Teremtő

Amikor olvassuk a Zohar Könyvét, megpróbálunk egy közös területet létrehozni, ahol törekszünk a szívben lévő pontjaink összekapcsolására. Ez azt jelenti, a „Tóra tanulmányozását”. Lehetetlen a „Tóra tanulmányozása”, ennélkül a szándék nélkül.

A szívben lévő pont, Izrael. “Isra-El” úgy is fordítható, mint “törekvés a Teremtő felé.” A tanuláson keresztül, el akarjuk érni a Tórát: a Fényt, ami korrigál bennünket. Akkor felfedezzük a Teremtőt a köztünk levő kapcsolatban. Ebben a kapcsolatban, a Teremtő felfedésének mértéke alapján van 125 fokozat, vagy öt világ, vagy a NaRaNHaY öt Fénye.

A mi világunkban teljesen hiányzik az olyan kapcsolat, amellyel megkezdhetjük az erőfeszítéseinket az egyesülésre. A végső pontját az egysülésnek nevezzük „Végtelen Világnak”.

Ez az, ahogy az egész rendszere a közös léleknek – amit nevezhetünk Adam Ha Rishonnak, Shechinanak, vagy a Végtelen Világ Malchujánakt of Infinity feltárul. Ennek a spirituális edénynek (Kli) a formáját nevezzük „A Teremtőnek”, ” (Kadosh Baruch Hu): a szeretet és az adakozás minőségének.

Minden ezen a rendszeren belül létezik. A Kabbala egész tudománya csak arról szól, milyen módon tárható fel a Teremtő, a formák azonosságának a törvényével összhangban, ahogy írva van: “A teremtett lények szeretetétől, a Teremtő szeretetéig”. Az egyesülés által, egy rendszert teremtünk, amely azonossá válik a Felső Erő adakozni akarásával.

Ezt a képet kell állandóan a szemünk előtt tartani, amikor olvassuk a Zohár Könyvét. Folyamatosan ellenőriznem kell, hol vagyok a kapcsolatnak ezen a létráján, amiről a Zohár beszél éppen most, akár akarok egyesülni a másikkal, akár ellenállok, és hogy mi az, ami éppen megállít ebben. Egész végig egyetlen dologra gondolok, hogyan kapcsolódok én (Izrael) a többiekhez, a bennünket egyesítő erőkön keresztül (Ami a Tóra). A helyes kapcsolaton belül, felfedezem a valódi minőségét az adakozásnak: a Teremtőt.

Kérdés:

Ha előrehaladunk a sötétségben, akkor hogyan irányíthatjuk magunkat, keresztülhaladva a szellemi munka minden fázisán, hogy elérjük annak megértését, hogy tehetetlenek vagyunk és a Teremtőhöz kell forduljunk segítséget kérve?

Felelet:

Mi nem látjuk a teremtőt és nem játszhatunk vele, ahogy egy gyerek játszik egy felnőttel. A Teremtő készített egy játszóteret nekünk: a társak csoportját. Ezért szándékosan összetörte a lelket darabokra. Nem azért, hogy az egyes megtört részekhez viszonyuljunk, hanem, hogy a részek egységéhez forduljunk úgy, mint Őhozzá. Így hozunk létre egy Kelyhet, ami hasonlatos a Fényhez és eljutunk a teremtmények szeretetétől a Teremtő szeretetéhez.

Ezért a csoporttal kapcsolatban, de nem az egyes különálló társakkal ) le kell választanom magam minden anyagi számítástól és magamat, a csoportot és a Teremtőt egyetlen egységnek kell látnom.

Az állapotomat és a viszonyulásomat a terem-tőhöz aszerint kell megítélnem, ahogy a Csoporthoz viszonyulok. A Teremtőt nem látom, de a társakat látom! A Teremtő elrejti magát s ezzel lehetőséget ad arra, hogy független legyek és egyenlő Vele.

A horizont mögött eltűnő célt kell elérnem s ez akkor lehetséges, ha van egy látható referencia-pontot. Ha jól célzok, elérem a láthatatlan célt. A Teremtőt célként jelölő referencia-pont a csoport, amelyet mesterségesen hozott létre a Teremtő (belőlünk) azzal, hogy olyan illúziót kelt bennünk, hogy gyűlöljük egymást.

Amilyen mértékben egyesülünk, annyira tudjuk pontosan elérni őt. Ha azért egyesülünk, hogy Őt megtaláljuk, akkor a megfelelő munkát végezzük.

A személynek szüksége van a Tóra erejére annak érdekében, hogy felfedje saját magát és a valóságot a Teremtőhöz viszonyítva. A Teremtőhöz való közelség a Vele való hasonlóságot jelenti, azaz a szeretet és adakozás tulajdonságával való hasonlóságot. Ez a tulajdonság a személynek a felebarátjával kapcsolatos attitűdén keresztül jelenik meg, azaz olyan személyekkel kapcsolatos attitűdén keresztül mely személyek ugyanazon életcéllal rendelkeznek. Ez a megfelelő feltétele az önanalízisnek, és a Teremtővel kapcsolatos attitűdünk lemérésének.

A cél (a Teremtővel kapcsolatos közelség, a Teremtő felfedezése, a Vele való egység) két szinten keresztül érhető el:

1. A személy saját tulajdonságaiban felfedezi a gonoszt, mivel azok megakadályozzák őt a cél elérésében.

2. A korrekció ereje, a Fény megjelenik azon emberek egységén belül, akik ugyanazon cél érdekében igyekeznek. Akkor a gonosz hajlam, az ember alaptermészete segítséget nyújt a Teremtővel való egység elérésében.

Először az Ego (Klipa-kéreg) hibái hatalmas akadálynak tűnnek. Azonban ahogy haladunk előre felfedezzük képességünket hogyan vagyunk képesek azt jóra változtatni. Mindezek függetlenségünk pontjaivá válnak (Klipa Noga) mely képessé tesz minket a növekedésre.

A jobb oldalon rendelkezésünkre áll a Teremtő, és a bal oldalon – a Klipa. Mi ennek a kettőnek a segítségével formázzuk meg magunkat, egy független erőt képezve mely hasonló a Teremtőhöz. Amikor a Fény ereje, és a sötétség ereje megfelelő módon kapcsolódik össze egymással, azok az Ádám formájának, az emberi lénynek adnak életet bennünk. Az emberi lény bennünk az a magunk Teremtőhöz való hasonlóságunk mértéke.

Minden a Fény által történik. Az fedi fel a gonosz hajlam erejét bennünk, valamint saját erejét annak érdekében, hogy kifejlessze egoizmusunkat. Ennek eredményeképpen felfedezzük az Egyetlen Erőt – a Teremtőt, és a megkülönböztetés a jó és gonosz, a sötétség és Fény között eltűnik. Az összes erők és tulajdonságok létrehozzák megformálják az egyetlen valóságot, a Forrást.

Ez jelenti a Kabbala teljes tudományát: A Teremtő felfedése a teremtmények számára, vagy pontosabban a teremtményeken belül.

hzs

Minden amiről a Zohár és a Kabbalah beszél azok csak a közöttünk levő kapcsolatok formái és típusai. A Teremtő, vagy Felső Fény nem rendelkezik formával, mi nem vagyunk azt magát képesek érzékelni. Az közöttünk levő adakozás és szeretet kapcsolatainak formái és típusai azáltal hogy formák egyenlőségét érik el a Fénnyel, adják meg a formát, színt és tulajdonságok árnyalatait a Fénynek. Én képes vagyok kiválasztani és “kiemelni” a Fényt a saját tulajdonságaim közül amekkora mértékben én azonossá válok Ahhoz.

Ennél fogva bármit is olvasunk a Zohár Könyvében, az mindig a lelkek közötti kapcsolatok típusaira vonatkozik. Mi a Fényt a közöttünk megjelenő kapcsolatok formáinak megfelelően fedezzük fel. Egyébként lehetetlen a Fényt “megcsípni”, felfedezni. “Nem létezik Fény” amennyiben én nem festem azt be különböző színekkel. A Fény mely felém jön szükségszerűen színessé kell hogy válljon, mint a szívárvány 7 színe. Enélkül én, mint teremtett lény nem láthatom azt, képtelen vagyok azt érezni, érzékelni.

Tegyük fel, hogy létezik egy prizma, amelyre az egyszerű Fényt ráirányítjuk. Ahogy az szétszóródik a prizmán keresztül, a prizma azt a szívárvány 7 színére bontja a vöröstől, az ibolya színéig.

Ez az amely az Atzilut világának Zeir Anpin-ja által történik: elhozza a Bina Fényét felülről, azt 7 színre bontva. És én, Malchut ellenkező irányban cselekszem (szűrőmön (Masach) keresztül: összegyűjtöm mindezeket a fényeket/színeket, visszatérítve (Ohr Hozer, Visszavert Fény) azokat a “prizmába”, mely egyetlen Fényt hoz létre.

Én nem érzem az egyszerű, fehér Fényt mely elérkezik hozzám, mivel az színtelen. Azonban én összegyűjtöm mind a 7 színt, mely a Zeir Anpintól a Malchuthoz elérkezik magamon belül, és elkezdem érezni az eredeti egyszerű Fényt. A Malchut-ot úgy nevezzük, hogy “gyülekezet” mivel az összegyűjti, és magába építi a Zeir Anpin mind a 7 Szfiráját.

Azáltal, hogy azonossá teszi magát ezzel a “prizmával” mely a Fényt 7 színre bontja, a Malchut ismételten eléri, létrehozza az egyszerű fehér Fényt. Ez az ahogy érzi, vagy elképzeli ezt a Fényt. Nem kapja meg a fehér Fényt, hanem azáltal, hogy magát hasonlóvá tesz azzal, képes azt elérni, és azzal összeolvadni, annak a törvénynek megfelelően, hogy “Megismerlek Téged tetteid által” (MiMaaseicha Ikamucha).

A 613 cselekedet, vagy korrekció által mi felépítjük a Teremtő “képmását”. Végül is a Teremtő nem rendelkezik képmással, mi hozzuk létre azt saját tulajdonságainkból.

hzs

Miközben terjesszük a Kabbala tudományát, egy edényben egyesítjük lelkeiket, és létrehozunk egy helyet, ahol a Teremtőt felfedhetjük minden teremtett lénynek. Ha így teszünk, teljesítjük az Ő kívánságát, és részesítjük a legmagasabb élvezetben,

Ha hozzáadjuk szenvedésünket és megszorozzuk  620.szal (Pi Tarach) , ez egyenlő lesz a Teremtő szenvedésével, akit arra késztetünk, hogy elrejtőzzön, hogy adjon lehetőséget a megérésükhöz. Minden aktusunkkal, amivel az ürességet célozzuk, egyre több erőt adunk (Masach és Ohr Hozer), eggyel több lelket adunk a kollektívához, ami szükséges a Teremtő kinyilatkozásához.  Az akciónkkal változásokat okozunk a lelkünkben, ami hirtelen azt eredményezi, hogy érezzük benne a Felső Erő létezését, az erőét, ami érezhetővé teszi és mozgatja az egész világot, meghatározva minden állapotot, amin átmegy.

Oka van a földrengésnek Új Zélandon, a tűzvészeknek Oroszországban, a tornádóknak Amerikában. Ők részei annak a kollektív állapotnak, amit a Teremtő okozott, szóval mi elkezdhetünk felemelkedni Hozzá.  É amikor elkezdjük felemelkedésünket a spirituális térbe, és elismerjük ezt a korporeális életet, mint szükségszerű elemet, meg leszünk jutalmazva egy csodálatos élettel ezen a világon. Hogy ezt elérjük, képeseknek kell ennünk felfogni a Teremtőt, legalább részekben.

Semmi sem fog segíteni a világon, mint hogy érezzük a z Univerzum erejét, a Természetben, és közöttünk ez az erő kormányoz mindent: s mi közelebb jövünk az ilyen éberséghez, köszönet a Kabbala terjedésének.

Ahogyan az emberiség előrelép, az anyagi életünk kényelmesebbé válik, de az „ember” egyre inkább ki nem teljesedettnek kezdi érezni magát bennünk. Ennek eredményeképpen, „bűnösöknek” tekintjük magunkat, mert amikor szenvedünk, ezért a Teremtőt okoljuk. Csak akkor, ha azt érezzük, hogy a Teremtő örömet ad nekünk, tudjuk igazolni Őt. A bölcsek azt mondták: „Igaz az, aki igazolja a Teremtőt és kimondja, hogy Ő (a Teremtő) jó és csak jót ad a világ számára.”

Más szavakkal, korrigálnunk kell magunkat annak a pontnak az eléréséig, hogy érezzük, hogy a Felső Erő jót hoz nekünk, a gonosz helyett, amit most tapasztalunk. Az életünk két részből áll: az életből, ami az állati testé, és az emberi lényéből, amivel a körülvevő közösség részét képezzük. Olyan mértékig tudjuk korrigálni magunkat, hogy tökéletes életet tapasztaljunk, annak minden egyes vonatkozásával.

Egy ember, aki korrigálta a felfogását igaznak tekinthető, mivel igazolni fogja a Teremtőt, és látja az Ő irányítását. Ez az irányítás jó és helyes, már a kezdetektől. Viszont egoistáknak lettünk megteremtve, és mindent negatívan fogunk fel, egy „mínusz” jellel (annak ellenére, hogy az adományozás pozitív mezőjével vagyunk körülvéve, a Teremtővel), mert ellentétesek vagyunk Vele. Az a dolgunk, hogy  korrigáljuk önmagunkat, és ezzel a felfogásunkat pozitívvá tegyük. Ezen a módon működve a felfogásunk egy pici „pluszból” egy hatalmassá növekszik, ameddig végtelen „plusszá” nem válik, mint a Teremtő Maga.

Ezek annak fokai, ahogyan közelebb kerülök Őhozzá, a világ jó felé való irányításának érzékelésében (a minőség, mennyiség, nagyság és erő tekintetében) ezek az emelkedés fokai, az igaz lét fokozatai. Baal HaSulam azt írja az 59-es levelében: „egy igaz megtörhetetlen örömöt érez, áldja a Teremtőt, aki ilyen jó és örömteli világra teremtette őt.”

Más szavakkal, lehetetlen, hogy rosszul érezzük magunkat, és igazoljuk is a Teremtőt egy időben! A Kabbala nem hirdet semmilyen korlátozást. Mindent kizárólag annak érzete határoz meg, ami egy ember szívében rejlik. Ha az ember szenved, kétségtelen, hogy elítéli a Teremtőt; ha boldog akkor, áldani fogja Őt.

Ennélfogva korrigálnunk kell magunkat, hogy érezzük mindazt a jót és adományozást, ami Őbelőle fakad; ennek eredményeképpen kétségtelenül igazak leszünk.  Az igaz nem az, aki szenved csendesen és önkéntesen, hanem az, aki kijavította magát, hogy érezze az Igazságot.

A hozzám intézett kérdés:

Miért annyira bonyolult a spirituális rendszer: A teremtmény kérdez egy dolgot, és visszakap valami teljesen különbözőt?

A válaszom:

Mindenekelőtt ez nem igaz. A Teremtő és a teremtmény képes megérteni egymást, együttműködni, és nincs olyan megegyezés, hogy ne lehetnének partnerek. Akkor a teremtmény megkapja, amit kért: A Teremtő előre tudja, mit fog kérni a teremtmény, mindent kapjon meg, amire szüksége van, és ne legyen problémája.

A probléma csak akkor merül fel, amikor a teremtmény nem a szintjének megfelelő módon kér, ami azt jelenti, a saját kielégülése érdekében kér. Akkor a teremtmény természetesen megkapja, a szív lángolását, és a szenvedést annak érdekében, hogy lássa, hogy az állapota nem jó, és a céliránya nem helyes.

Ezért ez csak a teremtő és a teremtmény közötti helytelen kommunikáció által lehetséges, aminek a következtében a teremtménynek úgy tűnhet, a Teremtő nem érti, őt, nem tesz érte semmit, amire szüksége lenne. A helytelen céliránnyal, a teremtmény számtalan kifogást intéz a Teremtőhöz: “Hol van mindaz tehát, amihez jogom van, miért nem korrigálsz, és töltesz ki engem?” Azonban, amint a teremtmény megszerzi a kapcsolatot a Teremtővel, pontosan tudni fogja, milyen adagját kapja meg a Fénynek, miért, hol kell dolgoznia az értelem feletti hit által, hol a személyes erősségek által, és így tovább.

A Teremtő abban érdekelt, hogy megkapjuk az Ő megismerését, és az Ő oldalán való menetelést. De hol tartunk a Teremtővel való kommunikációban? Az értelem feletti hitben. A teremtmény vágyai a Teremtővel való kommunikációban a Machsom alatt vannak, a kapni akaráson belül, de a Teremtő azt mondja neki: „Nem, emelkedj fel a Binához, érd el az adakozás minőségét. Ott megértjük egymást, és ott nem lesz problémád velem.” Írva van: „A Teremtő közvetlenül megteremtette az embert, de az emberek sok számítást kitaláltak.” Ezek a számítások az élvezetre irányuló vágyakban vannak, mert hatalmas mennyiségű ilyen vágyuk van. Azonban ha valamennyi ilyen vágyunkat csak, az adakozásra irányuló szándékunkkal fedünk le, akkor nincs többé ilyen számítás. Akkor csak egy számítás van, egy irányba.