Dr. Michael Laitman

Férfi és a Nő

Az Új élet bejárata nyitva áll

A koronavírus 180 fokban megfordította életünket, de éppen ennek köszönhetően megtanuljuk, hogyan tekintsünk helyesen az életre. Az élet értelm,e nem a reggeltől estig tartó rohanás, a különböző üzletek körül forog, és nem az összes egoista vágyunk, és hajlamunk kielégítésére való törekvés. Nem támogatom az aszketizmust, de a beteljesedés akkor lehetséges, ha ezzel együtt elérjük az élet lényegét és célját, és ez a legfontosabb dolog számunkra. Ezért az élethez való hozzáállásnak olyannak kell lenni, hogy mindenekelőtt azt akarjuk felfedezni, hogy ez hova vezet bennünket.

Hogyan lehet megszabadulni a negatívumtól, a világjárvány idején és pozitívan nézni az életet? Úgy gondolom, hogy az emberiség előtt nagyon pozitív, és ígéretes perspektíva áll, ha az ember megérti, amit a természet készített elő neki.

És vica-verza, ha nem vagyunk egyetértésben a természettel, akkor szenvedni fogunk. A természet megtanítja nekünk, hogyan kell helyesen kapcsolódni az élethez. Elértük az érettséget, és most felnőttként lépünk be az élet új korszakába.

Lehet-e pozitív perspektíva az élettől, az ismeretlentől való félelem? Azonban nem hiszem, hogy félnünk kellene, mert olyan helyzetben vagyunk, mint a gyermekek, akik felnőttek, most szakmát kell szereznünk, és felnőttként kell felépíteni az életünket.

Az férfi (gever) a „legyőzés” – „hitgabrut” szóból származik, mert egy férfi legyőzi az összes nehézséget és problémát, és felépíti az életét: meg kell házasodnia, házat kell építenie, gyermekeket nemzeni, és minden szükséges dolgot biztosítani a számukra.

Így kell viszonyulnunk az élet ezen időszakához, hogy a legfontosabb ne az a vágy legyen, hogy meggazdagodjunk, különféle vállalkozásokat nyissunk, és a világ minden tájára elrepüljünk. Mindez lehetséges, de a legfontosabb, hogy megfigyeljük, miért csináljuk.

Tudnunk kell, hogyan lehet elérni az élet lényegét, annak célját, azaz egy új, korrigált emberiség, azaz korrigált önmagunk megépítését a világon. De nem a régi formában, amikor gyermekekként játszottunk, egymással versenyezve, hanem úgy, hogy komolyan vegyük magunkat és az életünket annak érdekében, hogy egy másik, tökéletes és örök, jelentéssel teli életbe való belépésként érzékeljük őket.

Az emberiség felnőtt, és felnőtt módon kell viselkednie; a koronavírus ilyen viselkedést követel meg tőlünk. Úgy kell viszonyulnunk ehhez, mint egy felhíváshoz, hogy vegyük komolyan az életünket. Ma az élet célja számunkra az öröm megszerzése. Holnap pedig felfedezünk egy új célt az életben, amely ezen élet örökkévalóvá tételét foglalja magában. A természet ezt követeli tőlünk.

[264950]
KabTV’s “A Világ,” 20/03/12
Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-entrance-to-a-new-life-is-open/

16 jún 2020

Új élet 1210 – A női Erő, a társadalmi változások előidézéséhez

Idézet: Dr. Michael Laitman, Oren Levi és Nitzah Mazoz beszélgetéséből

A női erő olyan, mint egy motor(hajtómű), amely a férfiak közötti, kapcsolat iránti vágyat teremti meg. Természetüknél fogva, a nők az otthont képviselik vagy a Malchut szfírát. A nők biztonságban érzik magukat és ellenőrzésük alatt tartják a világos határokal körül írt saját területüket, és ilyen módon versenyeznek egymással. A nőknek meg kell tanulniuk az összekapcsolódást az egység érdekében, nem azért, hogy bárkit elnyomjanak, hanem azért hogy egy jó környezetet, és új otthont építsenek mindenki számára. Egy nemzetben, amely az, általános szabály szerint él, “ szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Minden nő tanítani fogja a férjét és gyermekeit, a helyes kapcsolatra. A társadalom korrekciója, olyan oktatási rendszer révén lehetséges, amely megtanítja a férfiakat és a nőket a megfelelő kapcsolatokra, és a béke reményét hozza el.

[261560]

Forrás:https://laitman.com/2020/04/new-life-1210-the-feminine-power-to-bring-about-social-change/

08 jún 2020

Egy nő spirituális szerepe

Ki a korrigáltabb? A férfi, vagy a nő?

Kérdés:

Mondhatjuk, hogy a spirituális út elején, egy nő korrigáltabb, mint egy férfi?  

Válasz:

Részben igen. Másfelől a férfi viszonya ehhez, nagyobb lehetőséget teremt a saját korrekciójára, mint egy nő esetében. Tehát bizonyos állapotokban nem lehet kijelenteni, hogy egy férfinek több feltételnek kellene megfelelnie a korrekcióhoz, vagy akár több lehetősége lenne, mint egy nőnek.

A nőknek sokkal kiegyensúlyozottabb az egoizmusuk, ezért sokkal kevesebb egoista állapotba billenek, mint a férfiak. A férfiakban ez ellenkező módon van elrendezve. A férfiak és a nők között hatalmas különbség húzódik meg, az egoista állapotok teljes palettája mentén.

[264090]

Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-spiritual-role-of-a-woman-part-10/

03 jún 2020

Koronavírus és a sötétben tapogatózó emberiség

Kérdés: Lesznek a koronavírusnak spirituális következményei? Jelen pillanatban az emberiség szenved, félelem járja át, és mindezidáig nem jutott messze menő következtetésekig.

Válasz: Az ember még mindig a sötétben tapogatózik. Hol fogok dolgozni? Hova járnak tanulni a gyerekeim? Hogy javul majd a helyzet? Meddig kell még itthon maradnom? És sok kérdés merül fel. Mi a helyzet a feleségemmel, a gyerekeimmel? Alig látom őket, de most végre megismerhetem őket.

Mindez nem könnyű. Még néhány hónapot így kell töltenünk, és ha nem folytatunk komoly tanító munkát a lakosság körében, akkor a családok fel fognak bomlani.

Megjegyzés: Ezek nem túl jó előrejelzések.

Rav kommentje: Ez van. Amikor az emberek hirtelen kis helyen egyesülnek, akkor az egoizmus különféle oldalaival ismertetik meg egymást. Ezzel nem könnyű megbirkózni.

De több féle leckét és szemináriumot szeretnék lefolytatni a jövőben, feltenni mindent a weboldalunkra, ami lehetséges. Ez megakadályozza a tragédiát.

Kérdés: Hogyan nem akarják majd az emberek meggyilkolni egymást a karantén alatt?

Válasz: Pont ellenkezőleg. Megtanítjuk az embereknek, hogy a köztünk lévő fizikai távolság egy belső, szívet melengető, spirituális kapcsolathoz vezet, és megérezhetik a Teremtőnek nevezett újfajta erő megjelenését.

Azt írja a Tóra: „Férj és feleség, és kettejük között a Teremtő.” Ily módon találhatunk rá a Teremtőre, akár még férj és feleség között is. Minden a közöttünk lévő térben helyezkedik el.

https://laitman.com/2020/04/coronavirus-humanity-at-a-loss/

24 ápr 2020

A másfajta szerelemről

Kérdés: Ha az emberek baráti kapcsolatban maradnak válás után, akkor a szerelem nem forrasztotta őket egymáshoz?

Válasz: Lehetséges, hogy a szeretet összekapcsolta őket. Többféle szerelem létezik.

Ha tisztelek egy másik lényt, vonzódást érzek iránta, de ez még nem elég a szerelemhez, bár így is megérthetem, respektálhatom, segíthetem, sőt hűséges maradhatok hozzá.

De a szerelem egy ettől teljesen eltérő állapot. A szerelem nem a kölcsönösségről szól.

 „Én adok neked, és te pedig nekem” – ez az, amit baráti felállásnak nevezünk. Szerelemről akkor beszélünk, amikor az „Én adok neked, te pedig nekem” állapotát felváltja az „Én adok neked.” Ennyi.

Két ember találkozik, összekötik az életüket, és abban a hitben élnek, hogy ez szerelem, holott valójában semmi több, mint barátság. Eljuthatnak egy színtisztán fiziológiai szintre, vagy arra, ahol az emberek segítséget adnak egymásnak. De ez nem szerelem.

Szerelemnek azt az állapotot hívjuk, amikor elégedettséget okoz pusztán az, hogy kitöltesz másvalakit, és ezért nem vársz el semmilyen viszonzást.

https://laitman.com/2020/02/love-can-be-different/

15 feb 2020

Férfi és nő, nyolcadik rész

Családi élet – a tárgyaláson alapuló rendszer

Megjegyzés: A kabbalisták azt tanácsolják, hogy a családi viszályok megelőzése céljából már előre határozzunk meg egy világos keretet, és fektessünk le kapcsolati határokat. Nem szabad félnünk, hogy ezekre emlékeztessük egymást, és attól sem, hogy megsértésük esetén jelezzünk a másik felé.

Rav kommentje: A családi élet egy olyan egyezség, amely persze változhat. De így is egy szerződésen alapuló rendszer.

Két ember szerződéses viszonyba lép egymással. A szerződés időben elnyúló, folyamatosan változó és fejlődő. A felekhez később gyerekek, közös ingatlan és egymásra gyakorolt hatások is társulnak, amelyek hatványozzák azokat a benyomásokat, amelyet a partnerek az életükre, a családra gyakorolnak.

Más szavakkal, folyamatosan tágítják a szerződés hatókörét. Ezért a szerződést minden lehetséges alkalommal meg kell vitatni.

Megjegyzés: Ugyanez a megállapodás áll a hasonló elgondolásokkal bíró barátok alkotta kabbalista csoport hátterében is. Nekem mégis úgy tűnik, hogy a családban jóval több a kommunikáció és az interakció, mint a kabbalista csoportban. Legalábbis, ami az anyagi és érzelmi megnyilvánulásokat illeti.

A hasonló emberek alkotta csoportot a megegyező elgondolás tartja össze. Ez azonban elvont, és nem jelenik meg az érzések szintjén.

Rav kommentje: Ha lehetséges volna ilyenfajta kapcsolatot, ilyenfajta egységet létre hozni egy házaspár tagjainál, az a spirituális cél elérésének tekintetében komoly ösztönző erővel bírna.

Kérdés: Ez azt jelenti, hogy ha mindkét fél elfogadja, akkor átvehetik a csoportmunkára vonatkozó, Rabash-féle alapelveket, és alkalmazhatják azokat családon belül?

Válasz: Ez nagyon nehéz, de lehetséges.

Kérdés: Jól értem, hogy jóval nehezebb a használatuk a családban, mint a csoportban?

Válasz: Nem tudom. Nehéz erről beszélnem. Noha a tanítványaim közül tettek erre néhányan sikeres kísérletet, ami nagy öröm számomra, ez még így is csak néhány elszigetelt eset.

Kérdés: Ezzel együtt, javasolná pároknak ezt a típusú munkát?

Válasz: Igen és nem. A probléma az, hogy a férfinak először meg kell tanulnia, hogy a férfi csoporton belül saját maga ura legyen.

Ezt az ember történelmi múltjában is látjuk. Amikor férfivá válik, vagyis a férfiak csoportjában van, ahol elkezdi megszerezni a kapcsolatot a Teremtővel, ez az a pont, amikor képessé válik arra, hogy a megfelelő nővel kapcsolódjon. Nem egyszerű folyamat.

Kérdés: A családban végzett munka felválthatja a csoportmunkát?

Válasz: Azt tanácsolom, hogy senki ne kezdje el a munkát otthon, amíg igazán be nem dolgozta magát a csoportba.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-8/

17 dec 2019

Férfi és nő, hetedik rész

Szükséges, hogy férj és feleség azonos közegből származzanak

Megjegyzés: A kabbala beszél a formaazonosság törvényéről, amely kimondja, hogy olyan partnert kell találnunk, akivel megegyező minőségeink és értékrendünk van.

Rav kommentje: Igen, ez elengedhetetlen. Tanácsos olyan partnert keresni, aki veled megegyező háttérrel rendelkezik, és aki közel áll hozzád.

Megjegyzés: A kabbala azonban azt is mondja, hogy az ellentétek közötti kapcsolat nagyobb és jobb hatással jár.

Rav kommentje: Nem „hatásokra” van szükségünk. Béke és normális létezés kell nekünk. És ez egyet jelent a családdal.

Kell, hogy a feleségem értse az ízlésemet, a szokásaimat. Hogy érezzen engem, mivel ő valami hasonlót látott abban a közösségben, ahol felnőtt. Ha a Föld másik feléről származó nőt veszek el, működhet a dolog, de egy tisztán ösztönös szinten mindig lesznek félreértések köztünk.

Kérdés: Továbbra is a minőségek közötti hasonlóságot propagálja?

Válasz: Igen. Látjuk ezt a Tórában is, ahol Ábrahám azt tanácsolja a fiatal férfiaknak, hogy saját szülőföldjükről szerezzenek maguknak feleséget.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-7/

16 dec 2019

Férfi és nő, hatodik rész

Mit látunk másokban?

Kérdés: Manapság egyre több ember képes család nélkül élni. Ugyanakkor, még senki nem számolt le a család eszményével.

Közelítsünk a kérdéshez a valóságérzékelés szempontjából. A kabbalisták azt javasolják, hogy tanuljuk meg nem látni házastársunk negatív jellemzőit. Azok ugyanis nem hozzá tartoznak, hanem az én hozzá kapcsolódó attitűdömhöz. Miképp tudjuk ezt az elvet átültetni a gyakorlatba?

Válasz: Számos forrás leírja, hogy az ember semmi mást nem lát a külvilágból, mint a saját tükröződését másokban. Azaz soha nem látom a másik személy, sőt, állat, növény, vagy bármi más minőségeit.

Bármilyen tárgyról van szó, mindig a saját tulajdonságaim lenyomatát szemlélem benne. Különösen vonatkozik ez arra, aki „szem előtt van”, akivel élek. Ez természetes. Mindenképp figyelembe kell ezt vennünk.

Megjegyzés: Az az érzésem, hogy az emberek tudásának ez nem természetes része.

Rav megjegyzése: Mindenki egyet ért ezzel a tudással, de nem képesek eszerint élni. Az elvek szintjén persze elfogadják.

Kérdés: És mi van ekkor? Milyen módon közelítsük meg ezt a nehézséget?

Válasz: Annak alapján, ahol most tartunk ebben, a dolgok nem igazán állnak össze. Tegyük most félre ezt a kérdést, és majd később látni fogjuk, hogy minden ilyesfajta problémára egyetlen megoldás létezik.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-6/

15 dec 2019

Férfi és nő, ötödik rész

A férfi és nő közötti kapcsolat fejlődése

Kérdés: Hogyan segíthet a kabbala a férfi és nő közötti kapcsolat kialakításában?

Válasz: Látjuk, hogy miközben az emberiség fejlődik, egyre bonyolultabbá válik. Valamikor a társadalom szabályozta a férfi és nő közötti kapcsolatokat: a falu, a kisváros, a vallások, hagyományok, és így tovább.

A férfiakat például olyan jogok illették meg, amelyek a nőket nem, és minden ehhez hasonlóan működött. Minden nagyon egyszerű volt. A nő tisztában volt a céljával. A férfi szintén tudta, hogy mit akar elérni.

Mindkét nem megértette, hogy miért létezik, és milyen módon kell élnie. Nem nyílt rá lehetőségük, hogy a család vagy az együttműködés új formáit vezessék be, hogy valami eltérővel helyettesítsék a már meglévőt. Minden nagyon nyugodt és letisztult volt.

A lány és a fiú is saját családjukban nevelkedtek. Szüleik kapcsolata szolgált mintaként, amelyből megértették, mit jelent családi életet élni. Ők is ezt tűzték ki célul, megházasodtak, és hasonló módon élték az életüket.

Mindez addig folytatódott, ameddig az emberiség el nem kezdett kilépni ezekből a keretekből.

Az egoizmus fejlődésének különböző szintjeit különböztetjük meg: alapvető vágyak, mint az étel, szex, család, valamint a szociális vágyak, például a vagyon, tisztelet kivívása, hatalom és tudás. Mindaddig nyugalom uralkodik, ameddig a vágyak fejlődése nem haladja meg az elemi szintet. Az ilyen társadalmak normális módon léteznek. Nincsenek magasabb rendű ösztönzéseik.

Amint a társadalom eléri azt a szintet, amikor érdeklődni kezd a vagyon, hatalom és tudás iránt, problémák keletkeznek. Ezek oka, hogy az emberek vágyai sokkal erősebbek, mint az étel, szex és család iránti szükségletek.

Mindezeknek megfelelően, a személy elhagyja családját, hogy magasztosabb célok felé törjön. Ha általánosságban vizsgáljuk, ebből adódik az a zavarodottság, aminek a mi időnkben tanúi lehetünk.

14 dec 2019

Férfi és nő, negyedik rész

Van a léleknek neme?

Kérdés: Van a léleknek neme? Ha például ebben az életben egy személy nő, akkor a lelke a következő életben női testbe fog öltözni? Vagy ez nem így van?

Válasz: Mondjuk azt, hogy így van.

Kérdés: Mit mond erről a kabbala?

Válasz: A kabbala egyáltalán nem foglalkozik az ilyesfajta elgondolásokkal, mivel a mi világunk illuzórikus, az érzékszerveink által megalkotott képeken alapul.

Megjegyzés: Lelkekről beszélgetünk, illetve arról a tényről, hogy ez az energiacsomag mindenféle átváltozásokon megy keresztül, és folyamatosan testekbe öltözik, egészen a végső korrekcióig.

Rav kommentje: Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy a férfi lélek férfi testbe, a női lélek női testbe öltözik.

Kérdés: Ez az energiacsomag, vagy máshogy kifejezve, ez a minőségekből álló gyűjtemény csak az emberekre jellemző? Vagy alacsonyabb rendű anyagi formákat is ölthet magára?

Válasz: Nem, az emberi formán kívül más nem jön szóba. Ez nem hinduizmus.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-4/

13 dec 2019

91 queries in 0,223 seconds.