvezetre irányuló vágyakban vannak, mert hatalmas mennyiségű ilyen vágyuk van. Azonban ha valamennyi ilyen vágyunkat csak, az adakozásra irányuló szándékunkkal fedünk le, akkor nincs többé ilyen számítás. Akkor csak egy számítás van, egy irányba.

Kérdés:

Milyen játékot játszik a Teremtő velünk és mi annak a célja?

Válaszom:

Amint az írva van: minden teremtés egy játék. A Teremtő alkotta az univerzumot, és az embert benne  a körbevevő univerzummal való kapcsolaton keresztül, kifejlesztjük és elérjük a vele való hasonlatosságot, a Teremtővel, aki mindkettőt alkotta. Ezt játéknak hívjuk, mert fejlesztés közben mi egy magasabb szintre növekszünk, nem csak egyszerűen összegyűjtjük a tudást.

Mindannyinknak fel kell nőnünk az első spirituális fokra.  Mi nem látjuk őt. Ez olyan, mint egy játékban.  Játszunk és nem tudjuk, mi történik. A játék kimenete ismeretlen.

Ugyanez a folyamat játszódik le a növények és az állatok fejlődésében. Mindkettő egy játék formájában fejlődik.  A játék azt jelenti, hogy az ember egy bizonyos fokon létezik, de nem tudja megjósolni a következő szintet. Mindazonáltal az ember kifejt minden lehetséges erőt, annak érdekében, hogy elérje ezt.

A gyerekek szintén állandóan játszanak, és a játékok által egyszerre okosabbá válnak, elkezdenek beszélni és érteni. Ők nem úgy tanulják a nyelvet vagy a tudományt, ahogy mi tesszük. Ők elnyelik a körbevevő világot a vágyaikkal, és megértik azt.

Ez ugyanaz számunkra a spirituális világ vonatkozásában. Csak az kell, hogy érzékeljük a vágyat, és miután megéreztük, meg kell értenünk és felfognunk magunkban. Egyszerre a spirituális világ manifesztálódik bennünk, és érezzük őt. Mindenesetre mi az érzés edénye vagyunk, a vágyé. A megértés és az intellektus követi a vágyat.