Dr. Michael Laitman

természet

Hogyan lehet az egoizmust semlegesíteni?

Kérdés: Mindig azt mondja, hogy nem is kell, és nem tudjuk semlegesíteni, kiegyenlíteni egoizmusunkat. Elegendő azt egyensúlyba hozni a természet bizonyos pozitív erejével. Mi ez a pozitív erő? Honnan származik?

Válasz: Ez a spirituális erő.

Világunkban mi az ásványi, növényi és állati természet szintjein vagyunk. Az ember olyan itt, mint egy állat. Ha bármilyen antiszociális cselekedete van, akkor ezeket csak akkor lehet kiegyensúlyozni, ha a következő szintre, a spirituális együttműködés, a „szeresd felebarátod” szintjére vezetjük őt.

Akkor fogjuk látni, a természet és önmagunk helyes integrál képét. Az emberiség meg fogja érteni, hogy problémák, és akár még a halál nélkül is létezhet.

Kérdés: Hogyan lehet kiváltani az erőt, amely semlegesíti az egoizmust és kiegyensúlyozza azt?

Válasz: A természetben, az egoizmus mellett egy jóindulatú, altruista erő is létezik, amely képes adni, adakozni és nem önmagára, hanem csak másokra gondolni. Mi hiányában vagyunk ennek az erőnek, amely ellentétes az egosita erőnkkel, amely semmiképpen sem veszi figyelembe mások vágyait, épp ellenkezőleg. Minél inkább ellenkezik mások vágyaival, annál jobban élvezi azt és kitöltődik. Egyensúlyba kell hoznunk ezt a két erőt.

Kérdés: Úgy érti, hogy a jó erő kiegyensúlyozását néhány jó cselekedet okozza és az a tény, hogy erről beszélünk?

Válasz: Igen. Ezt ki kell fejleszteni, amikor a megfelelő környezetben, a megfelelő csoportban vagy. Ezt mind a gondolatok, mind a tettek okozzák, mert a cselekedeteket gondolatok követik.

[265919]
 Forrás: https://laitman.com/2020/06/how-egoism-be-neutralized/

24 jún 2020

A koronavírus kommunista cselekedete

Kérdés

Hogy kell egy közösségnek kinéznie? Kommunistának kell lennie?

Dr. Laitman

Igen, de nem az a fajta kommunizmus, ami hajdanán, a volt Szovjetunióban megvalósult, vagy amit Marx műveiben olvashatunk. Ez szabad emberek, egyenlőségen alapuló társadalma, közössége.

A természet azt követeli rajtunk, hogy váljunk hasonlóvá a Teremtőhöz. Nem tudunk azonban igazi hasonlóságot elérni a Teremtővel, semmilyen más kapcsolati megnyilvánuláson keresztül, mint a szabad emberek, egyenlőségen alapuló kapcsolatán keresztül. A Szovjetunióban erről beszéltek, ezt harsogta a propaganda, -azonban egy nagyon más rendszert hoztak létre- és nem egy szabad, helyesen kapcsolódó emberek közösségét.

A legfontosabb dolog ehhez, az oktatás. Erről sokat beszéltek a Szovjetunió napjai alatt, azonban senki nem csinált semmit, ami ehhez vezetett volna, az egész csak porhintés volt. Tehát mi, egy globális közösségként úgy kell, hogy megszervezzük, az oktatást, hogy az egyezésben legyen a természettel. Nem azért, mert az jó vagy rossz, hanem mert ez az egyetlen módja annak, hogy távol tartsuk magunktól a természeti katasztrófákat és csapásokat, amelyeket az oktalan tetteinkkel vonunk magunkra.

Ez például nem az, hogy szennyezzük a levegőt. Láthatjuk a természet milyen gyorsan felépül, elég volt csak néhány hétre visszalépnünk az értelmetlen túltermelésből.

A legfontosabb dolog, hogy a természet arra kényszerít minket, hogy bánjunk egymással helyesen, mintha egy egyesült, emberi közösség lennénk, nem állatok. Ettől nem szökhetünk el.

Meggyőződésem, hogy a vírus nem tűnt el, bár most sokan az ellenkezőjét állítják. Azt sem hiszem – őszintén szólva – hogy a normál élethez való visszatérés kevesebb lenne néhány hónapnál. Ezért muszáj végig gondolnunk, hogy érhetjük el a helyes kölcsön kapcsolatot. Ez az egyetlen valódi problémánk.

A teljes természet zárt, integrál rendszer. Ameddig, mi emberek, nem közelítjük a kapcsolatainkat és a belső minőségeinket, a természet minőségeihez, addig a természet, maga fog minket csapásról-csapásra közelebb vinni ehhez, megszabadítva mindentől bennünket. Végül is minél fejlettebbek vagyunk, annál gúnyosabb velünk, egyre jobban kényszerít minket egy helyes válaszreakcióra, és arra, hogy egy kölcsönös viszonyrendszert építsünk ki egymás között.

 [265694]
KabTV program „A Kabbala alapjai” 20/4/12  
Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-coronavirus-communist-plot/

23 jún 2020

A természet törvényeinek vizsgálata

Baal HaSulam, A béke című cikkéből: „Életbevágóan fontos, hogy megvizsgáljuk a természet törvényeit, hogy tisztán lássuk, mit követel meg tőlünk, és így elkerüljük, hogy könyörtelen büntetést rójon ránk. Már említettük, hogy a természet kötelezi az emberiséget a társas létforma követésére. Ezt könnyű belátni. De szükséges megvizsgálnunk azokat a törvényeket is, amelyek betartására a természet kötelez bennünket ebben, azaz a szociális élet kérdésében. 

Ha általános vizsgálatot folytatunk, azt találjuk, hogy a közösség tekintetében mindössze két törvény létezik. Az egyiket megszerzésnek, a másikat adakozásnak hívjuk. Ez annyit tesz, hogy minden egyes ember természetszerűleg meg kell, hogy kapja szükségletei kielégítését a közösségtől, illetve haszonban kell részesítenie társadalmi közegét azáltal, hogy munkát fejt ki annak jólétéért. Ha valaki megszegi ennek a két törvénynek valamelyikét, könyörtelen büntetésben lesz része.  

Kérdés: Hogyan képes az ember felépíteni ezt az egyensúlyt önmagában?

Válasz: Meg kell vizsgálnunk azokat a dolgokat, amik a természetben zajlanak.

A természet egy integrál, globális és zárt rendszert alkot. Egyfelől mi a legtetején helyezkedünk el. Másrészt mi vagyunk a legbölcsebb tagjai, akiknél megjelenik a szabad akarat.

Nem csupán állatok vagyunk, hanem az állatok feletti teremtmények is. Mindezt figyelembe kell vennünk, és oly módon szükséges cselekednünk, hogy az nekünk és gyermekeinknek egyaránt jó legyen.

[265195]
KabTV’s “Kabbala Alapjai” 20/04/12
Forrás: https://laitman.com/2020/06/examining-natures-laws/

20 jún 2020

Miért nem tudunk egyensúlyban lenni önmagunkkal?

Kérdés

Amikor a ragadozók, mint például a farkasok nagyobb önzést mutatnak, akkor az összes nyúl száma az erdőben lecsökken és a farkasok közül többen éhen pusztulnak. Aztán a természet újra egyensúlyt teremt a két faj között. 

Ki lehet jelenteni, hogy az emberi társadalomban az egyensúly az adakozás és a megszerzés között hasonlóan jön létre, és a koronavírus például az egyensúly eszköze a természet kezében?

Dr. Laitman:

Ez történik, csak egy sokkal összetettebb módon, mint az állatok esetében, sokkal több eleme van az egyensúlynak, azonban ezek nem magától érthetődőek.

Meg van a szabad akaratra irányuló lehetőségünk, de nem az állatokhoz hasonló módon nyilvánul ez meg. Azt mondhatjuk, ők egy rendszerhez viszonyulnak és a kölcsönös befolyás egyensúlyozza ki őket. Mindezek felett egy általános szabály is van, egy általános képlet.

Azonban ez nem így működik az emberek esetében. Az emberek nem tudják egyensúlyba hozni magukat ezen a módon, mert az egójuk megszerző, mindig más kárára akar érvényesülni, uralkodni akar a másikon, és rendkívül irigy. Ez az, ami az állatoknak nincs. Az egoizmus az emberen uralkodik, és az abszolút rombolás felé vezeti.

Kérdés

Ennek ellenére a természet részei vagyunk? 

Dr. Laitman

Igen, a részei vagyunk és ezért nekünk kell önmagunkat hozzá igazítani a minőségeihez, amennyire csak lehet, és beilleszkedni a természet összképébe. 

[266073]
KabTV program: „A korona vírus utáni korszak.” 20/4/16  
Angol blog URL: https://laitman.com/2020/06/why-cant-we-balance-ourselves/

20 jún 2020

Az emberiség összeegyeztethetetlensége, a természet integrális rendszerével

Kérdés: Ön azt mondja, hogy a vírus és minden, ami velünk történik,  az a természetből jön. Mit ért ez alatt?

Válasz: A természet rendszere mindaz ami körbevesz minket a kövületi, növényi, állati természet és az emberi társadalom.

A kövületi, növényi és állati szintek ösztönösen cselekszenek, azoknak a törvényeknek megfelelően melyeket a természet rendszere felébreszt bennük. Ennélfogva, nincs közöttük, és a természet rendszere között ellentmondás.

Az ember, két tulajdonságot foglal magába: egy egoista minőséget, mely arra készteti, hogy csak magára gondoljon, és egy másikat, amely az egész, őt körülvevő világgal való kapcsolatából származik.

Itt megmutatkozik az ellentmondás: az ember ellentétes az egész világgal. Mi ezt az ellentétet, nevezzük “egoizmusnak” , mely nincs jelen a kövületi, növényi és állati szinteken. Annak érdekében, hogy az ember, elérje céljait, és azt a vágyát, hogy egyre erősebb, nagyobb, gazdagabb és hatalmasabb legyen. Azaz, az ember készen áll arra, hogy elpusztítsa az egész őt körbevevő természetet, és meg is van erre a lehetősége.

Itt rejlik a probléma, hogy mit tehetünk az emberrel, annak érdekében, hogy a rendszer organikus résztvevőjévé váljon, a természet integrál részévé, és, hogy és ne legyen kívűlálló, azt gondolva,  hogy azt tehet amit csak akar?

Évről-évre és generációról-generációra az ember egyre hatalmasabbá válik. Pusztítja a természetet, mindent az uralma alá hajt, és olyan dolgokat tesz amire nincs is szüksége. Miért? Azért, hogy kielégítse kicsinyes,  személyes érdekeit.

Ez által az ember elégeti az erdőket, le csapolja a vízgyűjtőhelyeket,  és mindent megtesz annak érdekében, hogy minden pillanatban pénzt,keressen, hogy saját szűklátókörű önzését szolgálja, bár mindennek semmi értelme és logikája. Egyszerűen elpusztítja a természetet.

Kérdés: De mi magunk, nem vagyunk a természet része?

Válasz: Egyrészt mi részei vagyunk a természetnek, és nem is tudunk kilépni belőle, nem létezhetünk azon kívül. Másrész, egy olyan önző tulajdonsággal rendelkezünk, mely minket a természet fölé helyez.

Kérdés: A természetnek megvannak a saját törvényei: a nehézségi erő, a termodinamika törvényei és így tovább. Az elmúlt 200 év alatt az emberiség több mint 200 fizikai törvényt fedezett fel. Akkor melyek azok a törvények, melyeknek mi emberek, nem felelünk meg?

Válasz: mi a természet integrális törvényeivel nem egyezünk, mivel a természet egész rendszere összekapcsolódott és egy zárt rendszer formájában létezik, melynek magát kell támogatnia, fenntartania. Mi az integrál természet keretein túl lépünk, azt gondoljuk, hogy megtehetünk bármit amire csak az edott pillanatban szükségünk van.

Mondjuk azt, hogy gazdagabb akarok lenni mint mások. Ennek nincs igazolása, nincs jogosultsága de én ezt akarom, ennélfogva levágok erdőket, olajat pumpálok folyókba, szennyezem a levegőt. Nem érdekel engem, hogy mi történik ezek után, a legfontosabb az, hogy saját önző célomat elérjem.

Az állativilágban nincsenek ilyen célok. Az ő egyetlen céljuk az, hogy táplálják magukat és utódokat nemzenek. Ezen az állati célokon túl, az embernek vannak egyéb céljai: az, hogy mások fölé emelkedjen. Mindez annak az önzésnek köszönhető, mely arra kényszerít minket, hogy mindent fel használjunk, kihasználjuk a világban magunk körül, annak érdekében, hogy ezt a célt elérjük.

[265199]
KabTV “A korona vírus utáni korszak,” 20/04/02
Forras: https://laitman.com/2020/06/mismatch-of-man-with-the-integrality-of-nature/

18 jún 2020

A szenvedésen, és az örömön keresztül

Kérdés: A természet, befolyásolja a vágyainkat a szenvedésen és az örömön keresztül?

Válasz: Igen. A természet, a szenvedésen és az örömön keresztül irányat bennünket. Mi nem reagálunk semmi másra. Az igazság és hazugság, nagyon csekély változtatási erővel bír az emberen belül. A jutalom és büntetés, öröm és fájdalom, azonban komoly ösztönzők.  

Kérdés: A vágyaink intenzitásának növekedésével, mi is sebezhetőbbé válunk?

Válasz: Természetesen. Amikor valaki sebezhetőbb, érzékenyebb, könnyebb őt befolyásolni.

Kérdés: Ha megnézzük a száz évvel ezelőtt élt őseink szenvedéseit, azt látjuk, hogy sokkal komolyabb problémákkal kellett szembe nézniük, mint nekünk. Akkoriban például a járványok emberek százmillióival végeztek. Manapság egy apró nehézség, akár még az otthonmaradás kötelezettsége is katasztrófának tűnik.

Mi az oka, hogy a természet egyre sebezhetőbb lényekké fejleszt minket?

Válasz: Az oka az, hogy érzékenyebbé váljunk, világosabban megértsük ami történik, és a természet finom útmutatásait is megérezzük.

Kérdés: Mit gondol arról, hogy az emberek különböző módszereket dolgoztak ki, hogy semlegesíteni tudják vágyaikat, aminek következtében az emberek kevesebbet szenvednek. Ha a keleti iskolákat nézzük, azt találjuk, hogy az összes erre az elvre épül. Valóban segítenek, mert a kisebb vágy, kevesebb szenvedést eredményez.

Válasz: Viszont, ezekkel a technikákkal lefokozod magad az állati, növényi, sőt akár kövületi szintre.

[265815]
KabTV’s “A korona vírus utáni korszak,” 20/04/23
Forrás: https://laitman.com/2020/06/through-suffering-and-pleasure/

17 jún 2020

Az Új élet bejárata nyitva áll

A koronavírus 180 fokban megfordította életünket, de éppen ennek köszönhetően megtanuljuk, hogyan tekintsünk helyesen az életre. Az élet értelm,e nem a reggeltől estig tartó rohanás, a különböző üzletek körül forog, és nem az összes egoista vágyunk, és hajlamunk kielégítésére való törekvés. Nem támogatom az aszketizmust, de a beteljesedés akkor lehetséges, ha ezzel együtt elérjük az élet lényegét és célját, és ez a legfontosabb dolog számunkra. Ezért az élethez való hozzáállásnak olyannak kell lenni, hogy mindenekelőtt azt akarjuk felfedezni, hogy ez hova vezet bennünket.

Hogyan lehet megszabadulni a negatívumtól, a világjárvány idején és pozitívan nézni az életet? Úgy gondolom, hogy az emberiség előtt nagyon pozitív, és ígéretes perspektíva áll, ha az ember megérti, amit a természet készített elő neki.

És vica-verza, ha nem vagyunk egyetértésben a természettel, akkor szenvedni fogunk. A természet megtanítja nekünk, hogyan kell helyesen kapcsolódni az élethez. Elértük az érettséget, és most felnőttként lépünk be az élet új korszakába.

Lehet-e pozitív perspektíva az élettől, az ismeretlentől való félelem? Azonban nem hiszem, hogy félnünk kellene, mert olyan helyzetben vagyunk, mint a gyermekek, akik felnőttek, most szakmát kell szereznünk, és felnőttként kell felépíteni az életünket.

Az férfi (gever) a „legyőzés” – „hitgabrut” szóból származik, mert egy férfi legyőzi az összes nehézséget és problémát, és felépíti az életét: meg kell házasodnia, házat kell építenie, gyermekeket nemzeni, és minden szükséges dolgot biztosítani a számukra.

Így kell viszonyulnunk az élet ezen időszakához, hogy a legfontosabb ne az a vágy legyen, hogy meggazdagodjunk, különféle vállalkozásokat nyissunk, és a világ minden tájára elrepüljünk. Mindez lehetséges, de a legfontosabb, hogy megfigyeljük, miért csináljuk.

Tudnunk kell, hogyan lehet elérni az élet lényegét, annak célját, azaz egy új, korrigált emberiség, azaz korrigált önmagunk megépítését a világon. De nem a régi formában, amikor gyermekekként játszottunk, egymással versenyezve, hanem úgy, hogy komolyan vegyük magunkat és az életünket annak érdekében, hogy egy másik, tökéletes és örök, jelentéssel teli életbe való belépésként érzékeljük őket.

Az emberiség felnőtt, és felnőtt módon kell viselkednie; a koronavírus ilyen viselkedést követel meg tőlünk. Úgy kell viszonyulnunk ehhez, mint egy felhíváshoz, hogy vegyük komolyan az életünket. Ma az élet célja számunkra az öröm megszerzése. Holnap pedig felfedezünk egy új célt az életben, amely ezen élet örökkévalóvá tételét foglalja magában. A természet ezt követeli tőlünk.

[264950]
KabTV’s “A Világ,” 20/03/12
Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-entrance-to-a-new-life-is-open/

16 jún 2020

Vajon a természet lehetetlent követel tőlünk?

Kérdés: Mit ért ön, kapcsolat alatt? Baal HaSulam, a nagy Kabbalista, azt írja, hogy csak két törvény létezik a társadalomban, a megszerzés és az adakozás törvényei. A mi a természetünk által, azt szeretjük amikor megkapunk valamit a társadalomtól, de csak akkora  mértékben szeretünk adakozni, amekkora mértékben képesek vagyunk abból valamit nyerni.

Ennélfogva a probléma az, hogy nem tudjuk helyesen egyensúlyban tartani, hogy az embernek a társadalomban mennyit kell megszereznie, és mennyit kell adnia. Hogyha egy helyes egyensúly lenne, a megszerzés és az adakozás között, akkor képesek lennénk létrehozni a helyes kapcsolatot?

Dr. Laitman: az ásványi, növényi, és állati szinteken a természet, ezt ösztönösen szabályozza. Az emberi szinten azonban ezt nekünk kell a kezünkbe venni, de képtelenek vagyunk erre, mivel még nem ismerjük a teljes képet, a természet rendszerével kapcsolatban. Minket az önzés irányít, és mindenki az egész természetet, önmaga irányába akarja eltorzítani.

Kommentár: Ez a Kabbala Tudományának teljessége. Mekkora mértékben kapunk meg? Mekkora értékben adakozunk? Kinek adakozunk? Ki határozza meg mindezt?

Dr. Laitman: Mi képtelenek vagyunk előírni ezeket a direktívákat, mint állami szabályokat, nekünk a kölcsönkapcsolati rendszert kell érzékelni, ami magába foglalja a Természet minden erejét, és ezekkel eggyezésben cselekszik.

Kérdés: Azaz a megoldás nem az, hogy előírjuk az embernek, hogy mennyit szerezhet meg és mennyit kell adakoznia?

Dr. Laitman: Nem. Teljesen világosan érthető, hogy mi az ami a Természettel egyezésben van, és nem azzal van egyezésben, ami valakinek csak úgy eszébe jut. 

Kommentár: Az elég nyilvánvaló számunkra, hogy ez, hogy történik egy családban. Hogyha van kapcsolatom a gyermekeimmel, feleségemmel és rokonaimmal, akkor arra fogok törekedni, hogy annyit adakozzak feléjük amennyit csak lehetséges, ésönmagam számára csak a szükségleteimet szerezzem meg, mivel nekem a feléjük való adakozásból van igazán örömöm.

Dr. Laitman: Ez ösztönösen működik az emberben. De teszünk valamit, amikor nem érezzük ugyanazt a szomszéd irányában, vagy a felebarát irányában,  és feléjük semmi jót nem akarunk tenni? Ellenkezőleg, én úgy érzem, hogy felettük állok, hogy nagyobb vagyok, fontosabb vagyok náluk, ez kitölt engem, és örömet okoz.

Kérdés: Hogyan élvezhetnénk mások sikerét jobban, mint a sajátunkat, mint amikor a gyermekeink sikerének örülünk, mivel a gyermekeink fontosabbak számunkra? Honnan kaphatjuk meg ezt a felebaráti szeretet?

Kommentár: El tudod képzelni, hogy a természet mit követel tőlünk?!

Dr.Laitman: Igen a természet lehetetlent követel tőlünk

Kérdés: Akkor most mit csináljunk?

Dr. Laitman: Vegyünk erőt magából a természetből, amely természet bizonyos dolgokat elvár tőlünk, és akkor a természet ereje altruistává változtat minket. Ez  atermészet rakot be bennünket az egoizmus szintjére, de a tőle kepott erővel képessé válunk a helyes viselkedés vonalát megtalálni, az egoizus és az altruizmus között, azaz a megszerzés és az adakozás között és el tudjuk dönteni hogy magunkkal vagy másokkal törődjünk. S akkor majd meglátjuk, hogy hogyan változtathatjuk meg a világot.

[265472]
KabTV’s “A koronavírus időszak után,” 20/04/2
Forrás: https://laitman.com/2020/06/does-nature-require-the-impossible-from-us/

14 jún 2020

Miért akarja a Teremtő, hogy ellentétesnek érezzem magam Vele szemben?

Kérdés:

Miért akarja a Teremtő, hogy egyre nagyobb mértékben ellentétesnek érezzem magam Vele szemben?

Dr. Laitman:

A Teremtő semmit nem akar. Ez csak az mód, hogy mi beszélünk Róla. 

Tény, a Teremtő egy abszolút Erő, amely egyáltalán nem változik. Amikor valaki a Kabbala Bölcseletével foglalkozik, magára vonzza a Felső Fényt.  Ez befolyásolja az embert, ezért minden pillanatban mást és mást érez önmagán belül, egyre jobban érzi dolgok igaz állapotát. Egyrészt egyre önzőbb érzések öntik el, amikkel szemben gyengének érzi magát, nem képes ellenállni a legkisebb önző vágyának sem. Ez egy teljesen szükségszerű állapot, és folytatódni fog addig, ameddig nem kapcsolóik az ember a saját igaz formájában a csoporthoz.

Akkor magára tudja vonni a Felső Fényt. Ez felemeli és megtisztítja az embert és feltárja a második természetét, amely a Fény természetével megegyező, adakozó minőségű, és maga a szeretet. A természet két ellentétes része felemelkedik az emberen belül, a megszerzés és adakozás, szeretet és gyűlölet minőségei ezek. Ez lehetővé teszi az előre haladást, mintha két láb lenne ez a két erő, amely egyik a másik után mozogva.

Sok szerencsét ehhez mindenkinek!

[260819]
KabTV program: A Kabbala alapjai 20/6/12   

Forrás: https://laitman.com/2020/06/why-does-the-creator-want-me-to-feel-opposite-to-him/

13 jún 2020

Az eljövendő világ feltétele

Kérdés: 

Milyen lesz a gazdasági és politikai szerkezete az eljövendő világnak? 

Dr. Laitman:

Azt gondolom, hogy az országok közötti viszony, az emberek közötti viszonyoktól függ.  Ez pedig nem lehet torzabb, mint napjainkban, amikor az egyik ország, ellensége a másiknak. Az embereknek kell közelebb kerülniük egymáshoz. 

Hiszek abban, hogy minden az emberek közötti viszonnyal kezdődik, és azzal folytatódik, hogy kiszélesedik abban, hogy egész világ, sokkal barátságosabbá válik.

Ha ez nem történik meg, akkor mindenki elhiheti, hogy a természet fog kényszeríteni minket! Az összes vírusnak nevezett csapás, csak a kezdete a munkának. Sokkal több probléma vár még ránk, ha nem követjük az integrál természet mintáit.

Kérdés: Ezzel összefüggésben kijelenthetjük, hogy az Európai Unió csak akkor maradhat egyben, ha a kölcsönös segítség szoros köteléke, az európai népek között kialakul?

Dr. Laitman: 

Az Európai Uniót a mai formájában el is felejthetjük. Eljárt felette az idő. El kell indulni egy másik irányba, és elfelejteni, amin alapult ez a szervezet. Ezen a módon semmi értelme folytatni. 

Ha a koronavírus után visszatér minden a régi kerékvágásba, jobb bele sem gondolni, micsoda dolgok történhetnek. Legjobb, ha csendesen felmorzsolódik a régi rendszer. De azt gondolom, ez sem lesz egyszerű.

[265794]
KabTV program:  Kabbala alapjai,” 20/04/12 

Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-condition-for-the-future-world/

12 jún 2020

89 queries in 0,670 seconds.