Szerző arhívuma: svetaauthor

Kérdés: Mindig azt mondod, hogy szeretnéd,ha a tanulóid önállóbbak lennének. De ez a függetlenség hogy viszonyul a tanár előtti ön-lenullázáshoz?

Válasz: Igen, a függetlenség az önálló képesség a helyes döntésre és tettre, s tudni és érezni, hogy mit tennék, ha a helyedben lennék én, a tanár. Valójában ezt az elvet egy nagy társaságban könnyebb követni. Szükség van egy hatalmas rendszerre ennek működtetésére. És ha mindenki a legtöbbet megteszi, amire csak képes , hogy próbáljon ugyanabba az irányba nézni, amibe a tanár, s ezért igyekszik hajlandóvá válni, hogy hozzájáruljon ennek a közösségnek az építéséhez, akkor nem lehet ezt eltéveszteni.

Nem lehetséges, hogy minden sejtet az agyból irányítsunk, ahhoz ez túl összetett rendszer. Az integrált rendszerben mindenki mindenkit vezet. Mindenkinek vizsgálnia kell, hogy a nézete hogyan felel meg a többiekének, s helyezzük egyénként a társak véleményét  a magáé fölé és aszerint cselekedjünk. Ez a jelentése a “szeresd a másikat, mert olyan ő, mint te” tórai kifejezésnek. Nem azt teszem, ami nekem a legjobbnak tűnik, amihez kedvem van; hanem azt, ami a másiknak a legjobb. Azon dolgozom, hogy teljesítsem a másik kívánságát. Ez a ragaszkodás, az egység lényege.

Nem lesz “egy ember egy szívvel” csak ha a közösség elve  feljebb van a mi személyiségünknél. Ez a legtöbbünknek nagy gond, különösen a jó szervezőknek. Hiszen úgy gondolják, ők tudják, hogyan kell elrendezni és vezetni egy társaságot, és ebben az agyukat használják.

És ez nagy veszély a közösség fejlődésére. Így könnyen a lelkiségi (spirituális) ösvény elhagyása lesz az eredmény. Kívülről az anyagi szinten sikeresnek látszanak majd, de lelkiségileg nem haladnak tovább.

[43939]

From the 1st part of the Daily Kabbalah Lesson 5/25/11, Shamati #25

Itt a tanuló dolga, hogy kialakítson egy ragaszkodást a tanárhoz. Az biztos hogy nem imádni és tisztelni kell: csak elfogadni a szempontját. Ez teljesen eltérő és ez vezet az adó-teremtő lelkiséghez.(Spiritualitáshoz)

Persze van ebben veszély, hiszen gyakran azt hisszük, hogy követjük a mestert, de tovább is csak az egót követjük. Tehát egy belső leltár kell : mi a mi véleményünk s mi a tanáré és hogyan lehet a kettőt összehasonlítani, értékelni?

Tehát elemezzük a tetteinket és nem értünk egyet saját magunkkal. És amikor valamiben világosan eltér a véleményünk a tanárétól, akkor ezt örömmel megragadjuk és csak-azértis őt követjük az életünkben. Ezt nevezem úgy, hogy a tanár véleményének elfogadása.

Ha nem volt semmi, amiben a saját véleményünk eltért volna és amit el kellett fojtanunk ezért, akkor nem volt még igazi döntésünk. Éppen azt kell másképp tenni, amiben eltér a véleményünk a mesterétől!

Ha nincs ez a két ellentétes verzió, tehát hogy valamit így akarok tenni, de erőltetni kell az ellenkezőjét, akkor nem jutottunk el a magasabb hithez, ami az észre áll rá. Csak ha biztosan tudjuk, hogy mit akarna a Mester tenni egy helyzetben, de mégis az ellenkezőjét tenni vágyunk: ekkor jelenik meg a szabad döntés lehetősége, a hitben, ami az észre áll rá..

Az a helyzet, hogy az adó-teremtővel való alaki azonosságra akkor jutunk el, ha felismerjük, mennyire ellentétesek vagyunk vele. Csak az ellentétéből lehet felismerni ezt a formát. Az a helyzet, hogy ez az alak-azonosság (forma-ekvivalencia) ez mindig az általam evidensen észlelt forma és viselkedés ellentéte. Mintha egyszerre ragaszkodnék a véleményemhez és közben fölé emelkednék. Saját önzésemnek állok ellent és az új alteregómat próbálgatom (ahol a közös gyógyulni vágyó csoportbeli társak érdeke diktál).

Tehát ezen nem lehet változtatni: ez a természet törvénye. A felső szint és az alsó a maga szintjén marad. A felsőbb szintre emelkedni csak úgy lehet, ha olyan hittel fogadom el, ami az észre áll rá, azt fentről  kitakarja. És akkor úgy érezzük, aki ezt teszi, az fura dolgot tesz és nem is érthető ez. De számít az a lelkiségi haladásban, hogy tényleg értjük is?

Ezért nincs más módunk a következő lelki szint elérésére, csak ha  a mestert követjük, mert őt helyezte felénk az Adás-teremtő. És itt nincs  kompromisszum vagy “művészbejárat”.

[43942]

From the 1st part of the Daily Kabbalah Lesson 5/25/11, Shamati #25

Talán az egész krízis aból ered, hogy a világban egoistán kapcsolódunk a nemzeti és országok közti gyűlöletben s ez összeütközik az integrális természettel. Tehát ha közé állunk e kettőnek, mint valami ütésgátló sokk-abszorbálók, párnák, akkor csökkentjük a válságot.

S akkor a két egymásnak rohanó fél az ütést felvállaló tompító zónába ütközik s kisebb lesz a csapás.

Ezért van, hogy ilyen fontos a helyünk és a pont a természet pozitív és negatív erői közt vagyunk. Középen léve, magunkhoz kell kötni az emberiség egész negatív erőkötegét, bele a bennünk megteremtődő pozitív adó-erőhöz, szolgálathoz.A világ-csoport (a gyógyulni vágyók) így egyfajta ütésgátló sokk-abszorbátor lesz, egy összekötő erő.

Manapság megint hallunk olyanokat, akik azonnali “világvégét” prédikálnak,  de nekünk a magunk dolgát kell teljesíteni. Vagyis az egész teremtő erővel, a természettel kell eggyé válni, a köztünk lévő egység által. És be is kell lépni a világba az elfogadás bölcsességét hirdetve mindenkinek. E két rész összekötése a feladat.

A csoport van középen, az emberiség többi része (a hiányokkal) a baloldalunkon, a kiegyensúlyozott természet a jobboldalon.

Tehát a mi egységes társulásunk köt majd a természethez a teremtő erő rendszeréhez. Közben a bölcsességet hirdetjük a világnak.

Ez a mi elrendelésünk, enélkül nem jut felépüléshez, gyógyuláshoz, javításhoz (tikkun) a világ. A természet tökélye nem tud a mi “ellentétes világunkba” a  sérült, megtört lelkű emberiséghez eljutni, ehhez nekünk közéjük kell állni, mint egy ütésgátlóként.

Azt a részt, amivel egyesülünka  csoporton belül (közös vágy a gyógyulásra) nevezhetjük az Értelem Fej-Suzemének (GE:Galgalta-Enájim de Bina) a felső három (GAR) szféra ez. Ami az emberekhez köt, azt Hátsó Fertálynak (AHAP)-nak nevezzük az értelem (Bina) szinten, ez az Alsó Hét (ZAT)  de Bina. Így kerül minden egyetlen rendszerbe, felélesztve az egészet.

A természet egyensúlyos része a Keter-Korona meg a Hochma-Bölcsesség. Mi vagyunk középen a közép-harmadán a hatrészes Tifferet-feldíszítésnek. Az AHAP, Necah /Kitartás/, Hod,/Hódolat/ Jeszod/Alap/, s a Malkhut/Birtoklás/ alattunk van elképzelve.

Csak a Tiferetben (bennünk) van szabad választási lehetőség. Így kapcsolódika  teremtés összes része a tíz Szfirához.

Tehát minden tőlünk függ. Nem fontos várni, amíg a világ felébred és megérti. Csupa odaadó szeretetből segíteni kell persze ezt a felébredést, ahol csak lehet. A médiában is aktívnak kell lennünk, de a mélyebb belső megértés erről a belső rendszerről és a lelkek társulásáról is fontos: a dolog nem a politikai vezetők ügye, hanem csak tőlünk függ, azokon, akikben megvan a közös vágy a lelki gyógyulásra.

[43678]

From the 1st lesson at the Rome Convention on 5/21/11

Miért vagyunk önzőnek teremtve? Miért, hogy mindig csak magunkra gondolunk? Miért nem természetes, ha szeretjük a másikat, mint a gyerekünket, akit tudunk magunknál is jobban szeretni? Miért nincsenek ilyen késztetéseink? Miért, hogy gyakran kakukkfiókák vagyunk idegen fészekben?

Az Elfogadás bölcsessége /= Kabbalah/ elmagyarázza, hogy ez szándékosan van így, hogy nem véletlen, hogy nehezen tudunk fontosabbnak tartani magunk mellett másokat.  Sőt, általában a másikban mindenféle taszító, idegesítő és idegen vonást észreveszünk. Írca van. “Szeresd a másikat, mert olyan ő, mint te” – de hát ki is ez a másik? nem csak valaki más, hanem egy távoli és gyűlöletes lény! Nem bánnánk, ha kevesen lennének rajtunk kívül a világban, csak, akik az igényeinket kielégítik, a többi mehet a pokolba, dögöljenek meg. Sokkal egyszerűbb lenne nélkülük az élet, ez az igazság, nem? Így vagyunk megszerkesztve.

Szóval, a Kabbalah /=Elfogadás/ elmagyarázza, hogy ez a kölcsönös gyűlölet (=Szinaj-ra rímel héberül) azért adatott, szándékosan, hogy erőfeszítés, munka legyen a szeretet, a társulás kialakítása… e gyűlölet fölé emelkedve. “Szeretet”-nek azt hívjuk, amikor empátiával érezzük a másikat, az igényei fontosabbak a saját igényünknél, és törekszünk kielégíteni a tőlünk telhető teljes erőkkel.

Az elutasítás ereje a gyűlölet alakjában itt marad köztünk, ez egyfajta ellenállás, mint a mikrocsipben az ellenállás. de fölé emelkedünk ennek az ellenállásnak, vagy gravitációnak a vágyunkkal, ami olyan, mint az elektromosság: a közösségre, társra vágyakozás.  Ezért kell az ellenállás, hogy erőt, energiát csiholjunk belőle: a szeretet és részvétel energiája jön létre.

És majd kisugározzuk ezt az erőt: megszokjuk, hogy tudatosan elérjük ezt a szintet/mely a természet alapereje/, mely örök s időtlen harmónia egyben. Ebben az állapotban már nem egó-vezérelte individuumok vagyunk, mind a maga kis elemében, hanbem fölé emelkedünk e gravitáló ellenállásnak.A kölcsönös gyűlölet és szeretet által együtt a jelenleginél magasabb szintű kapcsolati hálózatba épülünk bele.

Most tehát a kölcsönös ellenállásban, ellenérzésben élünk, mint szét-kapcsolt, összetört részecskék. De ahogy emelkedünk s megteremtjük a társulást, szolidaritást, egységet, ott megtapasztaljuk ezt a hálózati létet, mint magasabb létszintet, ahol mostantól majd élünk.  Ennek a neve: örök élet. Ez a felső élet: időn kívüli tökéletes lét, a mostanival párhuzamos, hisz a mostaniban naponta meghalunk (az egónkkal), ez megöl minket.

Tehát erre az egoista ellenállásra (gravitációra) szükségünk van, és a szolgálat és szeretet  felépülésére is. Ezt a két ellentétes tulajdonságot – a szétesett megtört haldokló önzést – és az odaadó gyógyuló altruizmust kell egyensúlyba hoznunk. De a szeretet legyőzi a gyűlöletet és lelki ébredést hoz, miáltal kitörünk az evilágból s átjutunk az örök és teljes másik világba.

[43582]

From the Virtual Lesson, Fundamentals of Kabbalah Series 5/15/2011

Kérdés: A nagy Kabbalsiták hálózata a múltból hathat olyan mai  lelkekre, akik még nem jutottak el a lelki ébredésre?

Válasz: Nem, s az ilyenek nem is fordulnak hozzájuk segítségért. Tanulhatjuk a Tórát és sokszáz könyvet, mégsem fogunk ettől megváltozni. Mégha magukat a Kabbalistákat olvasssuk, akkor is csak az számít, hogy tartozunk-e mi egy csoporthoz, és törekszünk-e,. hogy a régi kabbalista tanuló-csoporthoz hasonlóan dolgozzunk velük együtt, vagy legalább erre vágyjunk.

Megvan bennem a vágy, hogy társakkal együtt dolgozzam, mint a régi kabbalisták? A megtört lelkek, akik csak a még-még-még földi öröm-kapásra vágynak hajlandóak társulni a szent elfogadók /=Kabbalisták/  nemzedékeihez ?  A megtört lelkek kapcsolatából akarunk a felépülő lelkek társulásába átjutni? Kérjük őket, hogy segítsenek, hogy váljunk hozzájuk hasonlóvá és fogadjanak be a gyülekezetükbe.
[43271]
From the 2nd part of the Daily Kabbalah Lesson 5/17/2011, The Book of Zohar

Folyton azt hisszük, valamiért nem illik kérnünk az adás- teremtőtől semmit. Tulajdonképp mindig kérnünk kell, mindenért, hisz ez segít, hogy ne felejtsük el, hogy mindent ő csinál, nincs rajta kívül más. Minden kis ügyünket az Adás-Teremtőhöz (aki jó és józós) kell kötnünk.

Mindig azt hisszük, ez most nem a megfelelő alkalom kérésre, előbb még ezt meg ezt cserébe meg kell tennem és sikerre kell jutnom benne, s majd azután kell az adás-teremtőt előhívni magamban. De nem így van! Semmit nem kell tennünk. Csak az adás-teremtő előhívása, feltárása a munkánk mindig.

Minél gyakrabban fordulok felé, minél többször jut eszembe “zavarni”, hogy az Ő felelősségének tekintem a dolgaimat,annál kevésbé kell aggódnom majd.

Az ő programja, hogy elbújik, és mindenféle akadályokba ütköztet bele, rejtettségekbe kerül. Ennek ellenére alakítsunk ki egy szokást, hogy mindig Őtőle kérünk mindent. Ez a legmegbízhatóbb technika és a leggyorsabb, ami Hozzá vezet.

Nem igényel intelligenciát, csak kitartást. Ha valaki ere az alapra helyezkedik és ezt nem felejti el (amiben a csoport és a társak tudják emlékeztetni naponta újra) ,akkor ha folyton az adás-teremtőhöz fordul jó hévvel, akkor lassan felfedezi, hogy mikor és miért érdemes hozzá fordulni. Megtanuljuk így, hogy Ő mit szeret, milyen a jellege, milyen imákat hallgat meg és miket nem. Aki vágyik erre a belső dialógusra az adás.-teremtővel, az tisztázza, hogy Ki is ez az erő.

Erre mondjuk: “Tégy meg minden tőled telhetőt és ne hagyd abba”. Mindenért kérnünk kell, gondolkodás nélkül, mint egy gyerek, aki folyton követelőzik anyjánál: Adjál, adjál, adjál, még-még-még”. Ezek a követelések segítenek a tisztázásban, hogy mi is a “parancs” és mi a”kihágás” és mik a válaszok az ő tetteire. Így tanul az ember.

Jó, ha nem zavarodsz össze ebben, és nem gondolod, hogy bármi tőled függ. össze kell kapcsolni a pontokat: magadat a csoporthoz és az adó-teremtőhöz, és törekedni, hogy függővé váljunk Őtőle (az egónál Nagyobb Erőtől.)

Később aztán lehet feltenni az alapkérdést: csak magamnak akarok kapni, vagy másnak is jó, amit kérek, sőt, már az adás-teremtő érdekében kérek végre? Ez a módja annak, hogy megtaláljuk az utunkat.

[43288]

From the 1st part of the Daily Kabbalah Lesson 5/17/2011, Writings of Rabash

Kérdés: De elég ha csak a kkor vágyom a közös gyógyulási vágy egységére, amikor a Zohár-olvasás órája van?

Válasz: Nem, nem elég. Bál HáSzulám írja a “Bevezetés a tíz Szféra tanulásába ” c. műve 155-ös pontjában, hogy ha hajlandóság van bennünk az elérésre, akkor ezzel magára vonzza a megvilágító Fényt ami körülvesz minket.A hajlandóság mértékében jön a megvilágító fény.

“A hajlandóság” az elérésre a Tóra által előírt tettek belső megvalósítási szándéka. A Tóra az egy tan-rend (horá az tanítás és rímel rá az Ór a fény is) arról, hogyan kell új megvilágítást magamra vonzani e Tan tanulása közben.

Miközben a tant olvasom, megpróbálom elképzelni a benne leírt belső állapotokat. A testi nyelv mindig lelki világra utal, e rejtettségek mögött lehet csak meglátni, mit is mond, hogy ezek belső késztetések és vágyak (Ész-ráél például)

fel kell tárni ezeket a mélyebb jelentéseket. gyakorolni kell őket. Szeretnénk, ha az egónál Nagyobb Erő, a megvilágító Fény az élvezetkapási vágyam fölé emelne, hogy dolgozzak rajta, ne legyek a rabja, s ne is érezzem, ne erősödjön tovább.

El akarok ettől szabadulni, s oldalról tanulmányozni. Akkor új formát adok neki, ahogy egy gyerek játszik az építőkockákkal. Láthatom,elemezhetem, ami bennem zajlik. Akkor lesz egy erő bennem, ami a saját kristályos résemmel dolgozik. Aztán erőim lesznek a növényi erőimre a kapás-akarásban, majd az állati szint jön, s végül kialakulok, mint “ád-ám” (ember).  E feladatban a felső megvilágító Fény segít.

Így haladunk, vágyva a munkára. A vágy az, hogy felismerjem a belső késztéseket s hogyan dolgozzak velük. Mikor tőlem függ, mintha azt mondanám az adás-Teremtőnek: gyere, társuljunk, gyógyíts, javíts ki!”

Nekem kell elvezetni őket  a gyógyuláshoz s mikor látszólag összekapcsoltam, akkor jön a megvilágító Fény és kijavítja a vágyaimat. Én tehát (a belső figyelemmel) kérek és az adó-teremtő teljesít – én kérek, a teremtő végrehajt, társak vagyunk ebben.

Ezt jelenti a Zohár tanulása, megértése. de miután a Fény megérintett, már eljuthatok oda, hogy értsem, lássam, érezzem azt, amiről szó van.

[43081]

From the 2nd part of the Daily Kabbalah Lesson 5/15/2011, The Zohar

A Rabas, /Baruch Aslag rabbi/ írja a Slavei HaSzulam -ban(Létrafokok),a “Milyen alapra építjük a kedusát/Önzetlenséget/ ” c. cikkben: Az evilágban építve házat, mindig előbb az alapokat ássuk ki, s arra építünk csak. Kiásva az alapot, különbséget teszünk egyemeletes vagy nagyobb épület közt. A föld alatti rész ha mélyebb, akkor magasabb éüpletet húzhatunk fel. Ez így van a lelkiségben is. Mi ott az ásás? Az a hiány, a közös vágy a gyógyulásra – s ez a szívben van, amit vágynak is neveznek és Malkutnak /=Birtoklásnak/ vagy épp “földnek” (mert erec=föld és igeként “vágyom” jelentésű) Vagyis az építkezés előtt felássuk a földet, megvizsgáljuk a szívet és kivesszük onnan a zavaró elemeket.

Ha teremtményként az Adás-teremtőhöz akarunk hasonlítani, akkor egyenként be kell építenünk a teremtő késztéseit. Ezért összekötődnek a Teremtő és a teremtmény készségei, s van bennünk egy “lenyomat” arról, hogy mit is jelent olyannak lenni, mint az Adás-teremtő. Ezért van, hogy a földszinttől a negyedik emeletig “meghasad a szív”, összetörik.

Ettől tud össszekeveredni a Jövő Cél tökéletes adása a jelenbeli csak-kapniakarással. A mai alakunk negatívumai tartalmazzák a végső tökély részleteit. Amikor ez a hasonlóság megjelenik (dome héberül),akkor válunk a Jövő-beli “Ád-Ámmá” (emberré) S innen tudunk aztán építkezni, elérni az Adó-teremtő szintet. Az ember elindul a teremtés kezdetétől a teljességig, a gyógyulás végéig.

Mindennek alapja a teremtésben az élvezet-kapni-akarás. Minél több ilyet használunk (átlakítva) annál több adást, szolgálatot építhetünk (teremthetünk), tehát előbb látnunk kell, mennyire az Adás-teremtés ellen vannak az egós vágyaink. Tehát mélyre ásunk a lelkiismeret-vizsgálatban és félelem nélkül felismerjük, ami rossz bennünk. Ez kellemetlen érzés és szenvedéssel jár.  Hiszen a Jó ellentétét fedezzük fel.

Aztán kérjük a megvilágítás Fényét (az új meglátást) , ami az Adó-Teremtő késztetése, hogy gyógyítson meg. Ezt hívjuk a “ház építésének”. De nem mi, emberek, hanem a Fény épít. Mi csak ennek a hordozó eszközét (Kli) azaz a közös Vágyat hozzuk a gyógyulásra , ennek pontos kérését.  Ha megértjük ezt és pont azt kérjük, ami a következő lépéshez kell, akkor bejön a megértés /Bina/ Fénye és felépíti. És ez egy lépés megint.

Tehát a lelki házunk alapja az öröm vágya s a mélypontra-érés: hogy mi ellentétben állunk az Adni-Teremtéssel. Minél mélyebben van ez a pont, annál magasabbra emelkedhetünk. .
[42996]

Négy kategória: együtérzés, igazság, ítélet és béke ellenőriz minket. Persze  a legjobb a béke, ami tökéletesség, s amit az “igazság” tud csak létrehozni. Ehhez azonban teljesen egoizmus nélkül kéne lennünk, s teljesen az odaadásban. Csak azt kéne megkapnia, ami szükséges az életéhez és teljes erővel csak az odaadásra törekedni mások számára.

Itt még nem tartunk. A mi társadalmunk erre nem képes. Nem az ásványi, növényi, állati szinten vagyunk, hol a természet erői működnek. Ezektől eltérően mi  egoisták vagyunk és mindent az örömvágyak, a használni és nyerni vágyás ural.

Vagyis nem tudjuk hirdetni az “igazat”. Így egy probléma adódik: ha nem adunk egymásnak, hibás lesz a társadalom és mindenféle szerencsétlenség ér. Nincs egyensúly, egyesek hiányosnak látják magukat s mások előnyeire irigyek.

Ezért ébred el bennünk jó esetben az együttérzés. Ez egy kárpótlás az egyensúly irányába amelyben teljesen nyerni akarunk mindent magunknak, de egy kis koncot odavetünk a rászorulóknak. Ezt  hívják az “ítélet” és “irgalom” együttérzés” szintjének.

Persze ezek nem megfelelő kártérítések, de ez segít az egyensúlyban a társadalomnak. Sok ilyen kiegyensúlyozást látunk: karitatív szervezetek, forradalmak, közegészségügy, nevelési rendszerek stb. De a természet többet akar tőlünk. Kezdjük látni: kölcsönös odaadást követel.

Tehát mára fel kell emelkednünk az “igazság” és a “béke” szintjére, azaz a: “mindenkinek szükségletei szerint, mindenki képességei szerint”. Az ásványi, növényi, állati szinten a természet így működik, ösztönösen, de az embereknek csak  a belső kijavítások, gyógyulások után lehet ide elérni, ha felemelkednek az automatikus egoizmus fölé és akkor létrejönnek a megfelelő kölcsönösségi viszonyok a társadalomban.

Ma egy átmeneti fázisban élünk. Már nem állatok, s nem is primitív barbár törzsek vagyunk a szimpla kommunizmusban, de kijavítva sem vagyunk. Épp annak az elején vagyunk, hogy észleljük az egoizmus krízisét.

Ezért hallgassunk a bölcsekre: szerintük ugyanis van egy reményteli módszer, amivel létrehozhatjuk a tökéletes társadalmat.
From the 4th part of the Daily Kabbalah Lesson 5/16/11, “Peace in the World”