Dr. Michael Laitman

Férfi és a Nő

Férfi és nő, harmadik rész

Honnan származnak a férfi és női részek?

Kérdés: A Teremtés egésze az élvezet iránti vággyal egyenlő. A saját magamért történő élvezeti vágy neve női rész, ami a Teremtőért vágyakozik az élvezetre, az a férfi. Mit jelent ez?

Válasz: A női és férfi részek kezdetben nem jelentek meg a teremtett lényben, mivel annak először egy bizonyos fejlődésen kellett keresztül mennie.

Hasonló ez ahhoz, ahogy a világegyetemünk a lehető legkisebb energiarészecskéből lett megteremtve, azonban ez az energia a legmagasabb osztályt és szintet képviseli. Elegendő volt, hogy minden belőle fejlődjön ki, ami a világűrben található, még az is, amiről még nem is tudunk. Több milliárdszor nagyobb annál, mint amit elképzelünk, mindazzal együtt, ami kitölti.

És mindez egy apró energiarészecskéből született, ami a felső szintről tört át a mi szintünkre.

Ez a részecske mindent magába foglalt, minden fajta pozitív és negatív minőségeket, amik később kiterjedtek, fejlődtek, és egymás ellentéteivé váltak. Mégis, mindez egyetlen pontból származik, amelyben ezek a minőségek még különbségek nélkül, a lehetőség állapotában voltak.

Ezért amikor nőről és férfiról beszélünk, akkor az ő prototípusuk ez a pont, ez az Ádámnak nevezett kép, akiben tulajdonképpen nem is léteztek férfi vagy női részek. A lehetőség szintjén voltak, és fokozatosan fejlődtek ki ebből az objektumból.

A mi világunkban ez a teremtett anyag lépcsőzetes fejlődésén keresztül jelent meg: az ásványoktól a növényi és állati szinteken át az ember megjelenéséig.

Amint a kabbalában le van írva, a fejlődés köztes állapotokat érintve zajlott, ásványoktól a növényekig, a növényektől az állatokig, és az állatitól az emberig, aki a majomból fejlődött ki.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-3/

12 dec 2019

Férfi és nő, második rész

Ki Ádám?

Kérdés: Kezdetben a Teremtő megteremtette az egyetlen, teremtett lényt. Ezt a teremtett lényt vagy programot úgy hívják, hogy „egyetlen vágy – Adam HaRishon”. Ez is felosztható női és férfi részekre?

Válasz: Igen, mindkét rész egyszerre kapcsolódik egymáshoz és kiegészíti a másikat.

Kérdés: Az allegorikus történet úgy szól, hogy először csak Ádám, a férfi rész lett megteremtve, majd ezt követően, az ő oldalbordájából teremtetett meg a nő. Hogyan magyarázza ezt?

Válasz: Nagyon egyszerű. A Teremtő nem más, mint az adakozás minősége. Valójában nem tudjuk meghatározni, hogy mi is Ő, mert teljeséggel rajtunk kívül áll. Amikor magunkban érezzük, a férfi és női jellegek kombinációjaként definiáljuk.

Kérdés: Mi ez az Ádám névre hallgató teremtett lény?

Válasz: Ádám a következő: egy természetes, ösztönös adakozási szándékkal felruházott, tíz szférába rendeződött megszerzési vágy. Ebben a formában akár angyalnak is nevezhető. Azaz teljességgel ideális minőséggel bír: igen apró, nulla állapotban van, amelyre sem a megszerzés, sem az adakozás nem jellemző.

Igen nehéz kihámozni a teljes történetet, de lehetséges. A Zohár könyve és más kabbalista művek úgy magyarázzák, hogy a megszerző és adakozó részek kölcsönösen kiegészítik egymást, amikor nullává redukálódnak.

Ennél fogva, ez az Ádámnak nevezett rendszer nem egy személy, és nem is teremtett lény, hanem olyan minőség, amely magában foglalja az egymást kölcsönösen kiegészítő és egymással kapcsolatban lévő pozitív és negatív erőket. Ezek lehetőségként léteznek. Ezt az erőt biztosító eszközt nevezzük Ádámnak.

Kérdés: Tanultunk az egyenes Fény négy állomásáról. Melyik állomás során lett megteremtve Ádám? Van köze a négy állomáshoz?

Válasz: Nincs. Először megtörtént az egyenes Fény négy fejlődési állapota, aztán keletkeztek a világok: Adam Kadmon, Atzilut, Beria, Yetzira és Assiya. És csak ezen a ponton váltak a körülmények alkalmassá az Ádámnak nevezett rendszer megteremtésére.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-2/

11 dec 2019

Férfi és nő, első rész

Az univerzum kettős ereje

Kérdés: A kabbalisták azt írják, hogy a nemek közötti kapcsolat alkotja a teljes univerzum alapját. Azért vannak az emberek férfira és nőre osztva, mert a Teremtő mellett ott van a teremtett lény is?

Válasz: Igen. Az univerzum kétféle ereje, az adakozásé és a megszerzésé, az anyagban a férfi és a nő formájában jelentkezik.

Kérdés: Tehát az adakozás ereje adja a férfi lényegét, a nő esszenciája pedig a megszerzés?

Válasz: Igen, de tisztán feltételes jelleggel. Ha az elvek szintjén, az erők szempontjából nézzük, ez igaz: a férfi erő ad, a női befogad. Viszont hogyha megszerzésről és adakozásról beszélünk, ez nem jelenti azt, hogy a női erő összhangban van a befogadás egoista minőségével, illetve a férfi erő az adakozás altruista jellegével.

Minden egyes személyben mindkét típusú erő jelen van, férfi és női egyaránt.

https://laitman.com/2019/11/male-and-female-part-1/

10 dec 2019

Család és házasság, tizenharmadik rész

Lelkitársak

Kérdés: Hogyan alakult ki az az elrendeződés, hogy az embernek családja és rokonai vannak?

Válasz: Minden a spirituális rendszerből ered.

Kérdés: Az azonos családba tartozó emberek lelki társak is?

Válasz: Igen, közel állnak egymáshoz. Valamilyen szinten az ember a motorja az ő működésüknek. Neked kell táplálnod őket, és bizonyos értelemben, a gondjukat viselned. Lehetséges, hogy idővel a kapcsolat materiális és spirituális formát is ölt majd.

Kérdés: A kabbala szerint a személynek gondoskodnia kell a családjáról. Még parancsolat is kötelez erre. Hogyan kell kinéznie a rokonokkal (nagynénik, nagybácsik, nagyszülők) való kapcsolatnak?

Válasz: A jelenben formálódik a spirituális útra lépésünk. Az a sejtésem, hogy a későbbiekben, amikor a tömegek is elérnek a spiritualitás állapotába, a kapcsolatok struktúrája a spirituális rendező elveknek megfelelően fog új alapokra helyeződni.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-13/

09 dec 2019

Család és házasság, tizenkettedik rész

A házastársak a legmeghittebb partnerek

Kérdés: A zuhanások és emelkedések a Teremtő feltárulásai?

Válasz: Igen. Nincs vágyakozás a Teremtő feltárulására a jó állapotokban, csak a rosszakban. Minden spirituális emelkedésben érdekelt személy csak akkor siet előre az úton, ha összezavarodik vagy megrázkódtatás érte. A személy csak a kétféle erő befolyása alatt cselekszik.

Így kap jelentőséget, hogy a családban két hitvestárs van. A házastársak egymás legmeghittebb kísérői, akik segítik és kiegészítik egymást, finom utalásokból megértik a másikat, és a felelősséget képesek átvenni egymástól. Ezért mondják, hogy olyan, mintha egyetlen testet alkotnának.

Kérdés: Mintha azt mondta volna korábban, hogy a férj nyugodtan megoszthatja legtitkosabb spirituális elérését is a feleségével.

Válasz: Nem probléma, ha bármit megoszt az ember a feleségével, persze ez a kapcsolat minőségének is a függvénye. A csoportbéli barátok felé azonban nem szabad megtenni ezeket a megosztásokat.

Kérdés: Mit javasol abban az esetben, ha az egyik házastárs foglalkozik a kabbalával, a másik pedig nem?

Válasz: Ha a családod nem követ az úton, ne terheld őket a problémáiddal. Kezeld nyugalommal mindazokat az állapotokat, amiken keresztül haladsz, hogy ne érezzenek belőle semmit. Add meg nekik a lehetőséget, hogy kényelmesen éljenek. Neked megvan a saját spirituális életed, velük távolságtartóbb hangot kell megütnöd.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-12/

08 dec 2019

Család és házasság, tizenegyedik rész

A Teremtő feltárulásának jelei

Kérdés: Honnan tudjuk, hogy a Teremtő feltárult közöttünk? Léteznek konkrét jelei ennek?

Válasz: Amikor egymásnak erősen ellentmondó megrázkódtatásokat érzel, egyik szélsőségtől a másikig dobál az élet, nem érted, hogy mi történik veled, és nem tudod, milyen soron következő állapotok várnak rád – ezek a haladás jelei.

A zuhanás a legfontosabb állapot, amikor a személy azt érzi, hogy nincs remény, a tisztánlátás megszűnik, mintha valami ködös tájon haladnánk keresztül. De türelmesen végig kell mennünk ezeken az állapotokon, módszeresen részt venni a csoportban, és minden másban, amiről a kabbala beszél. Néhány nap elteltével egy új világ tárul fel.

Kérdés: Amikor ez az erő megjelenik valakiben, hogyan változik meg a családja?

Válasz: Mindig ugyanaz zajlik, csak növekvő mértékben. A személy belehullik ebbe a világba, az általa már megtapasztalt spirituális állapot szöges ellentétébe. El sem bírta volna képzelni, hogy ilyen állapotokba lehet lezuhanni. De aztán ismét felemelkedik. Megint elbukik, és megint felemelkedik. Ahogy elbukik, egy újabb adag egoizmust kanalaz össze a mi világunkból, avval a céllal, hogy felemelje a korrekcióhoz.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-11/

07 dec 2019

Család és házasság, tizedik rész

Egyetlen megoldás az összes problémára

Kérdés: Mit mond a kabbala az olyan családon belüli jelenségekről, mint a féltékenység vagy megcsalás? Hogyan viszonyuljunk ezekhez?

Válasz: Természetes dolgok, mivel állatok vagyunk, és valamekkora mértékben emberek is. Ha a legmagasabb szintű kapcsolatunk határoz meg minden mást, akkor nem lesz nehézség, mindig érteni fogjuk egymást.

Manapság mindent a megfélemlítés mozgat, mind a férj, mind a feleség számára. A válás réme, megfűszerezve a többi rémmel, mint a rendőrség, bíróság, lehetséges erőszak és mások, mindig lehetséges alternatívát jelent. Persze ezt a nem kívánatos kifutást optimális esetben sikerül elkerülnünk.

Mindazonáltal, ameddig nem érjük el a tökéletességet, és nem keverednek egymással a spirituális és materiális világok, minden ilyen probléma továbbra is jelen lesz. Mindazok, akik kabbalát tanulnak, ezeket a viszontagságokat nem hogy kevésbé, hanem intenzívebb módon fogják megtapasztalni, mint mások.

Kérdés: Azt állítja, hogy egyetlen megoldás van minden problémára, és ez a Teremtő feltárása? Ha Ő felfedésre kerül, minden kitisztul?

Válasz: A mi világunkban is látjuk, hogy semmi más lehetőség nincs.

Kérdés: Igen, de ez nem nagyon időigényes?

Válasz: Az nem számít. Cselekednünk kell, szakítani fejlődésünk jelenlegi formájával, amely sehova nem vezet minket.

Kérdés: Tud bármilyen megoldást kínálni a kabbala?

Válasz: El kell kezdenünk dolgozni, egyfolytában művelni magunkat, és megérteni, mik is vagyunk. Állatok vagyunk, és ha nem fordulunk a kabbala felé, akkor egy darabig talán még nagyobb állatok leszünk. Ahogy mondva van: „ahogy nő a tudás, a bánat is megszaporodik.”

A személy egója folyamatosan növekszik, és lehet, hogy ezzel a folyamattal képtelen megbirkózni. Megérti a problémákat, de nem tud mit kezdeni velük. Korrigálja magát a spiritualitás szintjén, és elképzelhető, hogy leesik az egoista, földi szintre. Ez az utunk, mindez elkerülhetetlen.

Kérdés: Azt mondja, hogy igyekezni, próbálkozni kell, és erőfeszítéseket tenni. Miért?

Válasz: Ez a fejlődés útja. Nézd, milyen mintát követnek a dolgok: egy tetszőleges egyén felemelkedik, aztán elbukik, és eltűnik. Aztán egy másik, egy harmadik, és így tovább. Felbukkannak és eltűnnek. Ez a fejlődési pálya. Semmi újat nem teszünk amikor a kabbalista utat követjük, mindössze annyit, hogy felgyorsítjuk az időt. Mindannyiunk életét hasonló örvények határozzák meg.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-10/

06 dec 2019

Család és házasság, kilencedik rész

Ki vezeti a családot?

Kérdés: Ki legyen felelős a család vezetéséért?

Válasz: Annak feladata a vezetés, aki férj és feleség között áll, és akit Teremtőnek hívnak. Férj és feleség, és közöttük a Teremtő, aki irányít.

Kérdés: És mielőtt Ő felbukkan, ki irányítson?

Válasz: Hogy lehet ezt meghatározni? Egyáltalán miért kell irányítani? A hangsúly a kapcsolaton, együttműködésen, egységre lépésen és kölcsönös egymásban foglaltatáson kell, hogy legyen.

El kell érnünk azt az állapotot, ahol szavak nélkül is megértünk mindent, ahol a támogatás és a kommunikáció gondolati úton történik. Egyáltalán nincs szükség rá, hogy beszéljünk. Nincs igaza a feleségnek, aki letorkollja férjét: „Soha nem beszélsz hozzám.” A férfi hallgatagabb, míg az asszony általában többet beszél.

De a legjobb állapot valójában az, amikor nem szorulnak rá a kommunikációra, még érintés útján sem. Egyetlen organizmusként élik meg egymást.

Ily módon érzem a páromat, a gyermekeimet és a családomat. Ezért mondja az idézet: „Az ember felesége olyan, mint a teste.” Akár ilyen mértékben is érezhetjük egymást.

Kérdés: Ezért van az, hogy ha ténylegesen szeretnénk felfedni a Teremtőt, az idegent a hozzánk legközelebb álló személyként kell érzékelnünk?

Válasz: Igen. Azaz kizárólag a család segítségével lehetetlen elérni a Teremtővel való kapcsolatot.

Kérdés: Vagyis lehetséges, viszont a kapcsolat minimális lesz.

Válasz: Olyannyira, hogy elképzelni sem tudom. A személynek szüksége van az egészséges egoizmusra, ami „kivezeti önmagából”. Ugyanarra a belső egoizmusra van szüksége, amikor családját vagy más személyt, mint hozzá közel álló embereket képzeli el. Így lesz különbség “azok” és “ezek”, “külső” és “belső” között. És ekkor lesz képes orientálódni, minden fajta kommunikációs modelleket felépíteni önmagában, amikor másokkal érintkezik. Csak így lehet haladni.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-9/

05 dec 2019

Család és házasság, nyolcadik rész

Mindenkit érezz közel önmagadhoz!

Kérdés: Kimondhatjuk azt, hogy a család csak azt a célt szolgálja, hogy megtanuljunk helyesen adni? Lehet, hogy ez az adás önző, de legalább látok példákat a megfelelő viselkedésre.

Válasz: Igen, valami ilyesmiről van szó. A család jól ábrázolja azt a helyzetet, hogy ha egy személy hozzá közel állónak érez egy másikat, akkor kész őt úgy kezelni, mint saját magát.

Tehát a feladat: mindenkit közel érezni magunkhoz. Ebben áll a kabbala módszere. Ezt a képességet a felső Fény hozza létre bennünk.

Megjegyzés: Azt állította, hogy öt féle vágy létezik bennünk. Azaz úgy működik ez, hogy saját vágyam darabjait önmagamon kívül érzékelem, és idegennek érzem, és más vágydarabokat pedig sajátomként látok, és ezek kitöltése természettől fogva fontos számomra.

Rav kommentje: Az egész világ, minden, amit észlelek az én vágyam. Belülről érzékelem önmagamat.

Kérdés: De egyes részeket kívül, másokat önmagamon belül észlelek.

Válasz: Így igaz. Csak azok a vágyak idegenek a számomra, amelyeket külsőkként érzékelek. Mégis, ezek a legfontosabbak.

Kérdés: Hol helyezkedik el a család mindebben?

Válasz: A család helye középen, az „én” és a külső világ határán van. Egy átmeneti kapocsként szolgál, abban segít, hogy képesek legyünk a külső világot önmagunkként tudatosítani.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-8/

04 dec 2019

Család és házasság, hetedik rész

Az ego keretein túl

Megjegyzés: Azt állította, hogy az ember ösztönösen tapasztalja meg az első szerelem érzését 12 évesen vagy még korábban. Ezt követően történik meg első ízben, hogy valaki szeretetet érez a gyermeke felé. Mindez azt a célt szolgálja, hogy érezzük a példát, annak módját, hogyan kell helyesen viszonyulni a felebaráthoz, az egész emberiséghez?

Rav kommentje: Igen, majd ezt követően a Teremtőhöz.

Kérdés: Hasonlóak egymáshoz ezek a kapcsolatok?

Válasz: Minden alkalommal más-más szinten nyilvánulnak meg.

Ha a gyerek vagy család felé irányuló szeretetre gondolunk, tudjuk, hogy ez olyan szeretetforma, amely mindenkiben kihajt, az embernek azonban nevelnie, táplálnia kell azt.

Ha az idegenekre irányuló szeretet a téma, akkor már ki kell lépnünk az egoizmusunk adta keretek közül. Egoizmusunk olyan, mintha valamilyen parcellára vonatkozna: „Ez az enyém, meg még ez és ez.” Minden, ami az én tulajdonom, azt szeretem, ahhoz vonzódom, azt becsben tartom. És semmit nem törődök azzal, ami túlmutat az egoizmusom horizontján. Sőt, odáig is elmegyünk, hogy azokat a dolgokat szükségtelennek ítéljük, és nem akarjuk őket a magunk közelében látni.                                                                                                                                       

Tehát érzékeljük, hogy itt megkerülhetetlen az önmagunkon végzett munka. Látnom kell, hogy mi helyezkedik el az egoizmusomon túl. És minden, ami azon kívül van, az gyakorlatilag a Teremtő. Ahogy elkezdek viszonyt kiépíteni mindazzal, ami túl van az egoizmuson, úgy építem ki a kapcsolatomat a Teremtővel.

Ebből következik, hogy meg kell határoznom a Teremtőhöz fűződő viszonyomat, és ebből kiindulva kell minden olyan dologhoz viszonyulnom, ami az egoizmusomon kívül létezik.

Kérdés: Vagyis úgy tűnik, hogy a nagy egóval rendelkező személy beszűkült keretek között éli az életét. Még a családját sem érzi sajátjának?

Válasz: Nem. De ez nem jelenti azt, hogy ez az illető képtelen meghaladni az egója határait. Talán épp azzal kap nagy lökést az élettől, hogy megadatik neki a gonosz felismerése.

Előre haladásunk lényegét a zsugorodás és kitágulás váltakozása adja: belégzés – kilégzés, kilégzés – belégzés. Ha valaki nagy egoizmussal rendelkezik, és önmagán kívül senki mást nem érzékel, lehet, hogy nem is tudatosodik számára, de éppen ez juttatja őt hozzá a Teremtő mélyebb szintű eléréséhez.

A legnagyobb kabbalisták, mielőtt elérésbe kerültek volna, óriási egoisták voltak.

https://laitman.com/2019/12/family-and-marriage-part-7/

03 dec 2019

87 queries in 0,164 seconds.