Dr. Michael Laitman

gyerekek

Manapság a hiperaktivitás a normális

 Híradás (a e! Science News alapján):

“A hiperaktivitás történelme alaptalan, mondják a kutatók”. Matthew Smith (egy kanadai kutató) azt mondja, hogy manapság sokan úgy állítják, hogy a hiperaktivitás az egy univerzális jelenség, és azt állítja, hogy a hiperaktivitás tényét történelmi adatok is alátámasztják, olyan személyek esetével fényjelezve, mint Mozart, Einsten és mások. Smith azzal érvel, hogy a hiperaktivitás mai megértésünk szerint az elmúlt évszázad szociális, kultúrális, politikai és gazdasági változásainak a következménye.

Kommentárom:

A Kabbala elmagyarázza, hogy a gyerekek megnövekedett aktivitása az emberiség növekvő önzőségének tudható be, és ma ez a normális állapot. Nekünk az oktatási rendszert és annak normáit kell megváltztatnunk, hogy azok megfeleljenek az önzőség növekedésének.

A Kabbala feltárja nekünk az emberiség természetét, mely önző, és ezáltal meadja nekünk a lehetőséget arra, hogy a növekedés és érés problémájához megfelelő megközelítést kifejlesszük, mind a gyerekek és felnőttek számára.

07 jún 2009

A modern társadalom megrontja a gyermekkort?

 Híradás (a Livescience által):

A gyerekek aggódnak a modern problémák miatt, és olyan dolgoktól félnek, amik nem is voltak a gyerekek szótárában az előző generációkban. 1999-ben az Ohio Egyetem kutatói 86 gyereket kérdeztek meg: “Mitől félsz”. A fiúk arról számoltak be, hogy kígyóktól, szörnyektől és félelmetes vidámparki látványosságoktól féltek, nagyobb mértékben, mint a lányok. A lányok inkább a vihartól és a sötéttől féltek.

Ma azonban a brit gyerekek 51 %-a fél attól, hogy szüleik elválnak, és veszekszenek, és több, mint felük az erőszaktól és utcai bűnözéstől is fél…A brit gyerekek körében a boldogtalanság legnagyobb oka a kutatók szerint az unalom volt, 74 %-uk által ezt választva.

Kommentárom:

A gyerekek ugyanolyanokká váltak, mint szüleik, és a modern társadalomnak nincsen megoldása számukra.

Híradás ( a rian.ru fordítása alapján):

A hong kongi gyerekek tankönyveiket speciális elektronikus eszközökre cserélik, melyre az egész évi iskolaanyag fel van véve.

Kommentárom:

És végül az emberek teljesen abbahagyják a könyvek olvasását. A következmények teljesen kiszámíthatatlanok!

11 máj 2009

Hogyan vessünk véget a fiatalok körében az erőszaknak

 Kérdés:

Ön azt mondja, hogy a fiatalok körében tapasztalható erőszakot nem vagyunk képesek megállítani: 11 éves gyerekek szúrják le egymást. Hova vezet mindez? Mi történik 15 év múlva, amikor ezek a 10 éves gyerekek a húszas éveikben járnak majd?

Válaszom:

Először is a gyerekek nem érzik szükségét annak, hogy törvényeinket kövessék, mivel koruk miatt nem büntethetőek. Nem citálhatóak bíróság elé kiskorúságuk miatt. Mi történik ebből kifolyólag? Ahogy a gyerek nő, védekező ereje félelmével együtt növekszik, a felnőttek világában való létezésre való szükségével együtt. Szóval egy dolog mely segíthetne, az ha felnőttként kezelnénk őket.

De valójában a törvényeink nem alkalmazhatóak a gyerekekre. Szükség lenne törvényes előírásokra minden korcsoportra, és ezen belül is különbséget kellene tennünk lányok és fiúk között. Tudnunk kellene mit is várhatunk el tőlük, és hogyan büntethetjük meg őket. Látniuk kellene a megfelelő viselkedési normákat a jutalmazás és büntetés rendszerén keresztül.

A gyereknek tudnia kell mindezt – ez a nevelés valóban megfelelő rendszere. Ez az a rendszer mely működhet az emberek állati durva viselkedése ellen, és képes lehet egy valódi személyt formálni. Minden egyes tettért megfelelő reakciónak kellene léteznie. Ez az az út, ahogy egy anya is neveli újszülöttjét: bátorítást ad bizonyos dolgokért, és büntet másokat.

Ez a módja annak, hogy az “agyagot” formáljuk. És a gyerekek megértik mindezt, mivel ők maguk az “agyag”, mely magában foglalja az élvezeteket kívánó vágyat. Befolyásolhatjuk ezt a vágyat azáltal, hogy elmagyarázzuk nekik: amennyiben egy bizonyos formát öltesz édes jutalmat kapsz, amennyiben másfajta formába öltözöl keserűséget érzel. E módon vagyunk képesek egy emberi lényt formálni.

Azonban, ha megengedünk nekik bármi, amit akarnak, és negatív viselkedési formákat mutatunk nekik, mint amit a gyerekek a durva gusztustalan játékokból – ahol emberek egymást ölik – tanulnak meg, és ugyanezt látják a televízión és az interneten keresztül, és mindezért a társadalom nem bünteti őket, akkor milyen fajta eredményt várunk ettől a neveléstől? Egy imádni való újszülött egy szörnyű gyermekké cseperedik fel.

Szóval először is a szülőket kell felnevelnünk a megfelelő nevelés létrehozásával kapcsolatban. Ellenkező esetben a jövő generációja minden bizonyal rosszabb lesz, mint a jelenlegi.

(A Báál HaSzulam “A vallás lényege, és célja” című cikkére adott leckéből.)

12 ápr 2009

Az igazi oktatás az, hogy megtanítjuk gyermekeinknek, hogy többre értékeljék az igazságot az édes íz érzeténél

 

Kérdés:

Hogyan nevelhetünk gyerekeket a jutalmazás, és büntetés rendszerén keresztül?

Válaszom:

Nincs más lehetőségünk. És a Teremtő is így nevel minket. Tőle kell tanulnunk, és úgy kezelnünk gyermekeinket ahogy Ő kezel minket. Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk – hogy úgy viszonyuljunk gyermekeinkhez, ahogy a Teremtő viszonyul hozzánk.

Úgy kell tanuljunk, ahogy Ő irányít minket, ahogy Ő játszik velünk, tettetve, hogy félrevezet minket, bár a valóságban csak az egónkat vezeti félre. Később elkezdjük majd megérteni, hogy Ő bölcsen vezeti az egónkat, azért, hogy megmutassa nekünk, hogyan legyünk olyanok, mit Ő maga.

A Teremtő folyamatosan növeli jutalmunkat és annak minőségét. Nem csak édes ízeket ad, hanem  bátorít minket arra, hogy fejlődésünk során eltávolodjunk az “édes-keserű” értékrendjétől, az “igaz-hamis” értékrendje felé. A tény az, hogy Adam HaRishon akkor zuhant le, amikor összekeverte az “igaz-hamis” és az “édes-keserű” értékét.

Ebből kifolyólag, amikor gyermekekkel foglalkozunk, nekünk is segítenünk kell őket abban, hogy nem csak azért kell erőfeszítéseket tenniük, hogy édes ízt kapjanak jutalomból, hanem, hogy egyre többre tartsák az “igazság” értékét. Ez a legfontosabb dolog, minden keserűség ellenére, amit akkor éreznek, amikor az “édeset” az “igaz”-zal helyettesítik. Erről szól az oktatás!

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, példával kell nekik szolgáljunk, játékokat kell kitaláljunk, és a társadalom támogatását kell ehhez nyújtsuk. Mindennek az oktatásrendszer részévé kell válnia. Semmi sem fontosabb mindennél. Igazából az egész világon az egyetlen probléma az oktatás hiányossága. Ha csak egy generációt képesek lennénk úgy oktatni, hogy azok megértsék a Felső Irányítást, és ez a generáció megfelelően viszonyulna ehhez az irányításhoz, akkor nem lenne szükségünk semmi másra, mivel életünk célja az, hogy kapcsolatba lépjünk a Felső Erővel.

Minden ettől az Erőtől származik, és ezért az egyetlen kapcsolat, amit meg kell, hogy teremtsünk, az a Felső Erővel való kapcsolatunk. Tisztán fel kell ezt fedezzük, hogy mindazt valójában is lássuk, érzékeljük, legyünk Vele folyamatos kölcsönkapcsolatban, párbeszédben, és kapcsolatunk nyilvánvaló legyen. Ez az egyetlen amire minden embernek szüksége van, és ezért van szükségünk a Kabbala bölcsességére – a Teremtő teremtmények iránti kinyilvánítására.

Most kell Őt felfedezzük, amíg ebben a világban élünk, ellenkező esetben nem tudhatjuk, hogyan éljünk és hogyan neveljük fel a következő generációt. Ezek azok a dolgok amire szükségünk van, és ezért van az, hogy a Kabbala most tárul fel előttünk: mivel kétségbeesetten szükségünk van rá.

(A Baal HaSulam “A vallás lényege, és célja” című cikkéről adott leckéből, 2009 február 17.-én)

08 ápr 2009

Hogyan kell, hogy a gyerekek az erőszakra reagáljanak?

 Kérdés:

Amikor a fiamat az óvodában zaklatják, és a többi gyerek megüti, harcoljon vissza? Ha nem engedem neki, akkor a zaklatás tovább fog folytatódni, és el is veszti önbizalmát, azt érzi, hogy igazságtalanság történt vele, és gyűlölni fogja az őt zaklató gyerekeket. Függővé válik, és panaszkodóvá válik tanáraival és szüleivel kapcsolatban.

Válaszom:

Természetesen a legjobb dolog, és a nevelés célja az, hogy a gyerekek barátságosan viselkedjenek egymással. De ameddig ez nem így van, addig vissza kell ütnie, és kűzdenie kell! A kettő nem ellenkezik egymással.

Mint egyenlőnek kell kűzdenie a többiek ellen, de a gyerekek ennek ellenére meg kell hogy kapják a megfelelő magyarázatot, hogy legjobb, ha szépen barátságosan játszanak. Ez a magyarázat a tanárok dolga.

Kérdés:

Ön azt mondja, hogy nem szabad, hogy a gyerekeket úgy büntessük, mint az állatokat. Másrészt azt is hallottam Öntől, hogy néha megengedhető, hogy pofon vágjuk őket. Mit tesz akkor, amikor annak ellenére, hogy beszél gyermekével, mindent elmagyaráz neki, de az mégsem hallgat Önre? Mennyire lehetünk szigorúak? Hol a határ?

Válaszom:

Ez egy nagyon általános kérdés! Rendelkezünk a kabbalisztikus oktatásban járatos szakemberekkel, írjon nekik ezzel kapcsolatban: email cím

09 Már 2009

Kabbala gyerekeknek

 

Az újszülött abban a pillanatban kezd el a világról ismereteket szerezni, amint megszületett. A személy célja azzal, hogy erre a világra jött az, hogy felfedezze a Felső Világot, hogy mindkét világban, a fizikaiban és a spirituálisban egyszerre létezzen. Akkor képes lesz irányitani saját magát és életét, és mindent egy végtelen szemszögből képes látni. A gyerekek használhatnak játékokat, dalokat, és leckéket annak érdekében, hogy felfedezzék a Teremtőt, és a hatalmas Felső Világot.

Nézze meg mit csináltak gyermekeink a 2OO9-es Nemzetközi Kabbala Kongresszus alkalmával

24 feb 2009

Hogyan segítsük a sebezhető, fiatal generációt?

 Híradás (a The Press Association által):

“Az életnek nincsen értelme a fiatal felnőttek számára” Egy 16-tól 25 éves korú fiatal férfiakat megkérdező közvéleménykutatás a Prince’s Trust által azt találta, hogy a fiatal emberek 1O%-a úgy érezte az élet nem éri meg a fáradalmakat és nincsen egyszerűen értelme. A mintegy 2OOO ember megkérdezése azt mutatta, hogy több, mint egy negyedük depressziós. Majdnem felük azt válaszolta, hogy rendszeresen stressz alatt vannak, és sokuk nem talált semmit, amire vágyott volna a jövőben. A Trust, melynek célja a fiatal sebezhető emberek segítése, azt nyilatkozta, hogy a kimutatás egy egyre inkább sebezhető nemzedéket fedett fel.

Kommentárom:

Valóban mindez így igaz. Azonban nem szabad, hogy a jelenlegi generáció állapotát, mint tényt kezeljük, hanem látnunk kell, hogy mindez a növekvő önzőségből származik. Mindez azért van, mert a hatalmas önzőség arra kényszerít minket, hogy megfelelő kielégültséget találjunk, mivel ellenkező esetben üresek maradunk, és így egyszerűen nem hagy minket nyugodni.

Csak a mindenség céljának felfedezése létezik, a cél, amiért az önzőség növekszik, és amiért az ilyen borzalmassá vált, és csakis ennek a célnak a megszerzése képes minket lecsillapítani és kielégíteni. A kielégülés adja majd meg az élethez szükséges erőt, az önzőség korrekcióját, és az által tudunk majd csak prosperálni, hogy mindezt mások hasznára fordítjuk az emberiség globális rendszerén belül.

10 jan 2009

Fontos, hogy gyermekeinkkel megértessük a valóság megfelelő érzékelését

Sok kérdést kaptam szülőktől, akik szeretnék gyermekeik megfelelő fejlődését biztosítani, és akiknek gyermekeik szenvednek az iskolákban kapott oktatás miatt.

Nagyon fontos, hogy gyermekeinket a valóság helyes felfogásának képességére neveljük, már nagyon fiatal kortól kezdve. Ez egy teljesen új hozzáállást hoz bennük létre a világ felé, elkezdik majd érezni a rejtett kapcsolatokat minden őket körbevévő dolog között, képesek lesznek különböző események helyes értékelésére, megtalálják az okát, hogy mi miért történik, és képesek lesznek a saját viselkedésükkel kapcsolatos kérdésekre válaszolni.

Ez teljesen nyilvánvaló azokkal a gyerekekkel kapcsolatban, akikkel együtt dolgozom. De hogyan történjék ez egy család kötelékén belül? Ideális esetben, egy megfelelő környezetben lehetőség van a gyerekek spirituális látásmódját kifejleszteni már korai időktől kezdve, és a fizikális fejlődésük mellett spirituális fejlődésüket is biztosítani. Rav Kook (aki 1865 és 1935 között élt, és Izrael főrabbija volt) írta, hogy amennyiben rajta múlna, már hat éves kortól tanítaná a Kabbalát a gyerekeknek.

KA

18 nov 2008

69 queries in 0,168 seconds.