Kérdés: Gyakran előfordul frusztráció és depresszió a mély félelem miatt, hogy egyedül maradunk ebben a világban, leszakadva a szeretteinkkel való kapcsolatról. Más szóval, létezik egy szilárd alap, amelyre építeni lehet a családi kapcsolatokat?
Függetlenül attól a ténytől, hogy ma már nincs szükségünk egymásra úgy, mint korábban, nyilvánvaló a családi hagyományok hanyatlása és a szexuális partnerek könnyebb elérhetősége szélesre tárja azon ajtókat, amelyek eddig a múltban zárva voltak. Annak ellenére, hogy ma, a családtagok lényegesen kevesebb időt töltenek együtt naponta, még is van valami belső késztetés bennük, ami összetartja őket ősidő óta: egyfajta egzisztenciális félelem a magánytól, amit ma sokan megtapasztalnak.
Válasz: Mégis, az emberek egyre kevésbé valószínű, hogy megtalálják a választ a házasságban erre a félelemre. A kölcsönös bizalom és a kölcsönös támogatás nem társul többé a korunkbeli családokhoz. A félelem ott van, de a megoldás még nem látható.
Igaz, hogy jobb együtt lenni valakivel, mint egyedül maradni. Az emberek, rengeteg “poggyászt” terhet vettek magukra az életük során, úgy érzik, hogy a partnerük tőlük függ; megértik, hogy felelősek értük, ha másért nem is, akkor legalább azok miatt a szokások miatt, amik beépültek. Mi csak emberek vagyunk.
Azonban, én nem gondolom, hogy csak az egyedülléttől való félelem tartaná bent az embereket, egy jó és egymáshoz hű családi környezetben. Ennek az “elméletnek” nem kell bebizonyítani az ellentmondását, és az sem megoldás, ha elrejtjük az árnyoldalát. Mindössze annyira van szükségünk, hogy pozitívan álljunk hozzá.
Kérdés: A Pszichológia kijelenti, hogy mi nem kapcsolódunk kizárólag a félelem miatt a másikkal, inkább egy mélyebb belső kapcsolatot keresünk, az egységet. De kétségtelen, hogy sok embert hajt a félelem. Ez az a pont, ahol elkezdődik a folyamat, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem jön létre belőle egy megfelelő kapcsolat. Éppen ellenkezőleg, a félelem más jelenségeket okoz, gyakran akadályoz meg minket a hibás kapcsolat megszakításában.
Beszéljünk olyan helyzetről, amikor az emberek készen állnak kapcsolatot építeni, de nem tudják, mit tegyenek. A kérdés az, hogy mivel kezdjük?
A mai módszerek azt ajánlják az embereknek, hogy megismerjék önmagukat, és a természetüket. Azt kérdik, hogy “Milyen részt vagyok képes szentelni magamból a társamért?”. Miután valaki felteszi ezt a kérdést, “jegyzetet” készít: “Mit várok a társamtól és a közös életünktől?”. Továbbá, amikor megérti, hogy mik az elvárásai önmaga és a partnere felé, és mik az elvárásai az élettől, akkor készen áll egy más típusú kapcsolatot teremteni. Ez a gyakorlat nagyon elterjedt manapság. Ez helyes?
Válasz: Feltételezem, hogy ez nem csak napjainkban népszerű. Ez mindig így volt. Az emberek mindig kiszámították a befektetésüket és a partnerük hozzájárulását a közös családi életbe. A házasságközvetítők “segítettek” a fiataloknak és a szülőknek, hogy “Jó alkukat” hozzanak létre. De, ez az egész üzlet volt. Mindkét házasulandó fél egoista volt, és nekik kelletett, megfontolniuk, igazolniuk, hogy érdemes-e egymással lenniük. Az érzéseik egymás felé is csak egy volt a számos összetevő között ebben a képletben. Az érzelmeik “beszerzési hatalom” részei voltak csupán, és bekerültek az általános egyenletbe.
Ez a megközelítés a helyes? Nem hiszem. Természetesen, ez egy ideig működött, de azóta, drámaian megváltoztunk. Mi nem vagyunk biztosak abban, hogy mit akarunk ma, és főleg azt nem tudjuk, hogy mit akarunk majd holnap. Azonkívül a lélekismeretünket nagyrészt megrontja egy olyan hatalmas külső hatás, ami oldalról tol minket, hogy mesterséges megszorítások és szabályozások, képzeletbeli hasznok és veszteségek mellett álljunk.
Minden hóbort, az összes “szezonváltás”, ahogy alá vettjük magunkat teljesen megváltoztat bennünket a külső mellett, az összes belső változásért is felelős. Ezért, ez az előnyök és a hátrányok kiszámításai, a jövőbeli családi életünkre, nem biztos, hogy helyesek fognak hatni. Csak akkor, ha a cél érdekében beállítunk egy magasabb értéket, és elfogadunk egyfajta kihívást, és mind az egyéni és a társadalmi akadályok és zavarok fölé emelkedünk. Akkor, de csak akkor, a társadalom, és az elemei is a fiatal párok, nem csak hogy túl fogják élni, de virágozni is fognak.
2013.11.06, Az “Új élet” TV. programjából, 195. beszélgetés
ford: B.S
lekt: FB;KN
forrás: How Do You Escape Loneliness?
Posted on November 20th, 2013 at 8:56 am
כיצד להינצל מהבדידות?
פורסם: 6.11.13, 11:57
